Hatalmas mezőnyök, magyar érem nélkül 

nov 8, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

A budapesti kadet párbajtőr európai körversenyen minden eddigi részvételi rekord megdőlt, ugyanakkor az első napon nem sikerült a jó szereplés. 

Négyszázötven egyéni induló, hetvenhárom csapat, negyvennyolc pást. Elképesztő méretek, mezőnyök, ugyanakkor a BOK Csarnokban a magyar szervezők minderre felkészültek, és a hatalmas létszám ellenére tizenkét óra alatt sikerült lepörgetni a versenynapot. Más kérdés, hogy ezúttal a páston kevesebb öröm jutott a mieinknek, mint a rendezésben… A férfiak mezőnyében Dékány Patrik, Makai Benjámin és Cohen Nataniel jutott nyolcaddöntőig, ott azonban előbbi kettő egyaránt egytusos vereséget szenvedett, így az esti órákra nem maradt magyar érdekeltség.

Dékány Patrik a tizedik helyen végzett a hatalmas mezőnyben.

A női párbajtőrcsapatok versenyében egyik válogatottunk sem jutott a legjobb nyolc közé. Legjobban a második számú együttes szerepelt, amely a tizedik helyen végzett. 

Vasárnap a női párbajtőrözők egyéni és a férfiak csapatversenyével folytatódik az európai körverseny. 

Eredmények. Kadet férfi párbajtőr egyéni európai körverseny, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 450 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Dékány-Michalis (görög) 15:8, Petrovszki-Borka 15:3, Kuznyecov-Golach (lengyel) 15:14, Wentzel-Chen (amerikai) 10:8, Makai-Ngoka (brit) 15:14, Cohen-Antoniu (görög) 15:13, Bene-Xia (amerikai) 6:15, Nogula-De Gaetano (olasz) 5:15, Lakatos-Szakos-Davoodian (amerikai) 10:15, Abbaffy-Colombo (olasz) 5:15.

A legjobb 16 közé jutásért: Dékány-Xia (amerikai) 15:7, Makai-Wentzel 15:11, Cohen-Araydin (török) 15:6, Petrovszki-Lam (amerikai) 10:15, Kuznyecov-Banowitz (német) 9:15.

Nyolcaddöntő: Dékány-Van Laecke (belga) 14:15, Makai-Popa (román) 14:15, Cohen-Karapis (ukrán) 10:15.

Végeredmény: 1. Cristofer Davoodian (amerikai), 2. Nicolas Siso (osztrák), 3. Andy Zheng (amerikai) és Fotiosz Nikosz (görög), …10. Dékány Patrik, …14. Makai Benjámin, 15. Cohen Nataniel, …17. Wentzel Edmond, …22. Petrovszki Áron, …32. Kuznyecova Jaroszláv, …40. Nogula Mór, …42. Lakatos-Szakos Bálint, …53. Borka Hunor, …61. Bene Dénes, 62. Abbaffy Kornél. 

Kadet női párbajtőrcsapat európai körverseny, Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok, 73 induló. A legjobb 32 közé jutásért: Magyarország-Spanyolország 2 45:29, Magyarország 2-Csehország 3 45:23, Magyarország 5-Görögország 2 35:45.

A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország 2-Svédország 45:41, Magyarország-Egyesült Államok 4 38:45.

Nyolcaddöntő: Magyarország 2-Egyesült Államok 2 35:36.

Végeredmény: 1. Egyesült Államok 2, 2. Olaszország 3, 3. Lengyelország, …10. Magyarország 2 (Juhász Hanna, Papp-Szilágyi Luca, Süveg Erzsébet, Szentes Dalma), …17. Magyarország (Horváth Lotti, Laskawy Lili, Sárvári Rita, Takács Laura),…39. Magyarország 5 (Horváth Szonja, Kovács Leila, Tóth Eszter, Volf Anna. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Rajt, nemzetközi pástokon is!

Ilyen korán tán még sosem kezdték a junior világkupa-sorozatot: péntektől vasárnapig rajt, tőrben magyar résztvevőkkel és válogatóval. Itthon startolnak a párbajtőrözők is, hétfőtől pedig Veszprémben rajtol a katonai világbajnokság – lesz esemény bőven, és még csak most indult a szezon…!

A Pást Legendái – Szalay Gyöngyi

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy tragikusan fiatalon elhunyt nagyszerű egyéniségről, a hétszeres világbajnok és egyéni olimpiai bronzérmes párbajtőrözőről írunk – Szalay Gyöngyi.

Sikeres vizsgák, bronzok, tőrözők a Várban

A hétvégi válogató versenyekről már beszámoltunk. De többfelé is zajlott a vívóélet, szatellit versenyről bronzzal tért haza Horváth Lotti, illetve Kovács Gergely, nemzetközi bírói vizsgát tett Nagy Martin és Schuster Vencel, veterán tőrünnepet tartottak a Várban.

Főszerepben a Vasas és a Decsi-család

A férfiaknál és a nőknél is vasasos kardozó nyakába került az aranyérem a junior kard Magyarkupa-fordulóban Drobni Botond és Csonka Dorottya révén. Három hét múlva már világkupa-versenye következik a korosztálynak.

Gróf győzött, Mészöly duplázott

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a zalaegerszegi Gróf Domonkos, a nőknél Mészöly Regina duplázni tudott, szombat után vasárnap is győzött, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események