Négy magyar maradt Katarban

A szezon első felnőtt Grand Prix-versenyét rendezik Katarban. A csütörtöki férfi párbajtőrviadal selejtezőjében öt magyar lépett pástra, közülük hárman (Hancvikkel Márk, Peterdi András és Somfa Péter), valamint a kiemelt Boczkó Gábor jutott a legjobb 64 közé. Kiesett világbajnok csapatunk két tagja, Rédli András és Szényi Péter.

Több érdekes, meglepő és – valljuk be -, magyar szempontból kellemetlen dolog is történt az év első nagy nemzetközi versenyén, a dohai férfi párbajtőr Grand Prix-n. Kezdődött azzal, hogy a világranglista 18. helyezettje, Rédli András – távoli helyszín ide vagy oda, év eleje ide vagy oda – nem lett kiemelt. Ami természetesen azt jelentette, hogy bivaly erős verseny jött össze, a világranglista első 16 helyezettje egyaránt pástra lépett! A szezon első versenyén ilyenre talán még sosem akadt példa!

 

Azért persze bennünket annyira ez még nem zavart. Az viszont már annál inkább, hogy Rédli András, aki olasz, brazil, amerikai, egyiptomi, hongkongi és izraeli riválissal került egy hetesbe, nem jutott tovább a csoportjából. Egy tréfás (vagy legalábbis annak szánt…) és egy komolyabb megjegyzés mindehhez. Az előző szezon magyar bravúrembere jelentős fodrászati beavatkozáson ment keresztül a napokban, reményeink szerint nem Sámson távoli leszármazottja, mert az túl soká tartana, mire visszanőne a haja. Kicsit másként: ennyi azért a szezon elején tolerálható, és biztosak vagyunk abban, hogy versenyző és mester egyaránt levonja a megfelelő tanulságokat a (bal)esetből. 
 
katariselejt[1]
Életkép a katari Grand Prix-verseny selejtezőjéről.
 
Evezzünk kellemesebb vizekre: további két magyar, Somfai Péter és Peterdi András közvetlenül a csoportmérkőzésekből a legjobb 64 közé került, míg Hanczvikkel Márknak további egy asszót kellett vívnia ehhez, melyet biztosan nyert a kanadai Pelletier-vel szemben. 
 
Nem sikerült ugyanez világbajnok csapatunk negyedik tagjának, Szényi Péternek. Már döcögött a szekér a csoportban is, a 64 közé jutásért pedig a német Multerertől kapott ki. 
Így aztán holnap reggel négyen folytatják a direkt kieséses küzdelmet, hiszen a világranglista harmadik helyezettje, Boczkó Gábor természetesen kiemelt volt. 
 
Még egy apróság. Miközben a katari rendezők jelentős pénzdíjat ajánlottak fel, mialatt már a selejtezőket is négypástos livestream-rendszerben közvetítették, addig eredményeket egyáltalán nem közöltek, a csoportösszeállításokat, illetve a 64-es táblát egy okostelefonnal lefényképezték, és ezt tették fel a facebook-ra.  Hiába, az arab világ sosem volt mentes a szélsőségektől. Ez persze valóban csak egy apróság, a lényeg: pénteken jöhet a reményeink szerinti sikeres folytatás – magyar idő szerint reggel héttől!
 

A legjobb 64 között: Boczkó Gábor-Gauthier (svájci), Somfai Péter-Kurbanov (kazah), Peterdi András-Paravicini (svájci), Hancvikkel Márk-Grumier (francia). 

2014. január 16.

hírek

Tőrbravúrokra várva

Az esztendő utolsó egyéni, illetve csapat olimpiai kvalifikációs Grand Prix-, illetve Világkupa-versenyeit rendezik világszerte, hat fegyvernemben. Időrendben haladunk, a tőrözőkkel fejezzük be beharangozónkat.

Távoli, de nagyon fontos párbajtőr hétvége következik

Az esztendő utolsó egyéni, illetve csapat olimpiai kvalifikációs Grand Prix-, illetve Világkupa-versenyeit rendezik világszerte, hat fegyvernemben. Időrendben haladunk, a párbajtőrözőkkel folytatjuk beharangozónkat.

Imre Géza – apaszerepben a sportkonferencián

A négyszeres világbajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes párbajtőröző, elnökségi tagunk, Imre Géza ezúttal szülői szerepéről nyilatkozott párjával, Kökény Beatrixszal az utanpotlassport.hu konferenciáján.

Veterán országos bajnokokat avattunk

A hét végén az UTE vívótermében rendezték a veterán országos bajnokságot. 161 vívó indult az egyéni versenyeken, míg vasárnap 27 csapat lépett pástra a három fegyvernemben.

Ünnepek előtti “vívónagyhét” következik

Az esztendő utolsó egyéni, illetve csapat olimpiai kvalifikációs Grand Prix-, illetve Világkupa-versenyeit rendezik világszerte, hat fegyvernemben. Időrendben haladunk, a kardozókkal kezdjük beharangozónkat.

Élő eredmények

Közelgő események