Kivívták: Zuglóba került a félmilliós díj

A kuratórium egyhangú döntésének köszönhetően a BVSC-Zugló vívószakosztálya nyerte februári teljesítménye alapján „A hónap műhelye” díjat és az azzal járó 500 ezer forintos Decathlon-sportszervásárlási utalványt. A fővárosiak a közönségszavazáson lemaradtak, de a „szakmánál” kivívott fölényes sikerük elegendőnek bizonyult a győzelemhez.

 

Forrás: utanpotlassport.hu 
 
A BVSC-Zugló vívószakosztálya kardban és párbajtőrben vezető szerepet tölt be a sportági utánpótlás-nevelésben. A mintegy 150 sportolót foglalkoztató műhely fiataljai közül öten vettek részt a február végén kezdődött korosztályos Európa-bajnokságon, s közülük hárman öt érmet nyertek. A junior párbajtőröző Hamar Balázs egyéniben bronzérmet, csapatban pedig aranyérmet szerzett, ezzel a magyar küldöttség egyik legeredményesebb tagja lett. A kardozó Kelecsényi Mirabella vezérletével bronzérmes lett a kadet leánycsapat, amelynek tagja volt Papp Borbála is. Utóbbi a juniorok között is kivívta az indulás jogát, és a csapattal a dobogó második fokára állhatott fel. A BVSC-Zugló versenyzői tehát összesen 1 arannyal, 1 ezüsttel és 3 bronzzal gyarapították a magyar éremkollekciót.
 
hamartibi(1)[1]
Hamar Balázs és Mestere, Andrásfi Tibor jeruzsálemi öröme. A BVSC versenyzője egy arany- és egy bronzérmet nyert a junior Európa-bajnokságon.
 
Kijelenthető, hogy a jelenlegi műhely a pazar hagyományok méltó folytatója. Hiszen a BVSC-Zugló vívóinak sorában olyan világnagyságokat találunk a múltban, mint – a teljesség igénye nélkül – Elek Ilona, Kamuti Jenő, Fenyvesi Csaba, Bóbis Ildikó, Maros Magda, Pap Jenő vagy Gerevich Pál. Az edzők között szintén legendákat találunk: Bay Béla, Rerrich Béla, Duronelly László, vagy éppen a feledhetetlen szakosztályvezető, Nedeczky László.
 
A tizenegy napig tartó voksolást a budapesti Arashi Karate SC nyerte nagy csatában a debreceni Letizia SC íjászklubja előtt. Ahogyan az a kiírásban is szerepel: a közönségszavazás eredménye huszonöt százalékot nyomott a latban a végelszámoláskor. A kuratóriumnál a BVSC-Zugló vívói fölényesen győztek, így az összesítésben is az első helyen végeztek.
 

A februári „A hónap műhelye”-díj ünnepélyes átadását március 26-án, szerdán tartják a BVSC-Zugló vívószakosztályának Szőnyi úti termében: a győztes szakosztály képviselői itt vehetik át a kitüntető címet, és az azzal járó 500 ezer forintos Decathlon-sportszervásárlási utalványt. 

2014. március 21.

Élő eredmények

Közelgő események

Sikeres vizsgák, bronzok, tőrözők a Várban

A hétvégi válogató versenyekről már beszámoltunk. De többfelé is zajlott a vívóélet, szatellit versenyről bronzzal tért haza Horváth Lotti, illetve Kovács Gergely, nemzetközi bírói vizsgát tett Nagy Martin és Schuster Vencel, veterán tőrünnepet tartottak a Várban.

Főszerepben a Vasas és a Decsi-család

A férfiaknál és a nőknél is vasasos kardozó nyakába került az aranyérem a junior kard Magyarkupa-fordulóban Drobni Botond és Csonka Dorottya révén. Három hét múlva már világkupa-versenye következik a korosztálynak.

Gróf győzött, Mészöly duplázott

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a zalaegerszegi Gróf Domonkos, a nőknél Mészöly Regina duplázni tudott, szombat után vasárnap is győzött, gratulálunk!

Popescu és Mészöly sikere

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a szigetszentmiklósi színekben vívó romániai Rarea Popescu, a nőknél Mészöly Regina győzött, gratulálunk!

„Vívás a jövőért”

A fejlődést, az innovációt, az új lehetőségeket vitatták meg a FIE taskenti konferenciáján, melyen az előadók között szerepelt Tamás Henriette, a szervezet alelnöke. A magyar szövetséget Csampa Zsolt elnök képviselte.

ÉLŐ EREDMÉNYEK

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK