Császári bronzbravúr 2025-re

jan 4, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

Császár Zoltán remek bronzérmet nyert a bázeli férfi párbajtőr junior Világkupán, pályafutása eddigi legjobb eredményét elérve! Gratulálunk, jöhet a csapatverseny!

Csaknem 300 induló, a világ minden tájáról. Az újév első hétvégéjén hatalmas mezőny gyűlt össze a hagyományos bázeli junior férfi párbajtőr Világkupán. A mieink pedig, mint oly gyakran ebben a fegyvernemben, ezúttal is szépen teljesítettek. Ezúttal Császár Zoltánnak köszönhetően, aki alig 17 esztendősen, gyakorlatilag komolyabb nemzetközi tapasztalat nélkül dobbantott be a korosztály élmezőnyébe – egyben a magyar ranglista élére… 

Császár Zoltán és edzője, Márka István.

Márka István BVSC-s tanítványa nem egyszerű ágon jutott el a dobogóig. Sorrendben kínai, francia, magyar, majd két amerikai ellenfelet múlt felül, negyeddöntőjét ráadásul egyetlen tussal hozta. Aztán a négy között, mint párbajtőrben oly sokszor, fordult a kocka, és a hirtelen halálban Császár Zoltán maradt alul 11:10-re a német Petersennel szemben. A mezőny erejére jellemző, hogy az aranyat a felnőttek között is sikerrel szereplő amerikai Samuel Imrek nyerte, mi pedig a “császári gratuláció” mellett várjuk a folytatást a vasárnapi csapatversenyen!

A többiekről: a csoportkört mindenki sikerrel vette – ez sem semmi -, a 32 között is öt magyar vívhatott, ám a nyolcaddöntőben már csak Császár folytathatta. A többit meg már tudjuk…

Eredmények. Férfi párbajtőr egyéni Világkupa, Bázel, 288 induló. A csoportmérkőzéseken: Balázs Bence 6 győzelem/0 vereség, Horváth Márk 5/1, Keresztes Ádám 5/1, Nagy Kornél 5/1, Kiss Donát 4/2, Császár Zoltán 4/2, Dunay Máté 4/2, Taivainen Bence 4/2, Pelle Domonkos 4/2, Antal Máté 3/3, Horváth Ádám 3/3, Petrovszki Áron 2/4 (valamennyien továbbjutottak).

A legjobb 128 közé jutásért: Antal-Plaksin (ukrán) 15:6, Taivainen-Enescu (román) 15:8, Kiss-Repics (szerb) 15:4, Horváth Á.-Moore (brit) 15:14, Petrovszki-Iyoki (amerikai) 15:12. 

A legjobb 64 közé jutásért: Pelle-Strobbia (olasz) 15:12, Horváth M.-Horváth Á. 15:9, Császár-Zeng (kínai) 15:9, Nagy-Icanisz (görög) 15:7, Balázs-Sunder Rajan (brit) 15:11, Keresztes-Wasik (lengyel) 15:7, Dunay-Chong (amerikai) 13:15, Antal-Wojciechowski (lengyel) 9:15, Taivainen-Stroop (holland) 14:15, Kiss-Tinnikov (kazah) 10:15, Petrovszki-Jin (kínai) 13:15.

A legjobb 32 közé jutásért: Horváth M.-Hsu (tajpeji) 15:7, Császár-Duchene (francia) 15:13, Nagy-Beautyman (brit) 15:8, Balázs-Vik (norvég) 15:7, Keresztes-Mezinger (román) 15:5, Pelle-Wingerter (francia) 12:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Császár-Nagy 15:11, Balázs-De la cal Guijarro (spanyol) 14:15, Horváth M.-Leporati (olasz) 7:15, Keresztes-Lukin (kazah) 11:15.

Nyolcaddöntő: Császár-Bezrodnov (amerikai) 15:9.

Negyeddöntő: Császár-Sennewald (amerikai) 15:14.

Elődöntő: Császár-Petersen (német) 10:11.

Végeredmény: 1. Samuel Imrek (amerikai), 2. Ole Petersen (német), 3. Császár Zoltán (edző: Márka István, válogatott edző: Peterdi András) és Tristan Lumineau (francia), …22. Balázs Bence, 23. Nagy Kornél, …25. Horváth Márk, 26. Keresztes Ádám, …45. Pelle Domonkos, …80. Dunay Máté, …97. Taivainen Bence, 98. Kiss Donát, …107. Antal Máté, …123. Horváth Ádám, …127. Petrovszki Áron. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások