Ötödik és hatodik hely a végére

Egy arany- és egy bronzéremmel zárta a magyar küldöttség a strasbourgi Európa-bajnokságot. Ami azt jelenti, hogy az utolsó napon sem sikerült érmet nyerniük csapatainknak. A női tőrözők az ötödik helyen végeztek, míg a kardozók a hatodikon zártak. Folytatás nagyjából egy hónap múlva, a kazanyi világbajnokságon, HAJRÁ, MAGYAROK!

Tudósításunk a VOLÁNBUSZ támogatásával készült.
 
Ilyenkor becsüljük csak igazán a tavalyi, zágrábi Európa-bajnokságon szerzett négy csapatérmünket… Szombaton, a strasbourgi Eb zárónapján ugyanis kiderült: ebben az esztendőben csak egyéniben jutott medál a mieinknek. Először a női tőrözők, majd a férfi kardozók léptek pástra a negyeddöntőben, és tulajdonképpen okkal bízhattunk a kettős győzelemben. Egy éve ugyanis a hölgyek éppen a lengyeleket, az urak pedig a németeket verték Zágrábban.
 
Ugyanakkor azért az óvatosságra adott okot, hogy a világranglistán viszont éppen fordított a helyzet, ott aktuális riválisaink álltak előkelőbb helyen. És sajnos, ezen a napon a világranglista volt a mérvadó… Ha őszinték akarunk lenni, akkor női tőrválogatottunknak nem volt reális esélye a mérkőzésen. Kezdődött azzal, hogy legjobbunk, Knapek Edina a zsűri szerint passzívot vívott a lengyelek középső emberével, így Varga Gabi, majd Kreiss Fanny próbált meg előnyt szerezni – nem sok sikerrel. Mindez számokban azt jelentette, hogy egy kör után 13:5-re elhúztak a lengyelek. Így aztán kezdődhetett az üldözőverseny, csakhogy ebben az esetben nem csökkent, hanem nőtt körről körre a különbség, így a vége 45:30 lett oda.
 
A férfiak esetében egészen más volt a helyzet. A spanyolok elleni bemelegítésnek számító nyolcaddöntő után a németekkel szemben az egyéni eredmények alapján feltétlenül esélyesebbnek számítottunk, már csak azért is, mert legjobbjuk, Limbach sérülés miatt nem indult. Csakhogy az első két asszót két erősségünk, Szilágyi Áron és Gémesi Csanád egyaránt elveszítette 5:3-ra, így nekünk kellett zárkózni. Ez nagyszerűen sikerült Szatmári Andrásnak köszönhetően, viszont utána ismét elhúztak a németek. Az utolsó körre a Csanádot váltó Decsi Tamás egyet csökkentett a hátrányunkon, de így is 35:30-ra vezettek. Ekkor viszont Szatmári Andris ismét fantasztikusan vívott, és 40:39-re felhozta a mieinket. Természetesen Áron volt a befejező ember, és 43:41-re fordított is Hartunggal szemben. Azonban két erősen vitatható zsűriítélet, és két egylámpás tus azt jelentette, hogy 45:43-ra a németek nyertek. És ennek azért nem örültünk…
 
Annak viszont igen, hogy a női tőrcsapat a helyosztókra igencsak összeszedte magát. Előbb aratott egy magabiztos, kötelezőnek mondható fölényes győzelmet Románia ellen. Utána viszont az esélyesebbnek számító németek ellen is nagyszerűen teljesítettek. Különösen Kreiss Fanny volt elemében, aki egy 5:0-ás győzelemmel tekintélyes előnyt harcolt ki, és ezt végig sikerült megőrizni. Az utolsó asszóban Knapek Edina hattusos különbséggel lépett pástra a világbajnoki ezüstérmes Golubitskivel szemben, és az előnyből taktikus vívással meg is őrzött hármat, így a női tőrcsapat ötödik lett. Ami a tavalyi Eb-szereplésnél gyengébb, az idei Vk-helyezésnél jobb. Azaz, valahol reális…
 
Hogy a férfiak hatodik helyezése reális-e, arra talán az a leghelytállóbb megjegyzés, hogy reméljük, nem… Minden esetre most így alakult. Az említett német derbit követően két, szintén kemény rivális következett. Előbb a franciák, akikkel szemben még a németeknél is gyengébben, 4:10-zel kezdtünk. Aztán Áron fordított, Decsi Tomi is hozzátett egy kicsit, és az előny kitartott a meccs végéig. Az ötödik helyért a románok következtek, akik szintén előttünk állnak a világranglistán. A gyakorlatilag követhetetlen zsűriskedésre nem szabad fogni a vereséget, de tény: az is közrejátszott. Ennél talán fontosabb, hogy ezen a helyosztón nem akadt vezéregyénisége a kardcsapatnak, senki sem zárt pluszban, és, ugye, a matematika meg a vívás jelenlegi szabályai szerint így lehetetlen nyerni. 
 
Ezzel a hatodik hellyel zárult számunkra az Európa-bajnokság, amellyel kapcsolatosan frissek és vegyesek a benyomások. Egyrészt négy év után ismét nyert aranyérmet Eb-n a magyar vívó válogatott, és az egyéni versenyeken további értékes helyezéseket is szereztünk. Másfelől viszont a csapatversenyeken érem nélkül maradtunk, aminél azért többen reménykedtünk. Így, röviden ennyi. Meg búcsúzóul egy gondolat: Strasbourg gyönyörű város, de ez a vívó Eb sem a magyar vívás aranykönyvébe, sem a feketelistára nem kerül. Véget ért. És jöhet a kazanyi világbajnokság!
 
Eredmények. Női tőrcsapat Európa-bajnokság, 8 induló. Negyeddöntő: Magyarország-Lengyelország 30:45 (Knapek -2, Jeszenszky -3, Varga -4, Kreiss -6).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Románia 45:25 (Knapek +8, Varga +8, Jeszenszky +4).
Az 5. helyért: Magyarország-Németország 45:42 (Kreiss +6, Varga +2, Knapek -5). 
Végeredmény: 1. , 2. , 3. Franciaország, …5. Magyarország (Jeszenszky Szilvia, Knapek Edina, Kreiss Fanny, Varga Gabriella).
 
Férfi kardcsapat Európa-bajnokság, 12 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Spanyolország 45:34 (Szatmári +5, Szilágyi +3, Decsi +2, Gémesi +1).
Negyeddöntő: Magyarország-Németország 43:45 (Szatmári +7, Decsi +1, Szilágyi -4, Gémesi -6).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Franciaország 45:38 (Szilágyi +4, Decsi +3, Szatmári 0).
Az 5. helyért: Magyarország-Románia 38:45 (Gémesi 0, Szatmári 0, Szilágyi -2, Decsi -5).

Végeredmény: 1. , 2. , 3. , …6. Magyarország (Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron). 

2014. június 14.

hírek

Tőrbravúrokra várva

Az esztendő utolsó egyéni, illetve csapat olimpiai kvalifikációs Grand Prix-, illetve Világkupa-versenyeit rendezik világszerte, hat fegyvernemben. Időrendben haladunk, a tőrözőkkel fejezzük be beharangozónkat.

Távoli, de nagyon fontos párbajtőr hétvége következik

Az esztendő utolsó egyéni, illetve csapat olimpiai kvalifikációs Grand Prix-, illetve Világkupa-versenyeit rendezik világszerte, hat fegyvernemben. Időrendben haladunk, a párbajtőrözőkkel folytatjuk beharangozónkat.

Imre Géza – apaszerepben a sportkonferencián

A négyszeres világbajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes párbajtőröző, elnökségi tagunk, Imre Géza ezúttal szülői szerepéről nyilatkozott párjával, Kökény Beatrixszal az utanpotlassport.hu konferenciáján.

Veterán országos bajnokokat avattunk

A hét végén az UTE vívótermében rendezték a veterán országos bajnokságot. 161 vívó indult az egyéni versenyeken, míg vasárnap 27 csapat lépett pástra a három fegyvernemben.

Ünnepek előtti “vívónagyhét” következik

Az esztendő utolsó egyéni, illetve csapat olimpiai kvalifikációs Grand Prix-, illetve Világkupa-versenyeit rendezik világszerte, hat fegyvernemben. Időrendben haladunk, a kardozókkal kezdjük beharangozónkat.

Élő eredmények

Közelgő események