Vívás Világnapja – gyere Te is!

szept 7, 2023 | Hírek, Kiemelt hírek

Mindenkit várunk a Vívás Világnapjára! Az esemény budapesti rendezvényét szombaton, 11 órától tartjuk a Várban, a Sándor-palota előtti Szent György téren. Érkezzetek időben - minden, amit tudni kell, írásunkban!

“Fencing is for everyone” – azaz a vívás mindenkié! Ez a nemzetközi szövetség idei jelmondata a Vívás Világnapjára, amelyet a lassan évtizedes hagyománynak megfelelően szeptember második szombatján rendezünk. Az alapötlet változatlan, ötperces szabadvívással, flashmob-akcióval népszerűsítjük szeretett sportágunkat. 

A Szent György teret kell benépesítenünk szombat délelőtt!

Mint megszokhattátok az elmúlt esztendőkben, szövetségünk igyekszik mindehhez méltó helyszíneket találni. Ezúttal a Várt vesszük majd be, a Sándor-palota előtti Szent György téren rendezzük az eseményt szombat délelőtt 11 órától. A szokásos program mellett meglepetéssel is készülünk, a helyszínen, különleges módon szeretnénk megünnepelni azt, hogy 60 évvel ezelőtt, a gdanski világbajnokság női tőr egyéni versenyén, a dobogó mindhárom fokán magyar vívó állhatott. Ilyenre sem előtte, sem azóta nem volt példa a fegyvernemben. Azzal nyilván nem árulunk el nagy titkot, ha leírjuk, hogy a főszereplők az akkori érmesek – Rejtő Ildikó, Sákovicsné Dömölky Lídia és Juhász Katalin – lesznek.

Sándor-palota, szombaton még több fegyverforgatóval!

Azonban hiába a gyönyörű és patinás helyszín, ha az nem telik meg vívóval… Várunk tehát mindenkit, gyereket, felnőttet, profit és amatőrt, valamennyi vívót és érdeklődőt a Várba! Természetesen meghívtuk válogatott versenyzőinket, felnőtt és korosztályos világ- és Európa-bajnokokkal is találkozhattok! Néhány fontos információ az eseménnyel kapcsolatosan!

Mindenki időben érkezzen, mivel maga a flashmob-akció rövid, azt egyszerre és pontosan fogjuk elkezdeni. Öltözőt nem tudunk biztosítani, ennek megfelelően gyertek, és kérünk arra, hogy a szabadvíváson fehér vívóruhában, azaz ne melegítőben vegyél részt. (Biztosítunk területet arra, hogy a vívózsákot, illetve a melegítőt biztonságosan letegyétek az akció idejére.) A program befejezéseként ismét összeállunk egy közös csoportképre, kérjük, segítsetek ennek létrejöttében. 

A vívás mindenkié!

A helyszín megközelítéséről: parkolási lehetőség a Várban közvetlenül nincsen. A Clark Ádám téren vagy a Dózsa György téren, illetve a Várgarázsban (Palota útról nyílik) lehet legközelebb parkolni, ahonnan lifttel közvetlenül a helyszínre tudtok érkezni. (A parkolási díj 600 forint óránként, ugyanannyi, mint a környéken, úgyhogy javasoljuk ezt a lehetőséget!) Ezen a hétvégén rendezik a Várban a Borfesztivált, ezért a Várkert Bazár felőli lift és útszakasz le lesz zárva, azt ne használjátok! Természetesen a tömegközlekedés működik, 16-os busszal is kényelmesen a helyszínre lehet érkezni. 

Mindenkit szeretettel várunk, hajrá, magyar vívás!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Két arany, nyolc érem – szép volt, paravívók!

Nagyszerűen szerepelt a magyar válogatott a Cardiffban befejeződött kereksszékes Európa-bajnokságon. A csapat 2 arany-, 4 ezüst- és 2 bronzéremmel az éremtáblázat ötödik helyén végzett. Feczer Viktor szövetségi kapitánnyal már itthon beszélgettünk.

Újabb helyezések a veterán vb-n

A negyedik napját rendezték Tbilisziben a veterán világbajnokságnak. A hétvége nem a magyarokról szólt, hétfőn viszont a női párbajtőrözők és a férfi tőrözők megkezdték versenyüket – négy negyeddöntős helyezéssel (Vízler Ádám, Glatt Andor, Mészáros András, Hoffmann Ibolya), gratulálunk!

Arany és bronz a végére, bravó!

Remekül zárult magyar szempontból a cardiffi kerekesszékes Európa-bajnokság. A Csarnai Liliána, Hajmási Éva, Nádasdy Anna összeállítású csapat tőrben arany, kardban bronzérmet nyert, gratulálunk!

Orosz aranyak, magyar helyezések

Ötödik helyen végzett a taskenti junior világkupaversenyen a Berkeszi Dániel, Drobni Botond, Farsang Bernát, Révész Bence összeállítású férfi kardcsapat. A nők a kilencedik helyen zártak.

Újabb három érem a kerekesszékes Eb-n!

Hajmási Éva és Osváth Ricsi ezüst-, Nádasdy Anna bronzérmet nyert a cardiffi kerekesszékes Európa-bajnokság újabb versenynapján női kardban, illetve férfi tőrben. Bravó, ezzel már egy arany-, négy ezüst- és két bronzéremnél tart válogatottunk!

Élő eredmények

Közelgő események