Csütörtöktől diákolimpia – bajnokokkal és legkisebbekkel

máj 28, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

A BOK Csarnokban ötven páston és számos küzdőtéren, közel háromezer fiatal vesz részt csütörtöktől vasárnapig a Diákolimpián. A csütörtök délben kezdődő megnyitón sztárparádé várja a gyerekeket. 

Néhány száz indulóval kezdődött egy évtizeddel ezelőtt, mára négynapos, teltházas rendezvénnyé nőtte ki magát -, az “öreg” Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokból a BOK Csarnokba költözve. 

A BOK Csarnok készen áll a háromezer fiatal fogadására.

Az esemény “fő attrakciójára” rögtön csütörtök délben, a megnyitó ünnepség keretében kerül sor – bár természetesen egy ehhez hasonló eseményen, érthetően, mindenki számára a saját versenye a legfontosabb. A megnyitó beszédeket követően sor kerül majd kerekesszékes asszóra, kihirdetik a szezon felnőtt, junior és kadet Magyarkupa-győzteseit, olimpiai bajnok párbajtőrözők tartanak majd bemutatót, a klasszisok a gálát követően autogramot osztanak és közös fotók készítésére is nyílik lehetőség. 

Végezetül egy-két technikai információ a fiatalok, a szülők és a tanárok számára. Arra kérünk mindenkit, hogy lehetőleg egy órával a saját versenye előtt jelentkezzen a BOK Csarnok regisztrációs asztalainál – nem lehet majd eltéveszteni a helyet… Az iskolai regisztrációs lap, illetve a diákigazolvány meggyorsítja a beazonosítást, de ne aggódjon senki, nem kötelező feltétele az indulásnak. 

Közel ötven pást áll majd a vívók rendelkezésére, két kategóriában, hat fegyvernemben, hat korosztályban osztunk majd érmeket, továbbá a legkisebbeknek tudáspróbát rendezünk. Mindenkit szeretettel várunk, hajrá, magyar vívás!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

„Kicsik” és „Nagyok”

A Diákolimpián találkozhattak a kicsik a nagyokkal! Az Európa-bajnokságra induló felnőtt válogatott a Hungexpón tartotta fotózását, legjobbjaink autogramot adtak a fiataloknak, és közös felvételek is készültek. 

Szolnoki vívók köszöntése

A 80 éves Kapitány Istvánt, továbbá Bali Istvánt és Nagy Imrét köszöntötte Szolnokon Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke. 

2500 vívó, 70 pást, megszámlálhatatlan élmény

Erről szól a Diákolimpia. Legkisebbektől a legnagyobbakig (mármint magasságban), kardtól párbajtőrön át a tőrig és a kerekesszékesekig, az amatőröktől a klasszissá nőtt „nagyokig”: minden és mindenki ott volt – ezúttal a Hungexpón. 

Európa-bajnokság előtt – 3. rész, tőr

Jövő kedden, június 16-án kezdődik az Európa-bajnokság a franciaországi Antonyban, Párizs elővárosában. Névsorban, fegyvernemenként, szakáganként nézzük végig a magyar esélyeket – vezetőedzői nyilatkozatokkal.

Európa-bajnokság előtt – 2. rész, párbajtőr

Jövő kedden, június 16-án kezdődik az Európa-bajnokság a franciaországi Antonyban, Párizs elővárosában. Névsorban, fegyvernemenként, szakáganként nézzük végig a magyar esélyeket – vezetőedzői nyilatkozatokkal.

Élő eredmények

Közelgő események