Ezúttal negyedik a férfi kardcsapat

márc 3, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

Az elődöntőbe jutáshoz kétség sem férhetett a padovai férfi kardcsapat Világkupán, de a folytatás ezúttal nem sikerült, negyedik lett Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András és Szilágyi Áron.

Az amerikaiak elleni elődöntőig minden úgy ment, mint a karikacsapás a padovai férfi kardcsapat Világkupán. Vagy mondhatjuk azt is: épp úgy vívott a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összeállítású válogatott, ahogy mostanában nem is egyszer tette, ellenállhatatlanul.

A férfi kardozók utolsó előtti csapat kvótaszerző eseményén a mieink számára az volt a tét – és az lesz majd három hét múlva Budapesten is -, hogy milyen pozícióból, és mely csapat ellen kezdi majd az olimpiát. Ebből a szempontból sokkal okosabbak nem lettünk, majd akkor lesz végleges a sorrend. De térjünk vissza magára a versenyre! A lengyelek elleni nyolcaddöntőben 45:24-re nyertek a magyarok – kétséget kizárólag. Igazából a négybe is olyan fölénnyel jutottak be Áronék, ami méltó egy világbajnok válogatotthoz, 45:37-re győzték le Iránt. 

Szilágyi Áron sem tudott ezúttal csodát tenni…

Az Egyesült Államok következett a négy között, és itt utalhatunk az első bekezdésre. Sőt, még egy darabig az elődöntőben is minden úgy ment, mint a karikacsapás, annak ellenére, hogy az ellenfél soraiban a tavalyi világbajnok Dershwitz, és az idén már két Vk-n egyéni aranyérmes Heathcock vívott. Nálunk viszont Szatmári és Szilágyi volt a két befejező ember, és ugye, ha ők 35:30-ról indulnak, akkor nincs könnyű dolga sosem a riválisnak. Azonban olyan is előfordul, hogy a mieinknek nem sikerül a vége – sokkal inkább most történjen, mint Párizsban… Most így volt, 42:45-re fordítottak az amerikaiak, így jöhetett a bronzmeccs a franciák ellen. Itt talán már alább hagyott a mieink harci kedve, vagy a rivális fogott ki remek napot, a vége 28:45 lett, és egy értékes negyedik helyezés. 

Melyen három hét múlva, a budapesti Világkupán lehet javítani!

Eredmények. Férfi kardcsapat Világkupa, Padova, 24 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Lengyelország 45:24 (Szilágyi +13, Szatmári +7, Gémesi +1).

Negyeddöntő: Magyarország-Irán 45:37 (Szatmári +5, Gémesi +3, Szilágyi 0).

Elődöntő: Magyarország-Egyesült Államok 42:45 (Szatmári +1, Gémesi 0, Szilágyi -4).

A 3. helyért: Magyarország-Franciaország 28:45 (Szatmári -5, Gémesi -6, Szilágyi -6).

Végeredmény: 1. Korea, 2. Egyesült Államok, 3. Franciaország, 4. Magyarország (Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

„Kicsik” és „Nagyok”

A Diákolimpián találkozhattak a kicsik a nagyokkal! Az Európa-bajnokságra induló felnőtt válogatott a Hungexpón tartotta fotózását, legjobbjaink autogramot adtak a fiataloknak, és közös felvételek is készültek. 

Szolnoki vívók köszöntése

A 80 éves Kapitány Istvánt, továbbá Bali Istvánt és Nagy Imrét köszöntötte Szolnokon Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke. 

2500 vívó, 70 pást, megszámlálhatatlan élmény

Erről szól a Diákolimpia. Legkisebbektől a legnagyobbakig (mármint magasságban), kardtól párbajtőrön át a tőrig és a kerekesszékesekig, az amatőröktől a klasszissá nőtt „nagyokig”: minden és mindenki ott volt – ezúttal a Hungexpón. 

Európa-bajnokság előtt – 3. rész, tőr

Jövő kedden, június 16-án kezdődik az Európa-bajnokság a franciaországi Antonyban, Párizs elővárosában. Névsorban, fegyvernemenként, szakáganként nézzük végig a magyar esélyeket – vezetőedzői nyilatkozatokkal.

Európa-bajnokság előtt – 2. rész, párbajtőr

Jövő kedden, június 16-án kezdődik az Európa-bajnokság a franciaországi Antonyban, Párizs elővárosában. Névsorban, fegyvernemenként, szakáganként nézzük végig a magyar esélyeket – vezetőedzői nyilatkozatokkal.

Élő eredmények

Közelgő események