“Az aranymámor már rég tovatűnt”

márc 12, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

Reméljük, négy olimpiai bajnokot láthat vívni - de hármat biztosan! - az, aki vasárnap a BOK Csarnokba látogat. A szombati selejtezők után ekkor rendezik a férfi Westend GP főtábláját. Dancsházy-Nagy Tamással beszélgettünk.

A Westend Grand Prix történetéről szóló, hétfői összeállításunkban rögzítettük azt a tényt, hogy négy olimpiai bajnokunk a párizsi diadalmenetet megelőzően egyaránt felállhatott a budapesti GP dobogójára. A sort Andrásfi Tibor kezdte 2019-ben, majd Nagy Dávid folytatta a sort 2022-ben, míg az i-re a pontot tavaly tette fel Siklósi Gergely és Koch Máté. Érdekesség, hogy érme, ugye, már van bajnokainknak, de aranyat még egyikük sem nyert a Westenden. Hátha majd a mostani, jubileumi, huszadik tornán…! Hárman egyébként közülük kiemeltek lesznek, csak vasárnap lépnek pástra, egyedül a sérüléséből visszatérő Dávidnak kell selejteznie. Ez lesz egyébként a fiúk “premierje”, hazai páston, nagy nemzetközi versenyen először szerepelnek olimpiai bajnokként. 

Premier várt ugyanakkor Dancsházy-Nagy Tamásra is a verseny előtt. Hiába számít rutinos interjúalanynak a válogatott edzője, olimpiai bajnokcsapat irányítójaként még nem nyilatkozott a hazai GP-t megelőzően. Különösebben azért nem jött zavarba, amikor mindezzel azonosítottuk…

“Olimpiai bajnok csapatról beszélünk, és tudni kell azt is, hogy a vívók fokozatosan csatlakoztak vissza a munkába. Ezt figyelembe kell venni, amikor a mostani verseny esélyeiről gondolkozunk, Miként azt is, hogy egyre erősebb második vonalunk rajzolódik ki az aranyérmesek mögött. Az igazság az, hogy magam is érdeklődve várom, mi fog ebből kibontakozni. Az élet nem állt meg, mi szeptember közepén elkezdtük a munkát, és az eddigi eredmények azt jelzik, hogy a párizsi szinten folytatják a fiúk. Két remek vk-csapataranyat követett egy ötödik hely, de azért ez belefér. Sőt, megkockáztatom, talán nem is gond ez, elvégre amikor hibázunk, abból tanulunk.”

.Dancsházy-Nagy Tamás. Fotó: Bizzi Team

A válogatott edzőjétől megkérdeztük, hogy mennyiben különbözik ez a verseny a többitől abban a tekintetben, hogy Budapesten csak egyéni viadalt rendeznek. Dancsházy-Nagy Tamás szerint sokban. Ilyenkor mindenki magáért küzd, és ez teljesen érthető. Ennek megfelelően alakítják ki a felkészülést is. Ebben az időszakban az edzéseken nincs csapat szimuláció, az majd a GP után kezdődik, amikor legközelebb ismét Vk-csapatverseny vár a társaságra. 

Ismét szóba hoztuk a “védettséget”, azaz mennyire biztos a helye az olimpiai bajnokoknak a 2025-ös válogatottban. “A válogatási elvek egyik legfontosabb része, hogy a hazai ranglista első két helyezettje automatikusan válogatott lesz. Azaz mindenkinek van esélye arra, hogy odaérjen, ebből a szempontból semmiféle védettség nincs. Ugyanakkor a szezon eredményeit azért figyelembe kell venni. Máténak van már aranya, Gergőnek és Tibinek ezüstje, és jutott már nyolc közé Keszthelyi Zsombor. Összetett a történet, és nekem is fel kell kötnöm a gatyát a válogatáskor. Szerencsére az a nehézség, hogy sok ember, és sok jó eredmény alapján kell válogatnom, és nem fordítva.” – nyilatkozta a vezetőedző.  

Végezetül arra kértük Dancsházy-Nagy Tamást, hogy árulja el, milyen eredményre számít a Westend GP-n. Erre azonban nem kaptunk választ. Pontosabban érdekes választ kaptunk, konkrétumok nélkül. “Általában amit képzelek egy egyéni verseny előtt, az a feje tetejére áll, ezért nem fogok tippelni. Azt szeretném, hogy olimpiai bajnokainktól élvezetes és jó vívást lássak. De ugyanakkor annak is örülnék, ha a második vonal hátulról csipkedné a feneküket… Szóval ördögi kör ez, maradjunk annyiban, vívjon mindenki a lehető legjobban. Annyit azért még hozzátennék: mindenki tudatosan, tisztességesen, és nagyon keményen készül. Az olimpiai aranymámor már rég tovatűnt!”

A Westend Grand Prix férfi selejtezői szombat reggel 9-kor kezdődnek a BOK Csarnoknak. A 64-es főtábla vasárnap 10.30-kor rajtol ugyanott. Hajrá, magyarok!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

„Kicsik” és „Nagyok”

A Diákolimpián találkozhattak a kicsik a nagyokkal! Az Európa-bajnokságra induló felnőtt válogatott a Hungexpón tartotta fotózását, legjobbjaink autogramot adtak a fiataloknak, és közös felvételek is készültek. 

Szolnoki vívók köszöntése

A 80 éves Kapitány Istvánt, továbbá Bali Istvánt és Nagy Imrét köszöntötte Szolnokon Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke. 

2500 vívó, 70 pást, megszámlálhatatlan élmény

Erről szól a Diákolimpia. Legkisebbektől a legnagyobbakig (mármint magasságban), kardtól párbajtőrön át a tőrig és a kerekesszékesekig, az amatőröktől a klasszissá nőtt „nagyokig”: minden és mindenki ott volt – ezúttal a Hungexpón. 

Európa-bajnokság előtt – 3. rész, tőr

Jövő kedden, június 16-án kezdődik az Európa-bajnokság a franciaországi Antonyban, Párizs elővárosában. Névsorban, fegyvernemenként, szakáganként nézzük végig a magyar esélyeket – vezetőedzői nyilatkozatokkal.

Európa-bajnokság előtt – 2. rész, párbajtőr

Jövő kedden, június 16-án kezdődik az Európa-bajnokság a franciaországi Antonyban, Párizs elővárosában. Névsorban, fegyvernemenként, szakáganként nézzük végig a magyar esélyeket – vezetőedzői nyilatkozatokkal.

Élő eredmények

Közelgő események