Wolf Eszti bronzzal nyitotta 2023-at!

jan 6, 2023 | Hírek

Harmadik helyezéssel kezdte az évet a magyar vívás a junior Világkupákon - köszönhetően Wolf Eszternek. Női tőrözőnk az udinei Vk-n szerzett remek bronzérmet, gratulálunk!

Tőrben és párbajtőrben rendeznek háromnapos, junior Világkupa-versenyt a hétvégén az olaszországi Udinében. Pénteken a férfi párbajtőrözők és a női tőrözők egyéni versenyét bonyolították le. A hatalmas és igen erős mezőnyökben magyar részről egy bronzéremmel kezdtük a 2023-as esztendőt, Wolf Eszternek köszönhetően. 

Wolf Eszti nagyszerűen kezdte az évet.

A Honvéd tehetsége kimagaslóan teljesített, remek bronzzal zárta az igen hosszú napot. Kiss Tibor válogatott edző tanítványa már a csoportkörben is nagyszerűen vívott, majd a folytatásban ugyanezt tette. A 32-ig úgy jutott el, hogy tust alig kapott, majd a következőkben francia és olasz ellenfeleket legyőzve ért el egészen az elődöntőig, pályafutása eddigi legszebb nemzetközi eredményét elérve! A legjobb négy között egy újabb itáliai, Calvanese győzte le. Gratulálunk Eszternek és mesterének! 

A többiekről: a tavalyi kadet Eb-ezüstérmes Papp Jázmin visszalépett, reméljük, komolyabb problémája nincsen. Eszter mellett a 64 közé négyen jutottak, közte két kadet korú tehetségünk, Kollár Anna és Badár Szonja, ugyanakkor ők ennél az állomásnál valamennyien búcsúztak. 

Férfi párbajtőrözőink ezúttal, kivételesen – és ez nagyon fontos… – haloványabban kezdték az esztendőt. A csoportkörben még minden a legnagyobb rendben ment, valamennyi magyar továbblépett, ám a folytatásban már döcögött a szekér. A 32 közé egyedül Horváth Márk jutott el, ám ott ő is búcsúzott. Egy körrel korábban további három vívónk volt érdekelt, itt is emeljük ki a kadet korú Pelle Domonkost. 

Az udinei szúró fegyvernemes hétvége szombaton valamennyi fegyvernem csapatversenyével folytatódik. Hajrá, magyarok!

Eredmények. Junior férfi párbajtőr Világkupa, Udine, 252 induló. A csoportmérkőzéseken: Pelle Domonkos 5 gőzelem/1 vereség, Kovács Gergely 5/1, Keresztes Ádám 5/1, Hirtling Márton 4/2, Csabai Máté 4/2, Somody Soma 4/2, Horváth Márk 4/2, Kulcsár Viktor 4/2, Horváth Ádám 4/2, Kerényi Gábor 4/2, Gálik Balázs 3/2, Balázs Bence 3/3 (valamennyien továbbjutottak). 

A legjobb 128 közé jutásért: Gálik-Gunbileg (mongol) 15:8, Kulcsár-Kuzma (ukrán) 15:10, Horváth Á.-Ehringhaus (német) 15:13, Somody-Kotala (cseh) 15:11, Horváth M.-Hertel (osztrák) 13:12, Csabai-Buelau (német) 15:14, Kerényi-Jordaan (dél-afrikai) 11:15, Balázs-Petrobelli (ír) 9:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Kovács-Friedli (svájci) 15:7, Horváth M.-Nicoli (olasz) 15:11, Pelle-Stroop (holland) 15:7, Hirtling-Loeman (belga) 15:12, Horváth Á.-Marghescu (román) 7:15, Kulcsár-Archambeaud (francia) 11:15, Somody-Petrich (brazil) 11:15, Keresztes-Favre (svájci) 14:15, Csabai-Locatelli (olasz) 11:15, Gálik-Muminov (üzbég) 8:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Horváth M.-Majsztrenko (ukrán) 15:7, Kovács-Dziura (lengyel) 12:15, Pelle-Mastromarino (olasz) 11:15, Hirtling-Del Contrasto (olasz) 6:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Horváth M.-Mencarelli (olasz) 10:15.

