A teljesség kedvéért írásunkat kezdjük azzal: Rabb Krisztián sem indult még felnőtt világbajnokságon, ugyanakkor úgy gondoltuk, párizsi – nem is akármilyen… – olimpiai szereplése “felülírja” a vb-újoncságot. Így négy, “teljes értelemben” vett világbajnoki újoncot avat a magyar vívósport Tbilisziben: a férfi párbajtőrcsapatban vívó Keszthelyi Zsombort, a férfi tőr egyéni és csapatinduló Mihályi Andort, a női tőr egyéniben szereplő Nekifor Erikát, valamint a női tőr egyéniben és csapatban rajtoló Wolf Esztert. Nekik tettük fel ugyanazt a négy kérdést.
- Mit jelent számotokra a világbajnoki részvétel?
Keszthelyi Zsombor: “Közhely, hogy óriási megtiszteltetés, de tényleg az. Különösen úgy, hogy az olimpiai bajnok csapatba sikerült bekerülnöm. Pontosan tudom, hogy ehhez Nagy Dávid műtétje és sérülése is kellett. De ugyanakkor úgy érzem, én is sokat tettem érte, és nagyon várom a világbajnokságot.”
Mihályi Andor: “Mindenkinek az a vágya, hogy eljusson a vb-részvételig, természetesen én is így vagyok ezzel. Ez az első lépés, de nyilván akkor válik teljessé az ember elégedettsége, ha ott el tudja érni, amit szeretne.”
Nekifor Erika: “Egyáltalán nem túlzás az, hogy ezért kezdtem vívni, mindig ez volt az álmom. Most ezt a korosztályos események után a felnőttek között is sikerült teljesítenem, és alig várom hogy ott lehessek a világbajnokságon.”
Wolf Eszter: “Nagy élmény és nagy büszkeség, hogy sikerült idáig elérnem. Hódmezővásárhelyről indulva tartok ott, ahová eddig eljutottam, és remek érzés lesz a világ legjobbjai között pástra lépni.”
- Miként tudjátok összeegyeztetni a vívást a tanulással?
K. Zs. (a Pázmány Péter Katolikus Egyetem joghallgatója): “Azt nem mondanám, hogy egyszerű a kettő együtt, de közel sem megoldhatatlan. Ráadásul nekünk, élsportolóknak, van arra lehetőségünk, hogy ne a lehető legrövidebb idő alatt végezzük el az egyetemet. Én is élek ezzel a lehetőséggel, de visszaélni természetesen nem szabad vele. Az iskola nagyon fontos, de most a világbajnoki szereplés van fókuszban.”
M. A. (A SOTE orvostanhallgatója): “A feladat nem egyszerű, elsősorban azért, mert a nap csak huszonnégy órából áll, és azért aludni a vívás és az egyetem okán is szükséges… Próbálom megtenni a tőlem telhetőt, és azért nem lehetetlen a kettő együtt, még az orvosegyetem mellett sem. Egyébként akadnak előnyök is. A vívásból is tudok ‘meríteni’ a tanulás kapcsán, illetve fordítva.”
N. E. (diploma előtt áll a Metropolitan Egyetemen): “Szerencsésnek mondhatom magam ezen a téren, mert az egyetemem segítségével szinte végig egyéni tanrend mellett tanulhattam. Ez azért nagy könnyebbség volt, ez úton is köszönöm, és ennek köszönhetően számomra nem jelentett komolyabb gondot a kettő összeegyeztetése.”
W. E. (A Semmelweis Egyetem dietetika szakának hallgatója): “Nem tagadom, néha nem egyszerű a kettőt összehangolni, hiszen bőven akadnak ‘kötelezők’ itt is, ott is. Kisebb kompromisszumok természetesen szükségesek, de hiszek abban, hogy ezt meg lehet és meg is kell oldani. A tanulás nagyon fontos, ezt a kettősséget vállalni kell.”
- Nemrégiben még mindannyian juniorok voltatok. Mekkora a különbség a felnőtt és a junior mezőny között?
K. Zs.: “Junior világbajnok voltam, amire természetesen nagyon büszke vagyok. Ugyanakkor ami elég volt a korosztályban mentálisan, fizikálisan és technikailag, az most nem sokra elegendő. Elvégre itt együtt vív az utóbbi húsz esztendő junior vb aranyérmese, plusz a többi klasszis… Több és több kell a sikerhez ebben a hatalmas mezőnyben, és nekem is még nagyon sokat kell dolgoznom azért, hogy előrébb léphessek.”
M. A.: “Egyszerűen meg tudom fogalmazni: ég és föld a kettő… Gyorsaságban, pontosságban, taktikában, de felesleges is folytatni a sort. Mindenben más. A kadet és a junior közötti ugrás is jelentősebb volt, mint gondoltam. De a felnőtt mezőny az teljesen más kategória.”
N. E.: “Nekem kicsit keserű emlék a junior korosztály, mivel a covid miatt két szezonom is kimaradt. De az nem is kérdés, hogy nem lehet összehasonlítani a kettőt. A legkisebb hibát sem szabad elkövetni, mert azt itt rögtön büntetik. Más szint, ehhez kell felnőnünk.”
W. E.: “Még közeli az emlék, talán ezért ennyire éles. Ami a junior között elég volt, az a felnőttek között egyáltalán nem az. A rutin, a fizikum, a taktika és a tudás is különleges, ebbe még nekem is bele kell tanulnom, de azon vagyok.”
- Végezetül: mit vártok a világbajnokságtól? Mikor térnétek elégedetten haza Tbilisziből?
K. Zs.: “Számomra lényeges szempont, hogy ugyanolyan egységes, egy irányba húzó válogatott legyünk, mint tavaly, Párizsban volt a csapat. A magam részéről igyekszem mindent megtenni ezért. Természetesen az eredmény sem elhanyagolható… Jó lenne éremmel hazatérni, azt hiszem, ha ez a két feltétel teljesül, akkor elégedett leszek.”
M. A.: “Az egyéniről nagyon nehéz nyilatkozni. Kell a jó csoportkör, ha összejön a főtábla – ami azért számomra elvárás -, akkor nagyon sok függ attól, kivel következik a folytatás. A csapatban a sorsolás tudatában minden meccsen bravúrnak számítana a győzelem… De a célunk akkor sem változhat: szeretnénk nyolc közé kerülni, és ha mindenki jól vív, akkor az érmet sem tartom elképzelhetetlennek.”
N. E.: “Csak egyéniben szerepelek, de mint mondtam, így is nagyon várom a világbajnokságot. Mindenképpen szeretnék ott lenni a főtáblán, és ha összejönne a harminckettő közé kerülés, akkor nem leszek elégedetlen.”
W. E.: “Inkább nem konkrétumokban mérem most azt, ami számomra a legfontosabb. Az egyéni versenyt szeretném azzal az érzéssel befejezni, hogy nincs bennem hiányérzet. Hogy meg tudtam azt csinálni, amit szerettem volna. Ha ez összejön, akkor elégedett leszek. A csapatban egyértelmű a célom. Amikor szerephez jutok, minden egyes tussal segítenem kell a társaimat. És szeretnék jó sok segítséget adni…”
