Olimpikonok aranya a kard szezonnyitón

nov 2, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

A magyar olimpiai kardcsapatok két tartalékja, a későbbi ezüstérmes Rabb Krisztián, és a hatodik helyezett Battai Sugár nyerte a szezonnyitó válogatót a Vasasban.

A férfi kardozók szezonnyitóján szinte pontosan az történt, amit várni lehetett. Az olimpiai ezüstcsapatból hírmondóként a párizsi “aranytartalék”, Rabb Krisztián maradt egyelőre hírmondónak, és hazai, vasasos környezetben, annak rendje és módja szerint meg is nyerte a versenyt. Méghozzá úgy, hogy a legszorosabb direkt kieséses meccse az a 15:10 volt, amit a döntőben vívott. Kiki mögött pedig szinte pontosan az a második vonal végzett, aki majd a fiatal ezüstérmessel együtt képviseli majd a magyar színeket a jövő heti, orani Vk-idénynyitón. Azaz Horváth Gergő és Iliász Nikolász, míg a dobogó másik harmadik fokára a TFSE-be igazol Petrucz Mirkó állhatott fel. A negyedik “orani ember”, Vigh Benedek kisebb sérülés miatt nem indult. 

A nőknél végül Szűcs Luca nevezése ellenére nem indult – ő már hangolt a szezonra egy szatellit arannyal – így három világbajnok és két olimpikon erősítette a bántóan kevés indulójú mezőnyt. A végeredmény is ennek megfelelően alakult, teljes mértékben érvényesült a papírforma, esetleg arra kaphatjuk fel a fejünket, hogy az elődöntőben Katona Reni simán verte Pusztai Lizát, míg az aranyérmet rendkívül magabiztos vívással szerezte meg Battai Sugár. A másik bronzérmes Keszei Kira lett – ez sem meglepő, Spiesz Anna éppen ellene lépett vissza betegség miatt a negyeddöntőben. 

Jöhet a folytatás néhány nap múlva a legjobbaknak – az orani Világkupa-versennyel!

Eredmények. Férfi kard egyéni Magyarkupa-forduló, válogató. Vasas vívóterem, 52 induló. Végeredmény: 1. Rabb Krisztián (Vasas, edző: Somlai Béla), 2. Horváth Gergő (Honvéd), 3. Iliász Nikolász (Debreceni SI) és Petrucz Mirkó (TFSE), 5. Tóth Bertalan (TFSE), 6. Monori Mátyás (Vasas), 7. Péch Kornél (MVSZ), 8. Bíró Hugó (Vasas). A döntőben: Rabb-Horváth 15:10.

Női kard egyéni Magyarkupa-forduló, válogató. Vasas vívóterem, 33 induló. Végeredmény: 1. Battai Sugár (Debreceni EAC, edző: Dávid László), 2. Katona Renáta (Vasas), 3. Pusztai Liza (BVSC) és Keszei Kira (BVSC), 5. Spiesz Anna (Vasas), 6. Rácz Brigitta (KVSE), 7. Tóth Nadin (BVSC), 8. Beviz Dorottya (KVSE). A döntőben: Battai-Katona 15:10.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Tarpataky-Háry kadet vk-bronzérmes

Tarpataky-Háry Botond nagyszerű bronzérmet nyert a dormageni kadet férfi kard egyéni világkupa-versenyen, gratulálunk a TFSE vívójának, és edzőjének, Patócs Ákosnak. Jöhetnek a juniorok!

Nyolcaddöntőt hozott a nyitány

A kadet férfi tőrözők és női kardozók világkupa-versenyével kezdődött a korosztályos budapesti világkupaverseny a BOK Csarnokban. A legjobb pénteki eredmény Komjáthy Boglárka nyolcaddöntője volt.

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások