Helyszíni jelentésünk a Volánbusz Zrt. támogatásával készült:
Megérkeztek az “utolsó fecskék” is, azaz a párbajtőrözők busza is begördült Torunba, a kadet és junior világbajokságra. Igaz, nem egyszerűen, a nem egészen ezer kilométeres távolságot ugyanis 16 óra alatt tették meg a mieink. Volt itt minden “hátráltató tényező”, autóbusz-ellenőrzés, a lengyel szakaszon dugó, dugó hátán, ám végül este tizenegy után épségben és egészségben megérkezett valamennyi magyar párbajtőröző.
Igazából korántsem véletlen, hogy éremesélyes, és vb-címvédő férfi juniorjainkról és az ötöszörös kadet Európa-bajnok Muhari Esztiékről beszélünk ezen beszámoló elején, sokkal több örömünk ugyanis ezen kívül nem volt az elmúlt 24 órában. De majd remélhetőleg lesz péntektől vasárnapig…
A tizedik helyezett férfi tőrcsapat: Szemes Gergő, Maior Mátyás, Nedeljkovic Mateja, Mihályi Andor.
A tőrcsapatok versenye magyar szempontból nem hozott kellemes meglepetést, sajnos… Talán, amit pozitívumként meg lehet, sőt, meg kell említeni, az a két kadettal felálló férfi tőrcsapat olaszok elleni nyolcaddöntője volt, ahol az előző napi nyolcadik Mihályi Andor, és a másik fiatal, Szemes Gergő igazán tisztességgel helytállt. Ám ez mindösszesen egy 34:45-ös vereséghez volt elég az esélyesebb riválissal szemben. Ha már a férfiakkal kezdtük: a Maior Mátyás, Mihályi Andor, Nedeljkovic Mateja, Szemes Gergő összeállítású csapat Tajpej 45:34-es legyőzésével jutott a 16 közé.
Az olaszok elleni nyolcaddöntőt már említettük, a 9-16. helyért pedig kiderült, hogy a női tőrnél is jobban teljesít a fegyvernem – ráadásul a vb mindhárom versenynapján. A mieink egységesen jó teljesítménnyel verték Hollandiát 45:26. Majd jött a “benelux túra” második állomása Belgiummal szemben, és egy hasonlóan magabiztos, 45:32-es győzelem. Befejezésként Németország következett, ahol nem jött összes az újabb siker, 39:45 lett a vége, és ezért a végeredményben 10. helyért inkább a dicséret, mint a kritika az ildomos.
A 15. helyezett női tőrcsapat: Pöltz Anna, Hanzl Lilla, Szántay Anna, Hajas Nóra.
Igazából reggel abban bíztunk, hogy a junior női csapatversenyről írhatunk majd többet és szebbeket, elvégre Hajas Nóra, Hanzl Lilla, Pöltz Anna, Szántay Anna Európa-bajnoki bronzérmesként érkezett a toruni világbajnokságra. Ám ezen a napon valami hiányzott a mieinkből… A tűz, a lelkesedés, vagy a jó forma? A látottak alapján tán mindegyikből egy kevés… A Venezuela elleni meccs a 16 közé jutásért sem volt könnyű, de azért összességében ott nem kellett izgulni (36:28). A Szingapúr elleni nyolcaddöntőben az eleje nagyon rosszul kezdődött. Az egyébként kellemetlen ázsiaiak 15:4-re elhúztak az első kör után, és ettől kezdve a zárkózásról szólt a meccs. Ez Pöltz Anna és Hajas Nóra révén sikerült, egyszer egyetlen tus volt csak a különbség, ám egyenlíteni és fordítani nem sikerült. A vége 31:33 lett, oda.
Ráadásul mindeközben a mi águnkon Korea nagy meglepetésre legyőzte a megsérült Rossinit nélkülöző olaszokat, így a nőknél is olasz-magyart láthattunk – csak éppen a 9-16. helyért… Az eredmény is majdnem ugyanaz lett, a lányok végül egy tussal adtak többet a fiúknál, 35:45 lett a vége. A kissé kesernyés folytatás az ukránokkal következett, és a 41:42-es vereség után nem lettünk volna a lányok vívóruhájában, amikor Romániával vívtak a 15. helyért. Tisztelet érte, összekapták magukat, 45:31-re nyertek, reméljük, lesznek még szebb napjaink…
A kadet és junior világbajnokság pénteken a záró szakaszába lép, a befejező fegyvernem, a junior párbajtőrözők versenyeivel folytatódik.
Eredmények. Junior és kadet világbajnokság, Torun.
Junior női tőrcsapat, 28 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarorsázg-Venezuela 36:28 (Hajas +9, Szántay +4, Pöltz -5).
Nyolcaddöntő: Magyarország-Szingapúr 31:33 (Pöltz +3, Hajas +1, Szántay -6).
A 9-16. helyért: Magyarország-Olaszország 35:45 (Pöltz +3, Szántay -3, Hanzl -4, Hajas -6).
A 13-16. helyért: Magyarország-Ukrajna 41:42 (Hajas +1, Pöltz -1, Szántay -1).
A 15. helyért: Magyarország-Románia 45:31 (Hajas +11, Szántay +6, Pöltz -3).
Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Japán, 3. Korea, …15. Magyarország (Hajas Nóra, Hanzl Lilla, Pöltz Anna, Szántay Anna).
Junior férfi tőrcsapat, 33 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Tajpej 45:34 (Szemes +15, Maior +3, Mihályi -7).
Nyolcaddöntő: Magyarország-Olaszország 34:45 (Mihályi +4, Szemes -4, Maior -11).
A 9-16. helyért: Magyarország-Hollandia 45:26 (Mihályi +7, Szemes +6, Maior +6).
A 9-12. helyért: Magyarország-Belgium 45:32 (Maior +10, Szemes +4, Mihályi -1).
A 9. helyért: Magyarország-Németország 39:45 (Szemes +7, Mihályi -5, Maior -8).
Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Franciaország, 3. Olaszország, …10. Magyarország (Maior Mátyás, Mihályi Andor, Nedeljkovic Mateja, Szemes Gergő).