Végeredmény: 1. Mohamed Elsayed (egyiptomi), 2.Jonatan Cohen (izraeli) , 3. Simone Mencarelli és Jacopo Rizzi (olaszok), …28. Horváth Márk, …37. Pelle Domonkos, …42. Kovács Gergely, …48. Hirtling Márton, …73. Keresztesi Ádám, …86. Csabai Máté, …89. Somody Soma, …93. Kulcsár Viktor, 94. Horváth Ádám, …97. Gálik Balázs, …144. Kerényi Gábor, …158. Balázs Bence.

Junior  női tőr Világkupa, Udine, 166 induló. A csoportmérkőzéseken: Wolf Eszter 6 gőzelem/0 vereség, Kollár Anna 6/0, Szurmai Laura 4/2, Kalocsai Luca 4/2, Marosi Gréta 4/2, Badár Szonja 3/3, Kovács Réka 3/3, Bartus Klaudia 2/4, Sperka Jázmin 2/4 (továbbjutottak), Papp Jázmin visszalépett. 

A legjobb 64 közé jutásért: Marosi-Roth (cseh) 15:12, Kollár-Tasdelen (török) 15:9, Wolf-Wong (szingapúri) 15:1, Badár-Kalocsai 15:14, Szurmai-Tang (ausztrál) 15:11, Sperka-O. Szopit (ukrán) 3:15, Kovács-Lachman (lengyel) 6:15, Bartus-Kuritzky (izraeli) 12:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Wolf-Adams (brit) 15:5, Marosi-Giordani (olasz) 9:15, Kollár-Molinari (olasz) 11:15, Badár-Grandis (olasz) 7:15, Szurmai-Wierchowska (lengyel) 7:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Wolf-Raggio (olasz) 15:9.

Nyolcaddöntő: Wolf-Audibert (francia) 15:13.

Negyeddöntő: Wolf-Molinari (olasz) 15:9.

Elődöntő: Wolf-Calvanese (olasz) 11:15.

Végeredmény: 1. Aurora Grandis (olasz), 2. Matilde Calvanese (olasz), 3. Wolf Eszter (edző és válogatott edző: Kiss Tibor) és Lior Druck (izraeli), …34. Kollár Anna, …48. Szurmai Laura, …54. Marosi Gréta, …59. Badár Szonja, …71. Kalocsai Luca, …81. Kovács Réka, …106. Bartus Klaudia, …113. Sperka Jázmin. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Két arany, nyolc érem – szép volt, paravívók!

Nagyszerűen szerepelt a magyar válogatott a Cardiffban befejeződött kereksszékes Európa-bajnokságon. A csapat 2 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzéremmel az éremtáblázat ötödik helyén végzett. Feczer Viktor szövetségi kapitánnyal már itthon beszélgettünk.

Újabb helyezések a veterán vb-n

A negyedik napját rendezték Tbilisziben a veterán világbajnokságnak. A hétvége nem a magyarokról szólt, hétfőn viszont a női párbajtőrözők és a férfi tőrözők megkezdték versenyüket – négy negyeddöntős helyezéssel (Vízler Ádám, Glatt Andor, Mészáros András, Hoffmann Ibolya), gratulálunk!

Arany és bronz a végére, bravó!

Remekül zárult magyar szempontból a cardiffi kerekesszékes Európa-bajnokság. A Csarnai Liliána, Hajmási Éva, Nádasdy Anna összeállítású csapat tőrben arany, kardban bronzérmet nyert, gratulálunk!

Orosz aranyak, magyar helyezések

Ötödik helyen végzett a taskenti junior világkupaversenyen a Berkeszi Dániel, Drobni Botond, Farsang Bernát, Révész Bence összeállítású férfi kardcsapat. A nők a kilencedik helyen zártak.

Újabb három érem a kerekesszékes Eb-n!

Hajmási Éva és Osváth Ricsi ezüst-, Nádasdy Anna bronzérmet nyert a cardiffi kerekesszékes Európa-bajnokság újabb versenynapján női kardban, illetve férfi tőrben. Bravó, ezzel már egy arany-, négy ezüst- és két bronzéremnél tart válogatottunk!

Élő eredmények

Közelgő események