Projektekről

Továbbadott támogatások

Iskolai Vívóprogram, utánpótlás bázis szélesítése
Célja, a tanintézményekben való folyamatos jelenlétet országszerte, valamint az ezt elősegítő rendszer kiépítése és fenntartása. A sportág széles, nagy létszámú bázisának megteremtése, az ehhez szükséges feltételrendszer biztosítása, valamint a legfiatalabb korosztály versenyrendszerének működtetése, az általános iskolákban való megjelenése a sportágnak.

Egyesületek, akadémiák, műhelyek támogatásának feladatai
Az egyesületekben folyó szakmai munka feltételeinek megteremtését (sportszakemberek, terembérlet, működési költségek, hazai és nemzetközi versenyeztetés, edzőtáboroztatás, versenyrendezés, sportfelszerelések beszerzése) foglalja magában.

Fogyatékkal élő vívók versenyeztetése, edzőtáboroztatása, eszközbeszerzése
A fogyatékkal élő sportolók integrálásának sportszakmai feladatait, az ehhez szükséges körülmények megteremtését, a szakági műhelymunka körülményeinek javítását foglalja magában.

Versenysport és olimpiai felkészülés szakmai támogatása
Régi MOB Műhelytámogatás. Általános szakmai támogatás. Projektelemek részletesen a támogatási szerződésben.

SPORTXXI. Program támogatás
Gyermek-újonc-serdülő korosztály versenyeztetésének és felkészülésének támogatása. Projektelemek részletesen a támogatási szerződésben.

Élő eredmények

Közelgő események

Konvencionális hétvége – hiányzókkal

Tőrben világkupával, kardban Grand Prix-val folytatódik a szezon – gyakorlatilag megállás nélkül. A mezőnyök szinte teljesek, éppen magyar részről hiányzik egy-egy nagy név Isztambulból, illetve Koreából. 

Ötödik hely a végére, öt éremmel zártunk

Az ötös lett a kulcsszám a Cagliariban rendezett U23 Európa-bajnokságon. A zárónapon legjobban a férfi párbajtőrcsapat szerepelt, amely az ötödik helyen végzett, a magyar válogatott pedig öt éremmel zárta az Eb-t, gratulálunk!

Elhunyt Szlovenszky István

Életének 78. évében meghalt Szlovenszky István. A magyar tőrvívás egyik nagy edző egyénisége, a Vasas „örökös tagja”, a portugál tőr legjobb eredményét elérő mester, hosszú betegség után hunyt el. Emlékét örökké őrizni fogjuk. 

Ezüst lett az ötödik magyar érem 

A Bíró Huba, Dallos Benedek, Péch Kornél, Tóth Bertalan összeállítású férfi kardcsapat nyerte a magyar küldöttség ötödik érmét, egy újabb ezüstöt Cagliariban, az U23 Eb-n. A férfi tőrözők a 6., a női párbajtőrözők a 7. helyen végeztek. 

Újabb két érem az U23 Eb-ről

züst és bronz – a szombati két bronz után. Ezúttal férfi párbajtőrözőink remekeltek Cagliariban, az U23 Európa-bajnokságon. Kovács Gergely ezüst-, Somody Soma bronzérmet nyert, gratulálunk!

ÉLŐ EREDMÉNYEK

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK