Somody Soma aranya

ápr 20, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

Hatalmas mezőnyben született magyar arany-, ezüst- és bronzérem a nemzetközi párbajtőr válogatón. A férfiaknál Somody Soma nyert Nagy Dávid előtt, a nőknél Gnám Tamara lett harmadik.

Több szempontból is kapcsolódott a rijádi junior világbajnoksághoz a 393 indulóval (!) megrendezett Magyarkupa-forduló, egyben U23-as párbajtőr európai körverseny. Egyfelől a férfiaknál az a Somody Soma győzött, akinek egész pontosan öt nappal korábban, közel sem úgy sikerült utolsó korosztályos világversenye, ahogy szerette volna. Nos, az MTK vívója a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban “lelt vigaszra”, ugyanis nemcsak mennyiségileg, hanem minőségileg is igen komoly viadalt nyert. A döntőben Nagy Dávidot győzte le, de jellemző az esemény erejére, hogy egyik egyéni világbajnokunk – Koch Máté és Siklósi Gergely – sem jutott a legjobb nyolc közé. 

A nőknél sokkal inkább a külföldiek domináltak, a 16 közé mindössze négy magyar jutott, a 8 közé pedig kettő. A legjobban a válogatottságért harcoló, tatabányai Gnám Tamara szerepelt, aki harmadik lett. A győzelmet pedig az az ukrán Anna Makszimenko szerezte meg, aki a ríjádi junior vb-n is a dobogó tetejére állhatott. 

Eredmények. Férfi párbajtőr egyéni Magyar Kupa, egyben U23-as európai körverseny, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 240 induló. Végeredmény: 1. Somody Soma (MTK, edző: Bojti Dániel), 2. Nagy Dávid (Vasas), 3. Miguel Frazao (portugál) és Clement Metrailler (svájci), 5. Andrásfi Tibor (BVSC), 6. Bakos Bálint (Vasas), 7. Matyas Pavlik (cseh), 8. Buta Levente (FTC). A döntőben: Somody-Nagy 15:9.

Női párbajtőr egyéni Magyar Kupa, egyben U23-as európai körverseny, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 153 induló. Végeredmény: 1. Anna Makszimenko (ukrán),  2. Angelina Favre (svájci), 3. Gnám Tamara (Tatabánya) és Vanie Gognat (svájci), 5. Borsody Emma (BVSC), 6. Maria Alvim (portugál), 7. Virginia Romeo (svájci), 8. Polina Kulesova (ukrán).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Tarpataky-Háry kadet vk-bronzérmes

Tarpataky-Háry Botond nagyszerű bronzérmet nyert a dormageni kadet férfi kard egyéni világkupa-versenyen, gratulálunk a TFSE vívójának, és edzőjének, Patócs Ákosnak. Jöhetnek a juniorok!

Nyolcaddöntőt hozott a nyitány

A kadet férfi tőrözők és női kardozók világkupa-versenyével kezdődött a korosztályos budapesti világkupaverseny a BOK Csarnokban. A legjobb pénteki eredmény Komjáthy Boglárka nyolcaddöntője volt.

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások