“Azért ez engem is meglepett” – mondta koránál jóval komolyabban a hamarosan 16 esztendős Koszta-Ajvász Imre, miután megnyerte a kadet férfi kard országos bajnokságot. Tény, hogy a korábbi eredményei alapján erre nem számíthatott a gödöllői vívó, viszont szombaton magabiztosan múlta felül valamennyi riválisát. Tegyük hozzá: nem csak ez az egy meglepő eredmény született, a verseny előtti ranglista első négy helyezettje közül senki sem állhatott dobogóra. Az elődöntőben pedig nem mindennapi fordítást is láthattunk: Szeredy Huba 7:14-ről győzött. Az újdonsült kard vezető edző is elégedetten zárhatta a napot. Nemcsik Zsolt törökbálinti tanítványait a jelek szerint feldobta mesterük kinevezése, elvégre ezüst- és bronzérmet szereztek, míg a másik bronz Újpestre került.

Koszta-Ajvász Imre magyar bajnoki öröme.
A nőknél Bácskay Kincső győzött, egy izgalmas döntő után, melyben leendő klubtársát, Kovács Adélt győzte le 15:13-ra. Itt ugyanakkor a papírforma érvényesült, azok a vívók végeztek az élen, akik az esélyeseknek számítottak. A két bronzérmes Komjáthy Boglárka és Rácz Brigitta lett.

Eredmények. Kadet férfi kard egyéni országos bajnokság, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsanok, 74 induló. Végeredmény: 1. Koszta-Ajvász Imre (MATE-GEAC, edző: Károlyi Krisztián), 2. Szeredy Huba (Törökbálint), 3. Bóday Domonkos (Törökbálint) és Steinbacher János (UTE), 5. Farsang Lóránt (Törökbálint), 6. Cirkos Sebestyén (MATE-GEAC), 7. Bánházi Bulcsú (KVSE), 8. Szepesi Vince (KVSE). A döntőben: Koszta-Ajvász-Szeredy 15:11.

Kadet női kard egyéni országos bajnokság, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsanok, 52 induló. Végeredmény: 1. Bácskay Kincső (MVSZ, edző: Kocsis Zsolt), 2. Kovács Adél (Vasas), 3. Komjáthy Boglárka (Vasas) és Rácz Brigitta (KVSE), 5. Felföldi Szonja, 6. Bíróczi Nóra (Törökbálint), 7. Imre Dóra (Vasas), 8. Szepesi Emília (KVSE). A döntőben: Bácskay-Kovács 15:13.

