Világbajnoki és mesteri nyilatkozatok

ápr 7, 2019 | Hírek

Szűcs Luca kadet női kard világbajnok lett a toruni kadet és junior világbajnokságon! Az eredményhirdetést követően a BVSC tehetsége, és mestere, Bódy István értékelte a sikernapot, gratulálunk!

Szűcs Luca – kadet világbajnok!

Szűcs Luca, újdonsült kadet világbajnokunk: “Úgy indult ez a nap, hogy szerettem volna egyszerűen csak élvezni a vívást. Aztán nagyon jól ment a csoportkörben, és a direkt kieséses tábla elején is simán nyertem. Utána a francia elleni negyeddöntőben nem adtam fel. 7:13 után is próbálkoztam, és egyszer csak ráéreztem a helyes taktikára. Az igazság az, hogy a döntőben sem izgultam, sőt, valahogy most is úgy vagyok vele, mintha egy európai körversenyen lennék. Persze, azért tudom, hogy világbajnok lettem, csak talán még nem fogom fel. Majd segít ebben Pusztai Liza, aki a legjobb barátnőm, és van ebben tapasztalata, ma is sokat segített. De természetesen a mesteremnek, Bódy Istvánnak szeretnék mindent megköszönni, és Bódy Benjáminnak, aki ugyancsak nagyon sokat segített az elmúlt két hétben, és ma is.”

Mesterek és a tanítvány. Bódy István, Szűcs Luca és Bódy Benjámin.

Bódy István, Luca mestere: “Negyvenkét éve vagyok vívómester, és a negyedik kadet egyéni világbajnoki aranyérmet nyerték a tanítványaim. Nagyon büszke vagyok rájuk… Most természetesen Lucára! Kivételes tehetség, és nagy boldogság, hogy Liza sikerei után mindenkinek sikerült bizonyítani, hogy további céljaink is vannak! Luca tökéletesen megoldotta egész nap a feladatát. Azt vívta, amit tud, és ez egy kadet vívó esetében a legnagyobb dicséret. Szerintem én jobban izgultam, mint ő… Hiszem, hogy messze nem értünk még az utunk végére!”

Szűcs Luca királynő az udvarhölgyeivel.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Egri ezüst a végére

Női tőrcsapatunk (Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsa, Nádasdy Anna, Zsombok Helga) ezüstérmével zárult az egri kerekesszékes világkupa, gratulálunk!

Bajnokok győzelme

A tatai junior párbajtőr előválogatót a férfiaknál a korosztályos Európa-bajnok Pelle Domonkos, a nőknél a kadet világbajnok Horváth Lotti nyerte, gratulálunk!

Pásztor Flóra hetedik a GP-n

A sanghaji tőr Grand Prix-n Pásztor Flóra a hetedik helyen végzett, gratulálunk! A férfiaknál Szemes Gergő jutott a legjobb 32-ig. 

Újabb két bronzérem Egerből

Az egri kerekesszékes világkupaverseny utolsó egyéni napján újabb két magyar bronzérem született, Hajmási Éva női tőrben, Osváth Ricsi férfi kardban lett harmadik

Petrovszki és Horváth győzött

Az esélyesek sikerével ért véget a kadetok második, 2025/26-os párbajtőr előválogatója. A férfiaknál Petrovszki Áron (Honvéd), a nőknél Horváth Lotti (FTC) győzött. 

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM