Csak a Vasas duplázott az egyéni számokban

dec 21, 2024 | Hírek, Kiemelt hírek

Akadt ahol a papírforma érvényesült, akadt, ahol vaskos meglepetések születtek. Ezúttal is különleges napot hozott az országos egyéni bajnokság a BOK Csarnokban.

NŐI TŐR. Nincs új a nap alatt, a kimagaslóan két legjobb hazai női tőröző vívta a döntőt az országos bajnokságon. Méghozzá milyen fordulatos döntőt! Kondricz Kata nagyszerűen kezdett, az első harmad után 6:0-ra vezetett, majd 9:2 is volt az eredmény. Pásztor Flóra viszont nem adta fel, olyannyira, hogy 11-nél behozta kortárs riválisát, és 13:12-re már ő vezetett. Ám az utolsó “szó” Katáé volt, innentől három tust adott zsinórban, és ezzel negyedik egyéni aranyát nyerte. A két bronzérmes két törekvéses vívó lett, Kollár Anna és Mesteri Viktória. Marco Goncalves honvédos tanítványa pedig így nyilatkozott győzelmét követően: “Nagyon nehéz döntő volt, el is fáradtam, nyilatkoznom sem egyszerű ilyen röviddel a vége után… Komoly dolog négy aranyat nyerni, egyik sem volt egyszerű, ez az asszó bizonyosan sokáig megmarad majd az emlékezetemben.”

Kondricz Kata negyedik ob aranyát ünnepelhette. Fotók: Tumbácz Hédi.

Női tőr egyéni országos bajnokság, BOK Csarnok, 47 induló. Végeredmény: 1. Kondricz Kata (Honvéd, edző: Marco Goncalves), 2. Pásztor Flóra (Törekvés), 3. Kollár Anna (Törekvés) és Mesteri Viktória (Törekvés), 5. Lupkovics Dóra (Honvéd), 6. Marosi Gréta (Törekvés), 7. Wolf Eszter (Honvéd), 8. Nekifor Erika (Törekvés). A döntőben: Kondricz-Pásztor 15:13.

FÉRFI PÁRBAJTŐR. Azért amikor olimpiai és világbajnokok nem állhatnak dobogóra egy országos bajnokságon, az nem akármilyen teljesítmény a szakág részéről. Márpedig most ez történt! Koch Máté pénteken búcsúzott, Siklósi Gergely és Andrásfi Tibor pedig egymással került szembe a nyolcaddöntőben. Geri győzött, a következő körben viszont nagy meglepetésre 15:14-re kikapott az MTK-s Koska-G Bendegúztól. A klasszisok “becsületét” a 41 éves, korábbi világ- és egyéni Európa-bajnok Rédli András védte meg, aki bronzéremig jutott. A döntőben pedig Bakos Bálint találkozott a 20 esztendős Somody Somával, és izgalmas asszóban 15:13-ra győzött. Érdekesség, hogy Halla Péter vasasos tanítványa négy évvel ezelőtt hasonló “meglepetés győzelmet” aratott az ob-n, most, négy évvel később duplázni tudott, majd így nyilatkozott honlapunknak: “Őszintén megvallom, nagyon megleptem magam ezzel a sikerrel. Egyébként sem tartoztam a favoritok közé, ráadásul beteg voltam a közelmúltban, alig edzettem az ob előtt. Természetesen rendkívül boldog vagyok, elvégre olimpiai bajnokokat utasítottam magam mögé.” 

Szoros döntőt vívott Bakos Bálint és Somody Soma, előbbi győzött.

Férfi párbajtőr egyéni országos bajnokság, BOK Csarnok, 161 induló. Végeredmény: 1. Bakos Bálint (Vasas, edző: Halla Péter), 2. Somody Soma (MTK), 3. Rédli András (Honvéd) és Koska G. Bendegúz (MTK), 5. Osman-Rouson Maruán (MTK), 6. Siklósi Gergely (Honvéd), 7. Bartkó Levente (UTE), 8. Nagy Marcell (Vasas). A döntőben: Bakos-Somody 15:13.

FÉRFI TŐR. Azt a sorsolás alapján tudtuk, hogy a két favorit közül csak az egyik állhat majd dobogóra, mivel Dósa Dani és Szemes Gergő egymással került szembe a negyeddöntőben. Asszójukat Gergő nyerte, azonban a négy között klub- és válogatottbeli társával, Tóth Gergellyel vívott, és utóbbi győzött a ferencvárosi derbin. Az alsó ágon az ob egyik legmeglepőbb bravúrját konstatálhattuk, A kadet korú, 16 esztendős Bodor Áron, a Ludovika vívója menetelt előrébb és előrébb, egészen a fináléig, míg a másik bronzérmes az ugyancsak FTC-s Gergely Zoltán lett. A finálé első feléig remekül tartotta magát a fiatal, ám a közepétől kezdve Geri dominált, és végül 15:7-re, biztosan győzött. Szirmai Benedek tanítványa a következőket mondta győzelme után: “Jól sikerült az Európa-bajnokság, ezüstérmet nyertünk, és most ezzel az arannyal zártam az évet, úgyhogy nagyon elégedett vagyok. Reggel volt egy szoros asszóm, utána viszont elhatároztam, hogy megnyerem a bajnokságot, örülök, hogy így lett!”

Tóth Gergely lett a férfi tőr bajnoka.

Férfi tőr egyéni országos bajnokság, BOK Csarnok, 63 induló. Végeredmény: 1. Tóth Gergely (FTC, edző: Szirmai Benedek), 2. Bodor Áron (Ludovika), 3. Szemes Gergő (FTC) és Gergely Zoltán (FTC), 5. Dósa Dániel (Törekvés), 6. Mihályi Andor (Ludovika) és Zsögön Andor (Budakalász), 8. Glatt Ádám (UTE). A döntőben: Tóth-Bodor 15:7.

NŐI PÁRBAJTŐR. Két olyan 22 éves vívta a döntőt, akik egymással viaskodva, rendkívül eredményesen versenyezték végig junior pályájukat. Aztán az előző szezon nagy fordulatot hozott. Muhari Eszter kvalifikálta magát az olimpiára, melyen egy szenzációs bronzot nyert, Büki Lili viszont egy balszerencsés térdszalagszakadást szenvedett, és gyakorlatilag kihagyta a szezont. Most viszont az aranyért csatázott ismét a két, régi rivális, aki egyaránt tatabányai színekben versenyez. Izgalmasan alakult a finálé, a hajrá döntött Eszti javára, aki végül 10:8-ra nyert. A két bronzérmet még fiatalabb párbajtőrözők  szerezték meg, a kiskadet (!) ferencvárosi Horváth Lotti és az újpesti Wimmer Dorina lett a harmadik. Ötödik (!) egyéni aranyérmét pedig így kommentálta László István tanítványa: “Egyik országos bajnoki döntő sem könnyű, ez pláne nem volt az. Amikor az ember a csapattársaival, barátnőjével kerül szembe a páston, az sosem egyszerű feladat. De sikerült megoldanom, örülök, még egy csapatverseny vár rám az idén…” 

Muhari Eszti ötödször lett magyar bajnok, kortársát, Büki Lilit győzte le a döntőben.

Női párbajtőr egyéni országos bajnokság, BOK Csarnok, 94 induló. Végeredmény: 1. Muhari Eszter (Tatabánya, edző: László István), 2. Büki Lili (Tatabánya), 3. Wimmer Dorina (UTE) és Horváth Lotti (FTC), 5. Tóthmátyás Zsófia (UTE), 6. Kardos Edina (MTK), 7. Bojti Regina (MTK), 8. Salamon Réka (Tatabánya). A döntőben: Muhari-Büki 10:8.

NŐI KARD. Itt is korán jöttek a rangadók. Már a nyolcaddöntőben összekerült Battai Sugi és Pusztai Liza, utóbbi győzött. A négyért viszont Katona Reni állta az útját, aki fináléig jutott. Mellette további két vasasos, az egyaránt junior Domonkos Emese és Csonka Dorottya állhatott dobogóra. Annak legfeleső fokára viszont a mezőny harmadik kétszeres világbajnoka, a BVSC-s Szűcs Luca léphetett. A finálé izgalmas asszót hozott, Reni és Luca sokáig fej fej mellett haladt, ám a hajrá Bódy Benjámin tanítványáé volt, aki 15:11-re győzött. Korábban kétszer nyert ezüstöt Luca az egyéni ob-n, most viszont összejött az arany, és mivel az olimpián a hetedik helyen végzett, bátran kijelenthető, hogy remek esztendőt zárt. Ő is így gondolta… “Nagyon hosszú év volt, de igazán nincs okom panaszra, pláne, ha a vasárnapi csapat is jól sikerül majd. Azért mostanra nagyon elfáradtam, nem éreztem úgy, hogy olyan sima lett volna ez a siker, mint ahogy esetleg tűnhetett kívülről.”

Szűcs Luca remek év végére tett pontot…

Női kard egyéni országos bajnokság, BOK Csarnok, 50 induló. Végeredmény: 1. Szűcs Luca (edző: Bódy Benjámin), 2. Katona Renáta (Vasas), 3. Csonka Dorottya (Vasas) és Domonkos Emese (Vasas), 5. Pusztai Liza (BVSC), 6. Rácz Brigitta (KVSE), 7. Keszei Kira (BVSC), 8. Kovács Zsanett (Törökbálint). A döntőben: Szűcs-Katona 15:11.

FÉRFI KARD. Itt is korán, a negyeddöntőben összejött a leginkább várt összecsapás, szembe került egymással a két olimpiai ezüstérmes, Rabb Krisztián és Gémesi Csanád.  Győzött a fiatalság, és Kikit a folytatásban sem tudták megállítani. Ehhez legközelebb Tóth Bertalan volt az elődöntőben, aki egyetlen tussal szenvedett vereséget, míg a másik bronzérmes az ugyancsak TFSE-s Petrucz Mirkó lett. A döntőben Kiki ellenfele egy korábbi, vb-ezüstérmes válogatott, a debreceni színekben versenyző Iliász Nikolász volt. Somlai Béla vasasos tanítványa azonban magabiztosan, 15:8-ra nyert, és ezzel pályája első egyéni ob aranyát nyerte, míg a Vasas lett az első olyan klub, amely duplázni tudott ezen a bajnokságon. Rabb Krisztián így foglalta össze egészen kivételes, 2024-es esztendejét: “Januárban még nem hittem volna, hogy ebből ez lesz, de ahogy haladt az idő, úgy egyre inkább reménykedtem. Ez az ob-arany pedig a hab a tortán. Igen kemény asszót vívtam Csanáddal, és Tóth Berci is alaposan megszorongatott, de végül összejött az aranyos évzáró, nagyon örülök.”

…csakúgy, mint Rabb Krisztián.

Férfi kard egyéni országos bajnokság, BOK Csarnok, 90 induló. Végeredmény: 1. Rabb Krisztián (Vasas, edző: Somlai Béla), 2. Iliász Nikolász (Debreceni SI), 3. Petrucz Mirkó (TFSE) és Tóth Bertalan (TFSE), 5. Gémesi Csanád (MATE-GEAC), 6. Péch Kornél (MVSZ), 7. Sápi Vince (DEAC), 8. Vajda Oszkár (TFSE). A döntőben: Rabb-Iliász 15:8.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Hibátlanok a nők

Eddig száz százalék! A kiemelt Battai Sugár és Szűcs Luca mellé Pusztai Liza és Spiesz Anna is felkerült az incshoni női kard Grand Prix 64-es főtáblájára.

A jövő elkezdődött

A munka ünnepén, a kővetkező szezon jegyében, megrendeztük a 2026/27-es évad első kadet párbajtőr előválogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját. A férfiaknál Botzheim Ádám, a nőknél Dávid Fruzsina győzött. 

Páratlan páros: ismét Flóra és Kata főtáblás

A kiemelt Pásztor Flóra mellett Kondricz Kata jutott a magyarok közül egyedül a 64-es főtáblára az isztambuli női tőr egyéni világkupa-versenyen. 

Egyedül Rabb Krisztián a főtáblán

Kiemelt kardozónk természetesen ott lesz az incshoni egyéni Grand Prix-verseny 64-es tábláján, viszont másik két magyar indulónk nem jutott el ugyanide. 

Három férfi tőrözőnk folytathatja

A kiemelt Szemes Gergő mellett további két vb-bronzérmesünk, Tóth Gergely és Mihályi Andor jutott a 64 közé az isztambuli tőr világkupa-versenyen. Dósa Dani sérülés miatt nem indult. 

Élő eredmények

Közelgő események