Vasas és vasutas aranyérem

febr 13, 2022 | Hírek

A férfiaknál izgalmas versenyben a BVSC, a nőknél sima meccsek után a Vasas lett az aranyérmes a junior kard országos bajnokságon. Két hét múlva a junior Európa-bajnokságon folytatják legjobbjaink. 

A férfiaknál rendkívül izgalmas, színvonalas és küzdelmes döntőt hozott a BVSC és a Honvéd összecsapása. A fináléba a piros-fehérek simán jutottak el, a vasutasok viszont igencsak megküzdöttek a végül bronzérmet nyerő KVSE együttesével. A döntőben többnyire a Szőnyi útiaknál volt az előny, de nem tudtak elhúzni, olyannyira nem, hogy az utolsó asszóra 40:39-nél kötött be Ondrik Konrád és Horváth Gergő. Érdekesség, hogy ugyanez a két kardozó döntötte el tegnap is az egyéni aranyérem sorsát, és az élet most megismételte önmagát. Miként az eredmény is: 45:42-vel Ondrik duplázott – önmagának és egyesületének egyaránt.

Petrucz Mirkó, Papp Zsadány, Ondrik Konrád és Tóth Patrik – a BVSC junior bajnok kardcsapata.

“Izgalmas, szoros meccseken nyertünk, és lettünk aranyérmesek, ami talán még értékesebbé tette ezt ezt a sikert. Talán az döntött, hogy végig egységes csapatot alkottunk, mégis kiemelném Tóth Patrikot és Ondrik Konrádot, utóbbi egész hétvégén kiemelkedően vívott. Négy év után lett bajnok a BVSC junior férfi kardcsapata, úgyhogy nagyon örülök, gratulálok a srácoknak és edző kollégáimnak” – értékelt Varga József, a BVSC csapatának vezetője. 

A nőknél jóval simábban alakult a bajnokság sorsa. A Vasas úgy nyerte meg az aranyérmet, hogy a legszorosabb meccse egy 45:32 volt, az is az elődöntőben, a finálé ugyanis 45:30-ra végződött a BVSC ellenében. Tegyük azt is hozzá, hogy a pasarétiek három kadettal álltak fel, és mind a négy vívójuk érintett lesz a közelgő újvidéki korosztályos Európa-bajnokságon. És ha ebből indulunk ki, akkor ez évekre meghatározhatja a junior országos csapatbajnokságok végkimeneteleit… Jár a nagy dicséret a vidéknek is, ugyanis a bronzérmet a Debreceni EAC, a negyedik helyet pedig a Törökbálint szerezte meg. 

Spiesz Anna, Domonkos Emese, Bognár Liza és Beviz Dorottya – a Vasas junior bajnok kardcsapata.

“Gratulálok a lányoknak, és köszönöm a munkáját edző kollégáimnak. Rendkívül fárasztó sorozat végén tettük fel az i-re a pontot, végig magabiztos teljesítménnyel, ami nagy öröm számunkra. Pihenőnk most gyakorlatilag egyáltalán nincs, máris jönnek a nemzetközi feladatok. Két hét múlva kezdődik a kadet és junior Európa-bajnokság, szeretnénk arra élesíteni a csúcsformát, még ha nem is lesz egyszerű ilyen sűrű program után.” – nyilatkozta Sárközi Gergely, a Vasas csapatának vezetője. 

Eredmények. Junior férfi kardcsapat országos bajnokság, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 14 induló. Végeredmény: 1. BVSC (Ondrik Konrád, Papp Zsadány, Petrucz Mirkó, Tóth Patrik, edzők: Bódy István, Bódy Benjámin, Varga József), 2. Honvéd, 3. KVSE, 4. Vasas, 5. TFSE, 6. Vasas 2, 7. Debreceni EAC, 8. BVSC 2. A döntőben: BVSC-Honvéd 45:42.

Junior női kardcsapat országos bajnokság, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 9 induló. Végeredmény: 1. Vasas (Beviz Dorottya, Bognár Liza, Domonkos Emese, Spiesz Anna, edzők: Bodoky Ákos, Kósa Miklós, Sárközi Gergely), 2. BVSC, 3. Debreceni EAC, 4. Törökbálint, 5. UTE, 6. Nyíregyháza, 7. BVSC 2, 8. Honvéd. A döntőben: Vasas-BVSC 45:30.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Pályázati kiírás az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem új vívószakedző alapszak képzésében a Magyar Vívó Szövetség részéről delegáltan résztvevő kard/tőr/párbajtőr szakemberi pozícióra

Pályázati kiírás az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem új vívószakedző alapszak képzésében a Magyar Vívó Szövetség részéről delegáltan résztvevő kard/tőr/párbajtőr szakemberi pozícióra: Pályázati kiírás letöltése: DOKUMENTUM...

Elhunyt Préda István

Életének 84. évében meghalt a korábbi Universiade- és BEK-győztes párbajtőröző, neves kardiológus professzor. Alábbiakban a Vívómúzeum értékes nekrológját osztjuk meg.

Flóra hetedik, Dani nyolcaddöntős

A limai tőr Grand Prix-n Pásztor Flóra a hetedik helyen végzett, míg Dósa Dániel nyolcaddöntőig jutott, gratulálunk!

Prosits Attila, a családtag

50 éves Prosits Attila. A Magyar Vívó Szövetség gazdasági alelnökének boldog születésnapot kívánunk! Köszöntőnk itt.

Három férfi tőrözőnk főtáblás

A kiemelt Dósa Dániel mellett Szemes Gergő és Tóth Gergely is bejutott a limai férfi tőr Grand Prix 64-es főtáblájára.

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM