Kadet premier, nagy junior mezőnyök

dec 11, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

Először rendeznek Magyarországon kadet világkupát, női kardban lesz a premier a BOK Csarnokban. Szombaton és vasárnap pedig a juniorok következnek ugyanott. 

Tovább tart a kadetok “próbaéve” a nemzetközi szövetség versenynaptárában. Egyelőre még nem látni, merre lesz az út vége, de az biztos, hogy pénteken “magyarországi világpremier” következik. Először rendezünk ugyanis idehaza kadet világkupát, a szombat-vasárnapi junior világkupa prológjának tekinthető az esemény, amelynek a BOK Csarnok ad otthont. 

Bácskay Kincső szombaton korosztályában nyert bronzérmet az eislingeni kadet európai körversenyen, most, Budapesten a juniorok között bizonyíthat.

A verseny nem számít a korosztály válogatói közé, szemben a szombati, junior világkupával. Így fordulhat elő, hogy a rangsort vezető Komjáthy Boglárka, illetve második Bácskay Kincső – aki egyébként bronzérmet nyert a hétvégén, az eislingeni kadet körversenyen – kihagyja ezt az eseményt, és szombatra koncentrál. Előbbi esetében mindez azért is érthető, mert 15 évesen ő vezeti a juniorok között ugyancsak a ranglistát, nem kis meglepetésre. Így aztán magyarázható, hogy három, egymást követő napon nem vállalja a szereplést. (Bár tegyük hozzá, hasonló program vár majd rá a korosztályos világbajnokságon is.) Nem indul a rangsor negyedik helyén álló Decsi Linda sem, ő betegség miatt nem léphet pástra. 

Rácz Brigitta lesz ott egyedül tehát a mezőnyben a jelenlegi válogatottak közül. Érdekesség, hogy ő is ott van a juniorok élcsoportjában, a KVSE vívója viszont vállalta a szereplést mindhárom napon. A szombati, junior világkupa viszont hatalmas mezőnnyel, közel 250 vívóval rajtol, a magyarok közül az említett fiatalok mellett ott lesz a mezőnyben két, korábbi kadet világbajnokunk, Domonkos Emese és Csonka Dorottya is. Vasárnap a csapatversenyt rendezik a BOK Csarnokban, erre az eseményre a Komjáthy Boglárka, Domonkos Emese, Kónya Csenge, Rácz Brigitta négyest nevezte Kovács Laura válogatott edző. 

Budapest mellett több helyszínen is rendeznek junior világkupákat, a dormageni férfi kard-, illetve a burgosi női párbajtőresemény a hazai ranglistába is beszámít. Neveztek továbbá vívóink a bangkoki női tőr vk-ra, úgyhogy ez a hétvége sem telik majd vívás nélkül… Hajrá, magyarok!

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Pályázat – Sportolói életmodell ösztöndíj – Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE)

A sportolói kettős életpálya modell kialakításának támogatására a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemen (MATE) ösztöndíj pályázható azon hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgatók, illetve a doktori iskoláinkban tanulmányokat folytató doktoranduszok számára, akik...

Színarany vasárnap!

A férfi és a női válogatott is nagyszerű aranyérmet nyert a kairói junior világkupa-versenyen! Gratulálunk a vívóknak, az edzőknek és a válogatott edzőknek! 

Ludovikás és vásárhelyi siker!

Nem sokan jósolták volna! A férfiaknál a Ludovika, a nőknél a hódmezővásárhelyi Csomorkány nyerte a kadet tőr országos csapatbajnokságot, gratulálunk!

Nyolcadik hely Plovdivból

A Berkeszi Dániel, Papp Zsadány, Szalai Zalán, Vajda Oszkár összeállítású junior férfi kardcsapat a nyolcadik helyen végzett a plovdivi világkupa-versenyen.

Magas volt az orosz akadály 

Kilencedik helyen végzett a Csonka Dorottya, Domonkos Emese, Komjáthy Boglárka, Kónya Csenge összeállítású női kardcsapat a tbiliszi junior világkupán. 

Élő eredmények

Közelgő események