Vívóegyesületek pályázhatnak!

jún 11, 2021 | Hírek

Újabb 300 millió forintra pályázhatnak a kis és közepes sportegyesületek – jelentette be Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

Forrás: sosz.hu

Szabó Tünde elmondta, hogy a nagyon népszerű, 2016 óta működő Helyi Integrált Szabadidősportos és Egyesületi Keretek közötti – rövidítve HISZEK – Benned! program általános célja  – az ország népegészségügyi mutatóinak javítása érdekében – a szabadidős sportolók körének bővítése, az egészséges életmódra nevelés, valamint minél több fiatal bevonása az utánpótlássportba és a tehetséggondozásba.

 A sportért felelős államtitkár emlékeztetett arra, hogy a pandémiás időszak hatással volt a sportolói létszámra. A sportszervezetek megérezhették a negatív hatásokat, ezért fontos támogatni az egyesületeket abban, hogy megtarthassák a sportolóikat, illetve hogy a lakosság minél nagyobb részét vonják be a sportolásba, ezáltal minél szélesebb sportolói kör alakuljon ki – mondta.

Hozzátette: a második alprogram hatodik ütemében most az utánpótlás-neveléshez kapcsolódó sportszakmai feladatok ellátására lehet vissza nem térítendő támogatást igényelni, minimum 500 ezer, maximum 4 millió forint értékben. A pénz sportági toborzó események szervezésére, sporteszközök vásárlásra, létesítmény-használatra, a szakemberek bérére és személyi jellegű kiadásokra fordítható.

Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetségének (SOSZ) elnöke az állami és a civil szereplők együttműködésében kiváló példának nevezte a sportállamtitkársággal kialakított kapcsolatukat. Emlékeztetett rá, hogy a második alprogram első öt ütemében 1334 támogatói szerződést kötöttek és már összesen 950 millió forintnyi támogatáshoz jutottak az egyesületek. Tájékoztatása szerint a legutóbbi ütemben a 900 pályázóból 420 sportszervezet kapott pénzt.      

 A SOSZ elnöke közölte, hogy most azok a kis és közepes sportszervezetek nyújthatnak be pályázatot június 30-ig, amelyek még nem részesültek a Kiemelt Sportágfejlesztési Program (KSF) nyújtotta, vagy a látvány csapatsportágakat érintő TAO-támogatásban. Ígérete szerint az egyesületek várhatóan szeptemberben kapják meg az összeget, amelyből az egész évben – januárig visszamenőleg – felmerült költségeiket számolhatják el. 

 A jelentkezéshez szükséges elektronikusan kitöltendő adatlapot és az egyéb részleteket a SOSZ honlapján találhatják meg az érdeklődők.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Tarpataky-HAry kadet vk-bronzérmes

Tarpataky-Háry Botond nagyszerű bronzérmet nyert a dormageni kadet férfi kard egyéni világkupa-versenyen, gratulálunk a TFSE vívójának, és edzőjének, Patócs Ákosnak. Jöhetnek a juniorok!

Nyolcaddöntőt hozott a nyitány

A kadet férfi tőrözők és női kardozók világkupa-versenyével kezdődött a korosztályos budapesti világkupaverseny a BOK Csarnokban. A legjobb pénteki eredmény Komjáthy Boglárka nyolcaddöntője volt.

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások