Senki sem volt selejtes!

Valamennyi rajthoz álló magyar vívó bejutott a 64-es főtáblára a varsói férfi kard Grand Prix-n! Ez szám szerint hatot jelent, a kiemelt Szilágyi Áron és Gémesi Csanád mellé Szatmári András, Decsi Tamás, Iliász Nikolász és Gémesi Bence csatlakozott. Folytatás vasárnap reggel, hajrá magyarok!

Ilyen is rég fordult elő, magyar szempontból százszázalékos mérleggel zárult a varsói férfi kard Grand Prix selejtezőnapja. Pedig nagyon erős mezőny gyűlt össze, jellemző, hogy a világranglistán 18. helyen álló Szatmári András nem is tudott bekerülni a kiemeltek közé, így “csak” olimpiai bajnokunk, Szilágyi Áron és Gémesi Csanád jutott mérkőzés nélkül a legjobb 64 közé. 

 

Igaz, Szatmárinak sem kellett túlzottan sokat küzdenie ugyanezért, tust is alig kapott a csoportmeccseken, elsőként csatlakozott a kiemeltekhez. Decsi Tamás sem vívott direkt kieséses asszót ezen a napon – ő is a csoportkör után egyből a 64 közé került. Egy további csörte várt még Gémesi Bencére és Iliász Nikolászra, előbbi könnyen, utóbbi nagy csata árán vette az akadályt. A lényeg azonban az, hogy végül ez minden pástra lépő magyarnak sikerült, így hatan folytathatják vasárnap a versenyt!
 
Eredmények. Férfi kard Grand Prix, Varsó, 135 induló. A csoportmérkőzéseken: Szilágyi Áron kiemelt, Gmesi Csanád kiemelt, Szatmári András 6 győzelem/0 vereség (továbbjutott), Decsi Tamás 5/1 (továbbjutott), Gémesi Bence 4/6, Iliász Nikolász 3/6.
A 64 közé jutásért: Gémesi B.-Chung (koreai) 15:10, Iliász-Pryiemka (fehérorosz) 15:14.

Vasárnap a 64 között: Szatmári-Koch (német), Gémesi Cs.-Schrödter (német), Szilágyi-De Vos (belga), Iliász-Homer (amerikai), Decsi-Proszkura (orosz), Gémesi B.-Anstett (francia). 

2014. május 17.

Élő eredmények

Közelgő események

Mindenki, mindenki!

A márciusban elmaradt világkupa-, illetve GP-versenyeket pótolja a vívóvilág ezen a hétvégén. Ennek megfelelően valamennyi fegyvernem legjobbjai pástra lépnek majd, Budapest is főszerepbe kerül. Mindenki a fedélzeten!

Minden jó, ha jó a vége

A riói korosztályos vb-t a magyar küldöttség 1 arany-, 1 ezüst- és 2 bronzéremmel az éremtáblázat ötödik helyén zárta – legjobb európai nemzetként.

Arannyal felérő ezüst és bronz

Remek zárás a riói korosztályos vb-n! A junior párbajtőr csapatversenyen a nők (Gachályi Gréta, Horváth Lotti, Kozma Laura, Nagy Blanka) különleges körülmények között nyertek ezüstöt, a férfiak (Antal Máté, Balázs Bence, Pelle Domonkos, Taivainen Bence) harmadikak lettek, gratulálunk!

Horváth Lotti ismét kadet világbajnok!

Reggel a tűz miatt izgultunk, este Horváth Lotti okán! A riói vb egyik csarnoka leégett, kadet női párbajtőrözőnk viszont fantasztikus vívással megvédte kadet világbajnoki címét, gratulálunk neki, és edzőjének, Kovács Attilának!

Lotti 5. a juniorok között, jöhet a címvédési kísérlet!

A riói korosztályos vb eddigi legjobb magyar egyéni eredményét érte el Horváth Lotti – ötödik lett a junior női párbajtőrözők között. Szerdán saját korosztályában, címvédőként folytatja a kadetoknál. Hajrá, Lotti, hajrá, magyarok!

ÉLŐ EREDMÉNYEK

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK