Letették az esküt olimpikonjaink

júl 8, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

Szilágyi Áron és Kapás Boglárka mondta el az olimpiai fogadalmat a Művészetek Palotájában rendezett látványos ünnepségen.

Kánikulai délutánon ritkán lehet látni annyi elegáns fiatalembert és hölgyet, mint hétfőn a Művészetek Palotája környékén. A magyar olimpiai csapat formaruhájáról mindig elmondjuk, hogy milyen jól néz ki, és mennyire szépek benne a mieink. Igazán komolyan azért nem sokszor mondtuk ezt, inkább csak a mundér becsületét védtük – ezúttal, ugye, a szó szoros értelmében… Most viszont valóban más a helyzet. Jár a gratuláció az illetékeseknek: elegáns, divatos, jól szabott, nem rikító, de nem átlagos színű öltöny, míg a hölgyek esetében kifejezetten csinos az ugyanolyan színű kiskosztüm – az első részsiker máris jár a küldöttségnek…

Persze, olimpiára és nem divatbemutatóra mennek a magyarok, közte tizenöt vívónk Párizsba, még akkor is, ha a divat fővárosáról beszélünk. Mint ahogy ez a délután sem az öltözködésről szólt, hanem jóval komolyabb és felemelőbb dologról, az olimpiai fogadalomtételről. 

Különleges felvétel! Sulyok Tamás köztársasági elnök, a magyar férfi és női kardválogatott.

A környezethez és alkalomhoz méltó művészi bevezetők között hangzottak el a beszédek.  Elsőként Sulyok Tamás, Magyarország köztársasági elnöke mondta el köszöntőjét. Beszédében többek között elmondta: “döbbenetes, hogy hazánk valamennyi olimpián, amelyen részt vett, hozott haza aranyérmet, átlagosan hét első helyezéssel zártunk”. Az olimpia csapat tagjait hősöknek, példaképeknek titulálta, akik képesek legyőzni másokat, és olykor saját magukat is. “Hajrá, magyarok! Szívből kívánom önöknek a sikert, a legjobbakat” – zárta beszédét a köztársasági elnök. 

Szilágyi Áron, az olimpiai csapat kapitánya fogadalomtétel közben.

Az újabb előadást követően Schmidt Ádám, sportért felelős államtitkár gondolatai következtek. “Felemelő pillanat, hogy a magyar olimpiai csapatot köszönhetem. Teljesítettük azt a vállalásunkat, hogy minden pillanatban sportolóink rendelkezésére állunk, és ez így lesz az olimpia minden percében. Kiváltság egy olyan nemzetet képviselni, amelynek tagjai ilyen mértékben szeretik és értik a sportot. A magyar színeket képviselve ti vagytok most hazánk legfontosabb nagykövetei. Hajrá, magyar sport! Hajrá, magyarok” – mondta az államtitkár.

Válogatottunk tagjai az olimpia eskütételen.

A harmadik beszéd Gyulay Zsolté, a Magyar Olimpiai Bizottság elnökéé volt. Felelevenítette, hogy száz éve, a párizsi játékokon 13 aranyat nyert a magyar küldöttség, hazánk az összesített ötkarikás éremtáblázat nyolcadik helyén áll jelenleg. Elmondta, hogy ünnepelni lehet és kell már azt is, hogy sikerült eljutni az olimpiára. Végezetül bejelentette, hogy a megnyitó ünnepségen a magyar zászlót Böde-Bíró Blanka kézilabdázó, és Tóth Krisztián cselgáncsozó viszi majd. 

A fogadalom szövegét – ahogy a helyszínen említették, a magyar csapat két kapitánya – háromszoros olimpiai bajnok kardozónk, Szilágyi Áron és az úszó Kapás Boglárka mondta el. Az esküt pedig az olimpiai küldöttség valamennyi tagja ismételte utánuk. Az elegáns, és egyben látványos műsor a magyar sport olimpiai aranyérmeseinek megható képsorával, majd a háttérből egyre jobban kiélesedő Eiffel-torony kivetítésével zárult. 

Az elegáns öltönyök és ruhák azonban az eskütétel és a fotózások után percek alatt a szekrénybe kerültek. Boczkó Gábor szövetségi kapitány arról tájékoztatta honlapunkat, hogy a kardozók még a nap folyamán elfoglalják e heti bázisukat, a telki edzőtábort. A párbajtőrözők Tatán, a tőröző pedig Budapesten folytatják tovább a közvetlen olimpiai felkészülést. Hajrá, magyar vívás!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Meglepetések minden mennyiségben 

Nagyon érdekes versenynapot hozott a junior párbajtőrözők idei utolsó Magyarkupa-fordulója, egyben hazai válogatója. Az aranyérmet a férfiaknál Borbély Levente (Honvéd), a nőknél Kozma Laura (MTK) szerezte meg.

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások