Az élet végül úgy hozta, hogy nem volt esélye a magyar női kardcsapatnak ugyanabban az összeállításban pástra lépnie, mint ahogy 2022-ben, a kairói vb-n, ahol éppen abban a sportcsarnokban nyerték meg a mieink a fegyvernem első világbajnoki aranyérmét, ahol vasárnap léptek pástra. Battai Sugár ugyanis csípősérülése miatt nem vállalhatta a szereplést, helyét Keszei Kira foglalta el Katona Renáta, Pusztai Liza és Szűcs Luca mellett.

A Ravasz Etele válogatott edző által vezetett válogatott ugyanakkor tovább folytatta remeklését. A szezon negyedik világkupa-versenyén a harmadik érmét nyerte meg, egy arany és egy ezüst után ismét a dobogó második fokára állhatott fel a kvartett. Méghozzá egy remek versenynap után! A nyolcaddöntőben Hongkong is kellemetlen ellenfélnek bizonyult (45:37), majd a negyeddöntőben az évről évre egyre erősebbé váló Bulgária következett. A hölgyek itt is egységesen teljesítettek, és igazából simább volt a meccs, mint ahogy a számszerű eredmény mutatja, végül 45:40-re nyertek a magyarok.

Az elődöntőben azért nem bosszankodtunk annak okán, hogy a lengyelek nem kis meglepetésre kiverték Koreát, és ha nem is egyszerűen, de sikerült érvényesítenünk a papírformát. A 45:42-es siker pedig már finálét ért! Ott a világ egyik legerősebb csapata, Franciaország volt az ellenfél, és az újabb bravúr már nem jött össze, 45:32-re nyert a rivális tartalékos együttesünk ellen. Ekkor már Szűcs Luca sem vívhatott lábfejsérülés miatt, és egyáltalán nem lehetett hiányérzet az ezüstérem okán.
Így vélte ezt Ravasz Etele válogatott edző is, aki így nyilatkozott honlapunknak. “A végére kicsit elfogytunk, de azért nagyon értékes eredménynek tartom ezt az ezüstérmet. Reggel úgy fogalmaztam, hogy olyan lesz ez a nap, mint a kávé cukor nélkül – utalva ezzel Battai Sugár hiányára… Aztán a végére Szűcs Luca is kidőlt, az elődöntőt még végigvívta, de utána már nem akartuk kockáztatni a sérült lábfejével a vívást. Négy versenyből háromszor vívtunk döntőt, szerintem jó úton haladunk.” Szerintünk is, gratulálunk!
Női kardcsapat világkupa, Kairó, 23 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Hongkong 45:37 (Szűcs +6, Pusztai +5, Katona -1, Keszei -2).
Negyeddöntő: Magyarország-Bulgária 45:40 (Katona +6, Szűcs +3, Pusztai -4).
Elődöntő: Magyarország-Lengyelország 45:42 (Szűcs +3, Pusztai +1, Katona 0, Keszei -1).
Döntő: Magyarország-Franciaország 32:45 (Katona +3, Pusztai -7, Keszei -9).
Végeredmény: 1. Franciaország, 2. Magyarország (Katona Renáta, Keszei Kira, Pusztai Liza, Szűcs Luca, válogatott edző: Ravasz Etele, edzők: Boros György, Sárközi Gergely, Ravasz Etele, Bódy Benjámin), 3. Korea.

