Pusztai Liza egyedül maradt

máj 20, 2022 | Hírek

Egyedül a kiemelt Pusztai Liza került a padovai női kard egyéni Grand Prix 64-es főtáblájára, ennél azért többre számítottunk. Folytatás a férfiak selejtezőjével, reméljük, több magyar sikerrel.

Munkatársunk helyszíni jelentése:

A csütörtöki naphoz hasonlóan kezdjük a pénteket is a pozitívumok keresésével! Huszonnégy óra alatt a helyiek ugyanis a szerény lehetőségekhez képest olyan változást eszközöltek a GP helyszínéül szolgáló Palaindoorral, hogy kijelenthető: beugróként – Moszkva helyett – köszönettel tartozik nekik a vívóvilág, létrejöhetett ez a nagy hagyományú verseny, a Luxardo Kupa. Ami egyben debütálás is, ugyanis az esemény 1955 óta íródó történetében első alkalommal szerepeltek a férfiak mellett nők is az eseményen!

Ennek okát véletlenül sem a gyengébbik nem elnyomásában keressük, a történelem hozta így…! Amikor a női kard fegyvernem is felkerült sportágunk palettájára, akkor kialakult a rend, mely szerint a Világkupa-csapatversenyeket különböző helyszíneken rendezik. Az olaszoknál – miként nálunk is – maradtak a férfiak, így oda nem kerülhettek a hölgyek. 

Aztán a covid miatt az elmúlt két évben teljesen feje tetejére állt versenynaptárban minden megváltozott. Az eredetileg március elejére tervezett padovai férfi kard Világkupa a pandémia miatt még elmaradt. Aztán a moszkvai Grand Prix-t a háború miatt törtölték, és ennek helyére a járvány alól hivatalosan is felszabadult olaszok beugorhattak. A Grand Prix viszont vívásban férfi és női egyéni versenyt jelent, így fordulhatott elő, hogy 1955 óta először versenyezhettek hölgyek is a Luxardo Kupáért…

Battai Sugit egy asszó választotta el a főtáblára jutástól.

Ha nem is a premier okán, de Gárdos Gábor, a magyar női válogatott vezetőedzője csapatával hétfő óta a helyszínen készül, nemzetközi edzőtáborban, ennek tapasztalatait osztotta meg közvetlenül a rajt előtt honlapunkkal: “Rendkívül jól sikerült, és fiatal csapatunknak igen nagy szüksége van az ehhez hasonló edzőtáborokra. Odahaza kevesen vagyunk, hatalmas segítség, hogy itt most olaszokkal, japánokkal, ukránokkal és amerikaiakkal készülhettünk közösen. Persze, ennek az eredményét nem most lehet majd lemérni, de remélem, az év világversenyein már igen. Köszönöm a szövetség illetékeseinek, hogy megkaptuk a lehetőséget erre az edzőtáborra.”

Gárdos Gábor, miként fentebb megírtuk, mindezt a verseny előtt fogalmazta meg. Szavait abból a szempontból igazolták a hölgyek, hogy ezen a versenyen valóban nem mutatkoztak meg az edzőtábor hatásai. Pontosabban legfeljebb abból a szempontból, hogy valamennyi magyar igen fáradtan mozgott… A kiemelt Pusztai Liza mellé egyikük sem társult a 64-es főtáblára, és az igazság az, hogy erre a látottak alapján nem is volt reális esély. Pápai Zoé a csoportkörben búcsúzott, László Luca és Szűcs Luca a direkt kieséses folytatás első körében, Katona Renáta és Battai Sugár a 64-be kerülésért esett ki. 

A padovai kard Grand Prix szombaton a férfiak selejtezőjével folytatódik, hajrá, magyarok!

Eredmények. Női kard egyéni Grand Prix, Padova, 163 induló. A csoportmérkőzéseken: Pusztai Liza kiemelt, Battai Sugár 4 győzelem/2 vereség, László Luca 3/3, Katona Renáta 2/3, Szűcs Luca 2/4 (továbbjutottak), Pápai Zoé 1/4 (kiesett).

A legjobb 96 közé jutásért: Katona-Kim H. (koreai) 15:13, Szűcs-Ciaraglia (olasz) 9:15, László-Baldo (horvát) 13:15.

A legjobb 64 közé jutásért: Battai-Fondi (olasz) 11:15, Katona-Jeon (koreai) 4:15.

Vasárnap a legjobb 32 közé jutásért: Pusztai-Voronyina (ukrán).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Hibátlanok a nők

Eddig száz százalék! A kiemelt Battai Sugár és Szűcs Luca mellé Pusztai Liza és Spiesz Anna is felkerült az incshoni női kard Grand Prix 64-es főtáblájára.

A jövő elkezdődött

A munka ünnepén, a kővetkező szezon jegyében, megrendeztük a 2026/27-es évad első kadet párbajtőr előválogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját. A férfiaknál Botzheim Ádám, a nőknél Dávid Fruzsina győzött. 

Páratlan páros: ismét Flóra és Kata főtáblás

A kiemelt Pásztor Flóra mellett Kondricz Kata jutott a magyarok közül egyedül a 64-es főtáblára az isztambuli női tőr egyéni világkupa-versenyen. 

Egyedül Rabb Krisztián a főtáblán

Kiemelt kardozónk természetesen ott lesz az incshoni egyéni Grand Prix-verseny 64-es tábláján, viszont másik két magyar indulónk nem jutott el ugyanide. 

Három férfi tőrözőnk folytathatja

A kiemelt Szemes Gergő mellett további két vb-bronzérmesünk, Tóth Gergely és Mihályi Andor jutott a 64 közé az isztambuli tőr világkupa-versenyen. Dósa Dani sérülés miatt nem indult. 

Élő eredmények

Közelgő események