A vasárnap nem sok jót hozott a nemzetközi pástokon a mieink számára – a hétfő hajnal viszont igen: Szilágyi Áron magabiztos győzelmekkel bronzérmet nyert a new york-i Grand Prix- versenyen, GRATULÁLUNK! Decsi Tamás ugyanitt a nyolcaddöntőben zárt. A többi magyarnak – a hölgyeket is beleértve – nem sikerült a vasárnapi folytatás, mindannyian a 64 között végeztek. A győzelmet a koreai Kim, illetve az ukrán Harlan szerezte meg.
Szilágyi Áron bronzérmes New Yorkban!
Várhelyi Kata és Márton Anna maradt versenyben magyar részről az első nap után a női kardozók new york-i Grand Prix-versenyén. Sok siker azonban nekik sem jutott a folytatásban, mindketten ázsiai ellenféltől szenvedtek egyaránt 15:11-es vereséget a legjobb 64 között. Kata egy, csak a bennfentesek számára ismerős japántól, Tanakától kapott ki, Panka viszont az olimpiai bajnok koreai Kimmel találta magát szembe az első körben. Az ázsiai falat egyelőre túl nagynak bizonyult junior világbajnokunk számára.
A férfiak magyar idő szerint este nyolckor kezdték meg versenyüket a legjobb 64 között. Szilágyi Áron esélyeshez illően simán nyert, Decsi Tamás pedig a selejtezőjéhez hasonlóan ezúttal is egyetlen tussal győzött olasz riválisával szemben. Ugyanakkor a másik három magyarnak a vasárnapi első kör egyben az utolsót jelentette. A világbajnoki bronzérmes válogatott másik két tagja, Szatmári András és Gémesi Csanád egyaránt nagynevű riválist fogott ki. Előbbi az egyéni világbajnok német Limbachtól kapott ki szoros meccsen, utóbbit az ifjú orosz sztár, Ibragimov verte. A csoportkörben remeklő Valkai Ferencet pedig kínai kardozó búcsúztatta. A következő kör magyar-német párharcot hozott, melyet 2.0-ra nyertünk! Ami figyelembe véve azt az el nem hanyagolható tényt, hogy a németek az aktuális világbajnokok, remek sikernek tekinthető. Áron Kindlert simán búcsúztatta (15:10), Tomi pedig a kiemelt Hartungnál bizonyult jobbnak (15:12). Így aztán mindketten nyolcaddöntősek lettek, csakhogy ott a sors egymással hozta őket össze, és olimpiai bajnokunk jobbnak bizonyult (15:10).
Egyéni olimpiai bajnokok a kép szélén: az ezüstérmes olasz Montano és a bronzérmes Szilágyi Áron. Az arany egy csapat olimpiai bajnoknak, a koreai Kimnek jutott New Yorkban.
Az éremért a hazaiak legjobbja, az amerikai Homer következett, de akadályt ő sem jelentett. Somlai Béla tanítványa, a Vasas versenyzője ismét remekül teljesített, ezúttal 15:9-re győzött. Úgy jutott a négy közé, hogy ellenfeleinek „tízes átlagot” engedélyezett, azaz rendkívül sima sikerekkel lépdelt a fináléig, melyet magyar idő szerint hétfőn hora hajnalban rendeztek. Áron Budapest után második veresenyén is érmet szerzett – és második versenyén is koreai riválistól szenvedett vereséget. Budapesten Gu Bon Gil, most pedig ugyancsak a későbbi győztes Kim Jung Hvan bizonyult jobbnak nála (8:15). Ennek ellnére bátran kijelenthetjük, hogy olimpiai bajnokunk remekül kezdte a szezont – és remekül zárta az évet a nemzetközi pástokon, elvégre a magyar bajnokság még hátravan.
A fiatalabb korosztályban a kadet férfi kardozók voltak érdekeltek a rendkívül erős és népes, 214 indulós németországi európai körversenyen. Sikertörténetnek a legjobb indulattal sem nevezhetjük az ott történteket. A 19 magyar induló legjobbika, Urbán Ádám a 19. helyen végzett, egyedüliként jutott a 32 közé, a fiataloknak ezért a produktumért a dicső elődök nevében azért minimum egy jelentős morgás jár…
Idehaza junior válogatókat rendeztek tőrben – riasztóan alacsony induló létszámmal. Ez persze korántsem a győztesek, Insperger Sámuel, illetve Pásztor Flóra kritikája.
Eredmények. Férfi kard Grand Prix, New York, 170 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Szilágyi-Szidorenko (ukrán) 15:6, Decsi-Repetti (olasz) 15:14, Szatmári-Limbach (német) 13:15, Gémesi Cs.-Ibragimov (orosz) 9:15, Valkai-Fang (kínai) 10:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Szilágyi-Kindler (német) 15:10, Decsi-Hartung (német) 15:12.
Nyolcaddöntő: Szilágyi-Decsi 15:10.
Negyeddöntő: Szilágyi-Homer (amerikai) 15:9.
Elődöntő: Szilágyi-Kim (koreai) 8:15.
Végeredmény: 1. Kim (koreai), 2. Montano (olasz), 3. Szilágyi Áron (edző, válogatott edző: Somlai Béla) és Occhiuzzi (olasz), …12. Decsi Tamás …35. Gémesi Csanád, …41. Valkai Ferenc, …46. Szatmári András, …72. Iliász Nikolász, …81. Gémesi Bence.
Női kard Grand Prix, New York, 149 induló. A legjobb 64 között: Márton-Kim (koreai) 11:15, Várhelyi K.-Tamura (japán) 11:15.
Végeredmény: 1. Harlan (ukrán), 2. Velikaja (orosz), 3. Perez Maurice (argentin) és Zagunis (amerikai), …49. Várhelyi Kata, …59. Márton Anna, …78. Varga Dóra, …92. Garam Nóra, …96. László Luca, …105. Várhelyi Anna.
Kadet férfi kard európai körverseny, Eislingen, 214 induló. A csoportmérkőzéseken: Farkas Vendel 6 győzelem/0 vereség, Morvai Ákos 6/0, Urbán Ádám 6/0, Hegedűs Márton 5/1, Mészáros Balázs 5/1, Szlama Vilmos 5/1, Kis Bertalan 4/2, Nagy Martin 4/2, Partényi Ádám 4/2, Milassin Mór 4/2, Kaiser Balázs 4/2, Kozmanovics Gábor 3/3, Baaken Mátyás 3/3, Fekete Giorgio 3/3, Romzsa Richárd 3/3, Darkó Botond 3/3, Medve Dániel 3/3, Mogyorósy Márton 3/3, Rajkai Boldizsár 2/4 (valamennyien továbbjutottak).
A legjobb 128 közé jutásért: Romzsa-Rajkai 15:13, Kozmanovics-Holdsworth (brit) 15:11, Baaken-Usov (német) 15:9, Darkó-Idris (egyiptomi) 15:13, Medve-Köck (német) 11:15, Fekete-Becher (német) 11:15, Mogyorósy-Schlafer (német) 14:15.
A legjobb 64 közé jutásért: Partényi-Gao (amerikai) 15:10, Milassin-Lecoq (francia) 15:7, Farkas-Saiz (spanyol) 15:9, Baaken-Ferioli (olasz) 15:13, Nagy-Schymczyk (német) 15:14, Urbán-Kontokrisztosz (görög) 15:10, Kaiser-Leone (francia) 15:13, Morvai-Takagi (japán) 15:12, Hegedűs-Rooney (brit) 13:15, Kis-Howes (brit) 10:15, Darkó-Bibi (francia) 13:15, Szlama-Sahin (török) 13:15, Kozmanovics-Mellone (amerikai) 14:15, Mészáros-Bialecki (lengyel) 11:15, Romzsa-Arpino (olasz) 6:15.
A legjobb 32 közé jutásért: Urbán-Nagy 15:11, Milassin-Green (amerikai) 9:15, Kaiser-Melnik (ukrán) 9:15, Morvai-Berezin (orosz) 13:15, Baaken-Cselisev (orosz) 9:15, Farkas-Pozdnyakov (orosz) 6:15, Partányi-Soler (francia) 11:15.
A legjobb 16 közé jutásért: Urbán-Belkessam (francia) 11:15.
Végeredmény: 1. Pantyelejev (orosz), 2. Kosztyenko (orosz), 3. Bellmann (német) és Green (amerikai), …19. Urbán Ádám, …35. Morvai Ákos, 36. Farkas Vendel, …48. Nagy Martin, …53. Partényi Ádám, 54. Milassin Mór, …57. Kaiser Balázs, …63. Baaken Mátyás, …66. Hegedűs Márton, …69. Szlama Vilmos, …71. Mészáros Balázs, …89. Kis Bertalan, …104. Kozmanovics Gábor, …114. Romzsa Richárd, …118. Darkó Botond, …130. Fekete Giorgio, …138. Medve Dániel, 139. Mogyorósy Márton, …144. Rajkai Boldizsár.
Junior férfi tőr válogató, Törekvés csarnok, 20 induló: 1. Insperger Sámuel (MTK, edző: Bakodi Róbert), 2. Mészáros Tamás (UTE), 3. Bakó Tamás (Szeged) és Mendrey Tamás (UTE), 5. Balogh Boldizsár (UTE), 6. Liszkai Tamás (Honvéd), 7. Frűhauf Benjámin (MTK), 8. Pankaczi Krisztián (MTK). A döntőben: Insperger-Mészáros 15:12.
Junior női tőr válogató, Törekvés csarnok, 19 induló: 1. Pásztor Flóra (Törekvés, edző: Beliczay Sándor), 2. Tóth Janka (Törekvés), 3. Kálmán Eszter (Törekvés) és Schmél Viktória (UTE), 5. Balogh Orsolya (Honvéd), 6. Oravetz Barbara (Honvéd), 7. Pásztor Sarolta (Törekvés), 8. Kókai Csilla (MTK). A döntőben: Pásztor-Tóth 15:7.
2014. december 14.