Nagyköveti jókívánságok

Ilan Mor, Izrael állam magyarországi nagykövete kívánt sok sikert és jó utat a jeruzsálemi kadet és junior Európa-bajnokságra készülő válogatottnak a Gerevich Aladár Sportcsarnokban.

Kivételes alkalomból kivételes vendéget köszönthetett a Gerevich Aladár Sportcsarnokban Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke. A rendkívülinek mondható helyszínen, Jeruzsálemben február 23-án kezdődő kadet és junior Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott kiutazó értekezletét szövetségünk invitálására meglátogatta Ilan Mor, Izrael állam magyarországi nagykövete. 

 
nagykovet%20izrael[1]
 
A nagykövet úr, bensőséges beszédet követően “bocsátotta útra” fiataljainkat. Elmesélte, hogy Izraelben a vívás alapjait magyar szakemberek fektették le, miként azt is, hogy Magyarországnak káprázatos zsidó származású vívóik voltak és vannak, példaként hozta fel a csodálatos emlékű Elek Ilonát, Kabos Endrét és Petschauer Attilát. Javasolta, hogy minden fiatal nézze meg Szabó István Golden Globe díjra jelölt filmremekét, A napfény ízét, mely egy, a  víváshoz is szorosan kötődő zsidó dinasztiáról szól. Elmondta, hogy országában békével és barátsággal várják az Európa-bajnokság összes résztvevőjét. Rendkívüli örömét fejezte ki azzal kapcsolatosan, hogy ennyi magyar fiatal ismeri meg Izraelt, végül pedig eredményes szereplést kívánt valamennyi résztvevőnek. 
 
csapatizrael[1]
 
Ilan Mort Csampa Zsolt, az MVSZ elnöke, Grósz Andor elnökségi tag és Polgár Pál főtitkár fogadta, majd közös “csapatkép” készült a diplomatával. A küldöttség február 20-án éjjel kel útra, a válogatott végleges névsora azonban csak a szombat-vasárnapi budapesti junior Világkupa-versenyek (melyek beharangozó írását pénteken közöljük) után alakul ki. 

2014. február 13.

Élő eredmények

Közelgő események

Hongkongi kedvcsináló

Egy héttel a hongkongi világbajnokság rajtja előtt az évtized, azaz a 2020-as évek eddigi három, magyar szempontból egyaránt kimagaslóan sikerült vb-jének legszebb pillanatait idézzük fel – mintegy kedvcsinálóként!

Mohamed Aida is a Hall of Fame-ben

Beválasztotta a Nemzetközi Vívó Szövetség a sportági Hall of Fame-be az 50 évesen is aktív, tőröző világklasszist, Mohamed Aidát, aki 17 esztendősen nyerte első érmét világversenyen, és 48 évesen a legutóbbit! Gratulálunk!

NEKA – az új Tata

A végéhez közeledik a magyar vívóválogatott felkészülése a hongkongi világbajnokságra (július 22-30.). A NEKA balatonboglári edzőtáborában látogattuk meg az ott készülő kardozókat és párbajtőrözőket. 

Újoncok a világbajnokságon (2. rész)

Öt olyan vívó szerepel a hongkongi világbajnokságra utazó magyar válogatottban, aki korábban nem indult világbajnokságon. Kétrészes sorozatunkban őket mutatjuk be. 

Újoncok a világbajnokságon (1. rész)

Öt olyan vívó szerepel a hongkongi világbajnokságra utazó magyar válogatottban, aki korábban nem indult világbajnokságon. Kétrészes sorozatunkban őket mutatjuk be. 

ÉLŐ EREDMÉNYEK

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK