Duplán válogattak a párbajtőrözők

A tatai edzőtáborba költöztek a párbajtőrözők. Ezúttal azonban nem edzettek, hanem versenyeztek: a férfiaknak és a hölgyeknek egyaránt dupla válogatót rendeztek szombaton és vasárnap az Iron Trade Kupáért. A győzelmet Tóth Hajnalka és Szász Emese, illetve Somfai Péter és Szényi Péter szerezte meg.

A jelek szerint a felnőtt nemzetközi versenynaptár egy hónapos szünetét a párbajtőrözők korántsem pihenéssel töltik. Szombaton és vasárnap ugyanis Tatán, az edzőtáborban rendezték a nemzetközi Iron Trade Kupát, amely a férfiaknak és a nőknek is dupla válogatót jelentett. 

 
A hölgyeknél érvényesült a papírforma, szombaton a visszatérése óta egyre stabilabb korábbi vilgbajnok Tóth Hajnalka, vasárnap a világranglista második helyén álló klasszisunk, Szász Emese győzött.
 
irontrade[1]
A képen Plásztán Attila tatai klubvezető, az ezüstérmes, junior vb-re készülő Kuna Anna mestere, Havellant István, az Iron Trade tulajdonosa, Michl József tatai polgármester, no meg a női verseny helyezettjei, a dobogó tetején Szász Emesével. 
 
Az uraknál több érdekesség volt. Ismét pástra lépett Imre Géza, aki hamarosan a nemzetközi mezőnybe is visszatér. Sérülése után lábadozó másik klasszisunk, Boczkó Gábor az első napot kihagyta, a másodikon fegyvert fogott. Ugyanakkor a dupla válogatón nem ők játszották a főszerepet, miként nem is a világbajnoki aranytrió harmadik tagja, Rédli András. Két válogatott társuk, Somfai Péter és Szényi Péter viszont megnyerte a szombati, illetve a vasárnapi versenyt. Érdekesség, hogy mindkét napon dobogós lett a vb-ezüstérmes ukrán csapat kárpátaljai erőssége, Anatoliy Herey.
 
szenyipeter[1]
 A vasárnapi versenyt Szényi Péter nyerte a tatai edzőtáborban.
 
Eredmények. Iron Trade Kupa, férfi párbajtőr válogató verseny, Tata, 1. nap, 72 induló: 1. Somfai Péter, 2. Berta Dániel, 3. Herey (ukrán) és Hancvikkel Márk.
2. nap, 59 induló: 1. Szényi Péter, 2. Herey (ukrán), 3. File Mátyás és Rédli András.
Iron Trade Kupa, női párbajtőr válogató verseny, Tata, 1. nap, 57 induló: 1. Tóth Hajnalka, 2. Szász Emese, 3. Antal Edina és Mihály Kata.
2. nap, 54 induló: 1. Szász Emese, 2. Kun Anna, 3. Budai Dorina és Révész Julianna. 

2014. március 30.

Élő eredmények

Közelgő események

Három férfi tőrözőnk folytathatja

A kiemelt Szemes Gergő mellett további két vb-bronzérmesünk, Tóth Gergely és Mihályi Andor jutott a 64 közé az isztambuli tőr világkupa-versenyen. Dósa Dani sérülés miatt nem indult. 

Konvencionális hétvége – hiányzókkal

Tőrben világkupával, kardban Grand Prix-val folytatódik a szezon – gyakorlatilag megállás nélkül. A mezőnyök szinte teljesek, éppen magyar részről hiányzik egy-egy nagy név Isztambulból, illetve Koreából. 

Ötödik hely a végére, öt éremmel zártunk

Az ötös lett a kulcsszám a Cagliariban rendezett U23 Európa-bajnokságon. A zárónapon legjobban a férfi párbajtőrcsapat szerepelt, amely az ötödik helyen végzett, a magyar válogatott pedig öt éremmel zárta az Eb-t, gratulálunk!

Elhunyt Szlovenszky István

Életének 78. évében meghalt Szlovenszky István. A magyar tőrvívás egyik nagy edző egyénisége, a Vasas „örökös tagja”, a portugál tőr legjobb eredményét elérő mester, hosszú betegség után hunyt el. Emlékét örökké őrizni fogjuk. 

Ezüst lett az ötödik magyar érem 

A Bíró Huba, Dallos Benedek, Péch Kornél, Tóth Bertalan összeállítású férfi kardcsapat nyerte a magyar küldöttség ötödik érmét, egy újabb ezüstöt Cagliariban, az U23 Eb-n. A férfi tőrözők a 6., a női párbajtőrözők a 7. helyen végeztek. 

ÉLŐ EREDMÉNYEK

KÖZELGŐ ESEMÉNYEK