A junior párbajtőrözők kezdik az évet

jan 3, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

Korán kezdik 2024-et a junior párbajtőrözők. Szerdán útra keltek, csütörtökön és pénteken pedig Udinében vesznek részt, maratoninak ígérkező Világkupán.

Egy biztos, junior párbajtőrözőinknek a szilveszteri elhajlás ezúttal szóba sem jöhetett. A fegyvernem 12-12 legjobbja az esztendő harmadik napján buszba ült a sportcsarnoknál, és elindult az észak-olasz Udine irányába. A negyedik és ötödik napon ugyanis rendkívül nagy jelentőségű Világkupán vesznek részt. 

A férfiaknál közel 300-an, a nőknél több mint 200-an lépnek majd pástra az év első jelentős vívóversenyén, amelynek igen nagy a tétje a résztvevők szempontjából. Az udinei mellett ugyanis már csak egy-egy nemzetközi esemény számít a korosztály hazai válogatási ranglistájába. Úgyhogy Udine nem “csak” egy Világkupa-verseny, hanem az egyik utolsó lehetőség arra, hogy a vívók biztosítsák helyüket a későbbi, junior Európa-, illetve világbajnokságon. 

Ennek megfelelően, természetesen a legerősebb összeállításban, hiánytalanul ott voltak a reggeli indulásnál a fiatal párbajtőrözők, csütörtökön pedig már a páston bizonyíthatnak. Úgyhogy, 2024-ben is: hajrá, magyar vívás!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A Pást Legendái – Gedővári Imre

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy olyan olimpiai és világbajnok kardozóról írunk, aki egyetlen tusáról igazán emlékezetes, ám ő sokkal, de sokkal több volt e momentumnál – Gedővári Imre.

A munka megkezdődött

Maratoni elnökségi ülésen tárgyalta a testület a szezonnyitás ügyeit. Véglegesítették többek között a versenynaptárt, a válogatási elveket, a ranglisták pontszámításait, és még sok minden egyebet a most induló, 2026/27-es szezonnal kapcsolatosan.

Itt a 26/27-es versenynaptár!

Lesznek változások, a felnőtt ob-t nem karácsony előtt, hanem május legvégén rendezzük, hazai, felnőtt nemzetközi nagy versenyeink megmaradnak (párbajtőr GP, férfi kard vk), és a junior korosztályban női kard mellett férfi tőrben is lesz Budapesten vk-verseny. Itt a 2026/27-es tervezet!

2025/26: pipa – 2026/27: jöhet!

A junior és felnőtt világkupa-sorozat 2025/26-os, összesített éremtáblázatán ugyanúgy a negyedik helyen végzett Magyarország, miként a hongkongi világbajnokságon. Leszögezhetjük: a 2025/26-os szezonban is jól teljesített a magyar vívás.

Fényes a Sugár!

Hongkongban az elmúlt héten nemcsak a vb ért véget, hanem lezárult a 2025/26-os világranglista is. Ezt elemezzük magyar szempontból, fegyvernemenként részletezve. Befejezésül a vb legeredményesebb szakága, a kard következik!

Élő eredmények

Közelgő események