Budapesten választanak európai elnököt

szept 12, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

Negyven európai ország legmagasabb szintű vezetője érkezik Budapestre. Szövetségünk rendezi ugyanis az Európai Vívó Konföderáció tisztújító közgyűlését.

Negyvenhárom tagállama van az Európai Vívó Konföderációnak (EFC), melyből negyvennek a vezetősége érkezik fővárosunkba, mivel a Magyar Vívó Szövetség ad otthont szombaton a testület tisztújító közgyűlésének. Tamás Henriette, az MVSZ főtitkára honlapunkat arról tájékoztatta, hogy mindenképpen új elnöke lesz az EFC-nek. A visszahívott orosz Sztanyiszlav Pozdnyakov helyett a testület élére kerülő olasz Giorgio Scarsónak lejár a mandátuma, és mivel 78 esztendős, így az EFC szabályzata alapján nem pályázhat ismét. A helyére három jelölt aspirál, a román Marius Florea, a luxemburgi Pascal Tesch és a svéd Ana Valero-Colantes. 

A Puskás Aréna VIP termében rendezik az EFC tisztújító közgyűlését.

Az eseményt a Puskás Aréna VIP termében rendezik szombaton. Délelőtt kerül sor a rendes közgyűlésre. Ezen többek között arról határoznak, hogy hol lesznek majd a soron következő kontinensbajnokságok, illetve hogy bekerül a hivatalos programba az U14-es korosztály Európa-bajnoksága is. Ezt követően, délután tartják az elnökválasztást, majd ugyancsak voksolnak a Végrehajtó Bizottság (COMEX) tagjairól. 

Tamás Henriette elmondta, hogy azért is különös fontosságú ez a választás, mert a sportágat korábban uraló “öreg kontinens” elvesztette vezető sportdiplomáciai szerepét. Az új vezetőség legfontosabb feladata az lesz, hogy Európa az eredményeinek megfelelő súllyal és tekintéllyel kapjon szerepet a világ vívásában. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások