A magyar vívás történetében először fordult elő, hogy egy klub első és második csapata lépjen pástra egymás ellen a felnőtt ob döntőjében. A Vasas férfi kardozói ezt produkálták! A nap másik két csapatbajnoki aranyérme az Építők és a Honvéd szakosztályához került, a WestEnd országos bajnokság legeredményesebbje a BVSC lett 10 éremmel, közte 3 arannyal.
Az aranyvasárnapi első aranyérem férfi tőrben az Építők csapatához került, amely megvédte tavalyi bajnoki pozícióját. Tulajdonképpen simán. A nap folyamán egyetlen szoros mérkőzése sem volt a Szabados fivérekre épülő együttesnek, és összességében a finálét is simán nyerte az Építők. A döntőben az egyetlen, 20 éves felnőttel (Mátyás Bálint), egy juniorral (Dósa Dániel) és egy kadettal (Bényei Erik) felálló abszolút feltörekvő Törekvés igazából akkor vesztette el az esélyét a végső sikerrre, amikor az egész hétvégén remeklő Szabados Gábor és Kristóf éppen pihent. A mérkőzés közepén ugyanis a Törekvés legjobbja, Dósa Dani nem bírt az ellenfél harmadik emberével, Zalaba Péterrel. Ettől kezdve Gábor és Kristóf simán behúzta a meccset, és tette ezzel az egyéni után igazi építőkös sikertörténetté a férfi tőr országos bajnokságot. Tegyük hozzá, nem először…
Időrendben a női párbajtőrözők következtek, és itt alaposan a feje tetejéte állt a papírforma, a csapatbajnokság során talán először és utoljára! Mármint abból a szempontból, hogy az OMS-Tata együttese, soraiban egy öttusázóval (Kovács Sarolta), egy juniorral (Kun Anna), egy kadettal (Molnár Petra) és egy serdülővel (Gnám Tamara) legyőzte a negyeddöntőben a címvédő BVSC-t. Soraiban a bajnoki aranyérmessel (Bukócki Bianka), és a válogatott két tagjával, Révész Juliannával és Tóth Hajnalkával. Aztán a Vasast is legyőzte a Tata, amely a klub idei egyébként is fényes sikertörténetét megkoronázta ezzel – a mint később kiderült – az ezüstéremmel. A döntőben ugyanis a Honvéd okos, taktikus vívással begyűjtötte az aranyat. Budai Dorina úgy vívott eredményesen, ahogy a szituáció megkívánta, Várnai Viviennek helyén volt az esze és a szíve a szorossá váló utolsó asszóban, Bossányi-Jung Alexandra pedig azt tette, amiről minden szakvezető álmodik, papíron harmadik emberként is pozitívan zárta a meccset. Így aztán a Honvéd abszolút megérdemelten lett bajnok, miközben az egész nap veretlen Kun Anna vezérletével a Tata is kis hazai sporttörténelmet írt.
Hát még férfi kardban a Vasas! Olyan ugyanis nem fordult elő a magyar vívás történetében, hogy egy klub első és második csapata vívja a bajnoki döntőt! Persze, ennek okán akár morogni is lehetne, merthogy éppen negyedszázada annak, amikor még komoly rangja volt a Bajnokcsapatok Európa Kupájának, és az Újpest meg a Honvéd vívta akkor a döntőt. Most az UTE a hatodik lett, a Honvédban – horribile dictu, mindez miként létezhet?! – nem is működik kard szakág. Erről azonban hosszabban ne e helyütt keseregjünk, a harmadik tradicionális magyar kardegyesület, a Vasas előtt ugyanis le a kalappal. A nap történéseiről hosszabban tán nem is érdemes írni, a pasarétiek ugyanis döntő fölénnyel győztek le minden riválist, legyen szó akár első, akár második csapatról – miközben a bronzérem Gödöllőre került. A döntő pedig ettől kezdve természetesen formalitássá vált, éppen ezért álljon itt névsorban a nyolc vasasos kardozó neve, akik – első, vagy második csapat ide, vagy oda – kimagaslottak ezen a napon a mezőnyből: Csaba Márton Bence, Iliász Nikolász, Nagy Pál, Nagy Zsolt, Puy Sebestyén, Ravasz Etele, Szatmári András, Szilágyi Áron. Nagy gratuláció nekik, és Mestereiknek, valamint a klubnak egyaránt!
Férfi tőrcsapat, 14 induló: 1. Építők (Szabados Gábor, Szabados Kristóf, Széki Bence, Zalaba Péter. Edzők: Marco Goncalves, Solti Antal), 2. Törekvés (Bényei Erik, Dósa Dániel, Mátyás Bálint, Nagy Balázs), 3. Honvéd (Liszkai Tamás, Németh András, Németh Gábor, Steiner Dániel), 4. MTK, 5. UTE, 6. Budakalász, 7. Honvéd 2., 8. Terézváros. A döntőben: Építők-Törekvés 45:31 (Szabados G. +12, Szabados K. +6, Zalaba +3, Széki -7, illetve Dósa +2, Mátyás -1, Bényei -15).
Női párbajtőrcsapat, 12 induló: 1. Honvéd (Bossányi-Jung Alexandra, Brestyánszki Flóra, Budai Dorina, Várnai Vivien. Edző: Dancsházy-Nagy Tamás, Imre Géza, Kulcsár Győző, Somfai Péter), 2. OMS-Tata (Gnám Tamara, Kovács Sarolta, Kun Anna, Molnár Petra), 3. Vasas (Antal Edina, Csomós Flóra, Mészáros Nóra, Posovszky Tímea), 4. Debreceni HSE-PMD, 5. BVSC, 6. Balaton, 7. Diósgyőri VE, 8. PTE-PEAC. A döntőben: Honvéd-Tata 45:41 (Budai +3, Bossányi-Jung +1, Várnai 0, illetve Kun +2, Kovács 0, Gnám -3, Kovács -3).
Férfi kardcsapat, 12 induló: 1. Vasas (Iliász Nikolász, Puy Sebestyén, Szatmári András, Szilágyi Áron. Edzők: Gulácsi Ferenc, Somlai Béla, Szabó Bence), 2. Vasas 2. (Csaba Márton Bence, Nagy Pál, Nagy Zsolt, Ravasz Etele), 3. GEAC (Bancsics Máté, Gáll Csaba, Gémesi Bence, Gémesi Csanád), 4. BVSC, 5. MTK, 6. UTE, 7. BVSC 2., 8. GEAC 2. A döntőben: Vasas-Vasas 2. 45:30 (Szatmári +6, Szilágyi +5, Iliász +4, illetve Nagy P. -2, Ravasz -6, Csaba -7).
2014. december 21.