Több, korábbi kadet és junior Európa-, mi több, világbajnok alkotja az Antalyában pástra lépő magyar válogatottat, sőt, olyanok is akadnak, akik már felnőtt világversenyen is képviselték a magyar színeket. Azaz elmondható, hogy kifejezetten erős válogatottal érkeztek a mieink a török városba. Úgy is fogalmazhatunk, hogy a “közvetlen második vonal” lesz ott Törökországban, tehát kíváncsian várjuk a híreket. Tegyük hozzá: a nevezési listákat látva, nem lesz könnyű dolga a mieinknek, a többi élnemzet is jó csapatokkal vesz részt az eseményen.
Az első két napon rendezik az egyéni, a folytatásban a csapatversenyeket. Hajrá, magyarok!
Az antalyai U23-as (június 1-4.) Európa-bajnokságon indul magyar csapat. Férfi párbajtőr: Keszthelyi Zsombor (Honvéd), Kovács Gergely (Tatabánya), Somody Soma (MTK), Bartkó Levente (UTE). Női párbajtőr: Wimmer Dorina (UTE), Kálmán Gyöngyvér (Honvéd), Tóth Jázmin (Honvéd), Salamon Réka (Tatabánya). Férfi kard: Rabb Krisztián (Vasas), Tóth Bertalan (TFSE), Horváth Gergő (Honvéd), Dallos Benedek (Vasas). Női kard: Keszei Kira (Honvéd), Masa Csenge (Törökbálint), Beviz Dorottya (KVSE), Domonkos Emese (Vasas). Férfi tőr: Szemes Gergő (FTC), Tóth Gergely (FTC), Bagdány Albert (Ludovika), Mihályi Albert (Ludovika). Női tőr: Papp Jázmin (Csomorkány), Wolf Eszter (Honvéd), Kollár Anna (Törekvés), Polonyi Petra (Ludovika).

