Egyáltalán nem csak a “kirakatnak” szólt a magyar vívóválogatott utolsó, közös edzése a július 21-én kezdődő, milánói olimpiai kvalifikációs világbajnokság előtt. Két kardozónk, Gémesi Csanád és Szatmári András például még fél 12-kor is vérre menő, 15-ös asszót vívott a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok kistermében, de valamennyi fegyvernemben komolyan zajlott a munka, annak ellenére, hogy csütörtökön hajnali hatkor már a repülőtéren találkoznak az első utazók, a férfi kardozók és a női párbajtőrözők. A férfi tőrözők “hivatalosan maradtak távol”, mivel még szerdán is Salzburgban edzőtáboroznak – ennek köszönhetően halasztódott Milánóra a közös csapatfotó.
Szilágyi Áron jókedvűen adta a világbajnokság előtti utolsó nyilatkozatokat.
Mindeközben folyt a tréning, és ezzel párhuzamosan zajlott az edzés sajtónyilvános része. Örömünkre számos kolléga készítette a fényképeket, gyártotta az interjúkat. Az azért nem volt meglepő, hogy legtöbben Szilágyi Áronra, Siklósi Gergelyre és a világbajnok női kardcsapat tagjaira voltak kíváncsiak.
Háromszoros olimpiai bajnokunk természetesen “vérbeli profi” módjára tette ezen a téren is a dolgát, de a nála majd tíz esztendővel fiatalabb Siklósi Geriről is ugyanez elmondható. A világbajnoki címvédő, klasszis kardozó a kötelező interjúk után cinkos mosollyal csak annyit mondott: “Remélem, a világbajnokság után is legalább ennyien lesznek majd kíváncsiak rám…”
Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár és Csampa Zsolt MVSZ-elnök is ott járt a sajtónyilvános edzésen.
Ott volt az eseményen a “felső vezetés” is, mintegy elbúcsúztatva a versenyzőket. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár elmondta, hogy ő és kollégái úgy gondolják, hogy mindez nem csupán formalitás. Jár a tisztelet az edzéseket végigdolgozó, a világeseményekre legjobb tudásuk szerint felkészülő versenyzőknek, az a minimum, hogy ez úton is sok sikert kívánjanak a sportolóknak.
Fegyvernemek közötti csevej Nagy Dávid és Gémesi Csanád előadásában.
Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke természetesen az olaszországi helyszínen ott lesz majd, de megérkezett az edzésre is, majd a televízió kamerái előtt így nyilatkozott az olimpiai kvalifikációval kapcsolatosan. “Természetesen a cél az olimpiai kvóta. Most azonban csak a világbajnokságra koncentrálunk. Előbb az egyéni, majd a csapatversenyekre. Minden egyébről majd utána érdemes beszélni.” – nyilatkozta többek között az elnök.
Munka, munka és munka – a párbajtőr csak ilyen.
Az edzés végén megtörténtek a fotózások is az új felszerelésekben, úgyhogy, elmondható: mindenki egészséges, minden és mindenki készen áll a világbajnokságra. A következő fejezet már Milánóban íródik.
Sok sikert kívánunk, hajrá, magyarok!
A legnagyobbról elnevezett Gerevich Aladár csarnoktól búcsúznak a jelenkor legnagyobb kardozói.