Nyolc projekt a sportágfejlesztésben

A vívással folytatódott a kiemelt sportágfejlesztésben érintett konzultációs sorozat a MOB székházában. Csampa Zsolt elnök, Kamuti Jenő alelnök és Polgár Pál főtitkár az elmúlt hónapok sportszakmai eredményei közt nyolc projektről számolt be.

Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke bevezetőjében azt emelte ki, a támogatás és a programok hozadékaként sokkal többen találkoztak a sportággal a közelmúltban, mint az azt megelőző időszakban. Újraéledtek a vidéki klubok, megnövekedett a sportolók és az együttműködő iskolák létszáma. A projektek az állami támogatásnak köszönhetően, összesen több mint 214 millió forintból valósulnak meg. Az egyik legfontosabb célkitűzés a létszám emelése.

 

 
A sportágfejlesztési beszámolóból kiderült, a projektek kiterjednek az élsportolók, utánpótláskorúak versenyeztetésére, sportolók, edzők, sportszakemberek díjazására, iskolai vívásra, egyesületek, műhelyek támogatására és fogyatékkal élők eszközbeszerzésére (pl. kerekesszékes pást, partnerszék).
 
A vívóelnök arról is adott tájékoztatást, megkereste őt a paralimpiai bizottság elnöke, akivel annak lehetőségéről beszéltek, a szövetség átvenné a kerekesszékes vívást a fogyatékkal élő sportolók olimpiai bizottságától. Az MVSZ elkötelezett a tekintetben, hogy az épek és a fogyatékkal élők integráltan legyenek kezelve. A megbeszélésen elhangzott, a megnövekedett munkák elvégzésére a szövetség növelte irodája dolgozóinak létszámát. A válogatott versenyzők közül többen tudtak külföldre utazni világkupákra, Grand Prix-re, ez is előrelépés.
 
Az iskolai vívás sikertörténet – hangzott el. A program által megduplázódott a vívók száma, jelenleg 1621 általános iskolás fiatal vív országszerte 26 egyesület által, 57 iskolában tartott órákon és szakkörökön.
 
 
A sportágfejlesztési támogatások egy másik, hosszú távú célja, hogy az egyesületek létesítményviszonyai rendeződjenek. A szakmai anyagból kiderült, három szakosztály rendelkezik saját vívóteremmel, általában bérleményekről van szó, melyek az adott önkormányzat tulajdonát képezik. Egyesületi vagy műhelytámogatásban 70 klub részesül. Az eszközbeszerzések pástvezetékre, dobra, több fegyvernemes találati jelzőre, fegyverekre és ruházatra irányulnak. Az edzők közül 24-en tagjai a MOB Kiemelt Edző Programjának, a versenyzők jelentős része a Héraklész Bajnok- vagy Csillagprogramnak a kedvezményezettje.
 

Az eseményen a MOB vezető munkatársai mellett jelen volt többek közt Szabó Bence, a MOB főtitkára és Fábián László sportigazgató, Balogh Gábor miniszterelnöki tanácsadó, valamint Nébald György, az EMMI főosztályvezetője. 

2014. július 12.

Élő eredmények

Közelgő események

Olimpiai bajnokok egy ikonikus helyszínen

Az 1991-es budapesti világbajnokság helyszínén rendezzük a hétvégén a párbajtőr Grand Prix-t. Olimpiai bajnokok sora lép pástra, közte természetesen párizsi győztes férficsapatunk tagjai. A 35 évvel ezelőtti főszereplőt, Horváth Mariannt kérdeztük az emlékeiről és az esélyekről. 

Mindenki, mindenki!

A márciusban elmaradt világkupa-, illetve GP-versenyeket pótolja a vívóvilág ezen a hétvégén. Ennek megfelelően valamennyi fegyvernem legjobbjai pástra lépnek majd, Budapest is főszerepbe kerül. Mindenki a fedélzeten!

Minden jó, ha jó a vége

A riói korosztályos vb-t a magyar küldöttség 1 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzéremmel az éremtáblázat ötödik helyén zárta – legjobb európai nemzetként.

Arannyal felérő ezüst és bronz

Remek zárás a riói korosztályos vb-n! A junior párbajtőr csapatversenyen a nők (Gachályi Gréta, Horváth Lotti, Kozma Laura, Nagy Blanka) különleges körülmények között nyertek ezüstöt, a férfiak (Antal Máté, Balázs Bence, Pelle Domonkos, Taivainen Bence) harmadikak lettek, gratulálunk!

Horváth Lotti ismét kadet világbajnok!

Reggel a tűz miatt izgultunk, este Horváth Lotti okán! A riói vb egyik csarnoka leégett, kadet női párbajtőrözőnk viszont fantasztikus vívással megvédte kadet világbajnoki címét, gratulálunk neki, és edzőjének, Kovács Attilának!

ÉLŐ EREDMÉNYEK

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK