A Vasas nyerte az éremtáblát, ketten dupláztak

dec 21, 2025 | Hírek, Kiemelt hírek

A csapatversenyekkel befejeződött az országos bajnokság. Az éremtáblázatot négy arannyal fölényesen nyerte a Vasas, Koch Máté és Szemes Gergő tudott duplázni. 

NŐI KARDCSAPAT. A csapatbajnokság első fináléja rögtön fordulatos, izgalmas és remek küzdelmet hozott. A két toronymagas favorit, a Vasas és a BVSC simán jutott a döntőbe, míg harmadik a Debreceni EAC lett. Nagyon úgy tűnt, a pasarétiek simán bezsebelik az aranyérmet. Négy asszó után tíz tussal vezettek, de a hetedik meccs után is 35:28-at mutatott az eredményjelző. Eztán viszont Pusztai Liza még saját edzőjét is meglepve – idézet Ravasz Etelétől -, remek vívással verte 12:4-re az előző napi győztes Spiesz Annát, majd Szűcs Luca ettől vérszemet kapva – ismét “copyright by Ravasz” – be is fejezte a mérkőzést egy 45:42-vel. Ezzel a vasutasok megvédték bajnoki címüket, mi több, a dobogóra a három egyesület ugyanabban a sorrendben állhatott fel, mint tavaly.

“Sem a szombattal, sem az ősszel nem voltam elégedett. Valahogy úgy álltam fel az utolsó asszómra: nehogy már így záródjon ez az év! Mindent beleadtam, és örülök, hogy sikerült. Ehhez hasonlóan akarok teljesíteni majd 2026-ban, nagyon jó, hogy ilyen lett a befejezés” – nyilatkozta honlapunknak Pusztai Liza.  

BOK Csarnok, 9 induló. Országos bajnok: BVSC (Keszei Kira, Pusztai Liza, Szűcs Luca, Tóth Nadin, edzők: Bódy Benjámin, Ravasz Etele, Tóth Patrik), 2. Vasas, 3. Debreceni EAC, 4. UTE, 5. BVSC 2, Vasas 2, 7. Törökbálint, 8. Metropolis. A döntőben: BVSC-Vasas 45:42 (Szűcs +6, Pusztai +5, Keszei -8, illetve Katona +4, Domonkos -2, Spiesz -5).

NŐI TŐRCSAPAT. Igazából egyetlen meglepő dolog történt a női tőrcsapatok versenyében. Nevezetesen az, hogy a Törekvés a vártnál sokkal simábban védte meg bajnoki címét a Honvéd ellenében, míg a bronzérmet az FTC szerezte meg. A fináléban a Töri már az elején elhúzott, és igazából egyetlen percig sem forgott veszélyben a győzelem. Persze, ez nem is lehet kérdéses akkor, ha az egyik csapatban mindhárom vívó pluszt tesz a kalapba, a másikban pedig mindenki mínuszt. Erről beszélt tulajdonképpen Pásztor Flóra is az eredményhirdetést követően. 

“Mindannyiunknak jól ment a vívás, ezért születhetett ilyen eredmény. Természetesen örülök ennek az évzárásnak, pláne a pihenőnek. Bár csak néhány pengementes napom lesz, és a kondira még karácsonykor is ügyelni kell. Január második hétvégéjén pedig már verseny, úgyhogy rövid lesz a szünet…”

BOK Csarnok, 10 induló. Országos bajnok: Törekvés (Kollár Anna, Mesteri Viktória, Nekifor Erika, Pásztor Flóra, edzők: Beliczay Sándor, Feczer  Viktor, Kiss Tibor), 2. Honvéd, 3. FTC, 4. Törekvés 2, 5. Ludovika, 6. UTE, 7. Halásztelek, 8. Zalaegerszeg. A döntőben: Törekvés-Honvéd 45:27 (Pásztor +12, Kollár +4, Nekifor +2, illetve Kondricz -3, Lupkovics -6, Wolf -9).

FÉRFI PÁRBAJTŐRCSAPAT. Két honvédos siker után állhatott ismét a Vasas a dobogó legmagasabb fokára az “olimpiai bajnok szakágban”. Igazából a pasarétiek sikere egyáltalán nem számít meglepőnek, az viszont igen, hogy a másik ágon az évtizedes örök rivális, Honvéd ezúttal vereséget szenvedett az elődöntőben az MTK-tól. Aztán a fináléban is megszorították a kék-fehérek a Vasast, de ennél előrébb nem jutottak, a vége 40:33 lett, és elmondható, hogy egyik fél sem zárhatta így elégedetlenül az országos bajnokságot. Koch Máté lett az ob első duplázója, az egyéni után a csapataranyat is behúzta. Honlapunknak Fenyvesi Csaba mesélt az érzéseiről:

“Nagyon boldog vagyok, nekem ez az első felnőtt országos bajnoki aranyérmem, remélem, nem az utolsó. Egységesek voltunk, Máté és Dávid húzta a csapatot, karácsony előtte nem kell ennél szebb aranyvasárnap.”

BOK Csarnok, 19 induló. Országos bajnok: Vasas (Csabai Máté, Fenyvesi Csaba, Koch Máté, Nagy Dávid, edzők: Csabai Imre, Friedvalszky Ádám, Boczkó Gábor, Halla Péter), 2. 2. MTK, 3. Honvéd, 4. BVSC, 5. Tom-Ferr Tata, 6. UTE, 7. Vasas 2, 8. Honvéd 2. A döntőben: Vasas-MTK 40:33 (Koch +6, Fenyvesi +1, Csabai 0, Nagy 0, illetve Osman-Touson +3, Szényi -4, Somody -6).

FÉRFI KARDCSAPAT. Nehéz, másfelől könnyű összefoglalni azt, ami a férfi kardcsapatban történt. Nehéz, mert már-már bántó az egyik legeredményesebb fegyvernemünkben az a dominancia, amellyel a Vasas bír. Könnyű, mert itt izgalmas, fordulatos csatákról nem kell hosszasan beszámolni… A fiatal vívókból álló TFSE újabb bronzérme, persze, dicséretes, ám a vasasos házidöntő jól tükrözi, miként is áll a szakág hátországa. Tegyük hozzá, nem ez az első eset, hogy Vasas-Vasas finálé volt az ob-n, de ennek legfeljebb a Pasaréten örülnek. Vagy ott sem felhőtlenül…? Olvassuk, miként értékelt Boros György, világbajnok vívó, kardedző, a piros-kékek szakosztály-vezetője. 

“Mi szerettünk volna három csapatot indítani, ám a versenykiírás ezt nem engedte… Egyfelől, szakosztály-vezetőként én természetesen büszke vagyok arra, amit elértünk, csak így tovább. Másfelől viszont, kardvívó világbajnokként, elég sokatmondó bizonyítvány, hogy így alakulhat egy országos bajnokság.”

BOK Csarnok, 13 induló. Országos bajnok:  Vasas (Bíró Huba, Rabb Krisztián, Szilágyi Áron, Vigh Benedek, edző: Kósa Miklós, Riba Ferenc, Sárközi Gergely, Somlai Béla), 2. Vasas 2, 3. TFSE, 4. MATE-GEAC, 5. BVSC, 6. UTE, 7. KVSE, 8. Debreceni EAC. A döntőben: Vasas-Vasas 2 45:41 (Szilágyi +8, Rabb +5, Vigh -4, Bíró -5, illetve Péch +7, Tóth -2, Szalai -4, Csoba -5).

NŐI PÁRBAJTŐRCSAPAT. Megismétlődött a tavalyi döntő, és annak végeredménye is. Meglepetésnek számított akkor is, most is… Igazán izgalmasan alakult a finálé, végig fej fej mellett haladt a két rivális, és az utolsó asszó előtt három tus előnnyel lépett pástra Dékány Kinga, Muhari Eszter ellen. Eszti nagyjából negyven másodperccel a vívóidő lejárta előtt egyenlített, utána nem kockáztattak a felek, a hosszabbítás pedig egy szép tussal Kingának sikerült, ezzel 29:28-ra a fővárosiak nyertek. A bronzérmet is kis híján a kék-fehérek második csapata vitte haza, de Gachályi Gréta bravúros fordításával a Honvéd lett a harmadik. 

“Másodszor igazoltuk, hogy komoly teljesítményre vagyunk képesek technikailag és taktikailag egyaránt, a lányok egész nap, számomra ritkán látható fegyelemmel vívtak. A tavalyi és az idei döntő sok mindenben hasonlított, de a végében nagy különbség volt, szerencsére, a végeredményben nem. Úgy érzem, megérdemelten lettünk aranyérmesek, ami a lányok és kollégáim közös sikere”  nyilatkozta Kovács Iván, a kék-fehérek edzője. 

BOK Csarnok, 13 induló. Országos bajnok: MTK (Borsody Emma, Dékány Kinga, Kardos Edina, Rózsás Júlia, edzők: Bojti Dániel, Kovács Iván, Mészáros Tibor), 2. Tatabánya, 3. Honvéd, 4. MTK 2, 5. Vasas, 6. UTE, 7. DSI Debrecen, 8. Honvéd 2. A döntőben: MTK-Tatabánya 29:28 (Borsody +1, Dékány +0, Kardos 0, illetve Muhari +2, Büki +1, Gnám -4).

FÉRFI TŐRCSAPAT. Amióta a Ferencváros vívószakosztálya megalapult, azóta a zöld-fehérek főszereplői a férfi tőr országos bajnokságoknak. Nem volt ez másként idén sem. Miután Szemes Gergő magabiztosan megnyerte az egyéni aranyat, könnyedén duplázott csapatban is. Az országos bajnokság utolsó döntőjében a fiatalokból álló, egyre előrébb lépő Ludovika volt az ellenfél, amely addig kiválóan teljesített, legyőzve a későbbi bronzérmes Törekvést. Az FTC a fináléban végig vezetve nyert 45:32-re, és ezzel zárult a 2025-ös országos bajnokság.

“Nagyon örülök annak, hogy egyre eredményesebb szakosztálya lehetünk a nagymúltú és népszerű Ferencvárosnak. Egész nap kiegyensúlyozottan és jól vívtak a fiúk, megérdemelten védtük meg bajnoki címünket. Külön gratulálok Szeminek a duplázáshoz!” – nyilatkozta Szabados Gábor szakosztályvezető, aki korábban hatszor nyert egyéni ob-aranyérmet. 

BOK Csarnok, 11 induló. Országos bajnok: FTC (Gergely Zoltán, Rubin Mattia, Szemes Gergő, Tóth Gergely, edzők: Szabados Kristóf, Fekete Gábor, Marco Goncalves, Szirmai Benedek), 2. Ludovika, 3. Törekvés, 4. Honvéd, 5. UTE, 6. FTC 2, 7. Ludovika 2, 8. Budakalász. A döntőben: FTC-Ludovika 45:32 (Szemes +9, Tóth +5, Gergely -1, illetve Bagdány +1, Bálint -5, Bodor -9).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Ünnepeltjeink a Magyar Vívás Napján

Az egyéni bajnokság döntői közben, a Magyar Vívás Napján, hagyományainkhoz híven megünnepeltük születésnaposainkat, továbbá a FIE által díjazott sportolóinkat. 

Öt klubban a hat arany – micsoda befejezéssel!

Egyedül a Vasas tudott duplázni az országos bajnokság egyéni döntőiben. Két címvédést (Kondricz Kata, Muhari Eszter), és slusszpoénként egy fantasztikus Szatmári-Szilágyi kardfinálét láthattunk!

Péntek, a teljes papírforma jegyében

A háromnapos országos bajnokság pénteki premierjén a selejtezőket rendezték a BOK Csarnokban. Az esélyesek kivétel nélkül bejutottak a legjobb 32 közé – a java szombattól következik. 

Gálaest a bajnokoknak

A Magyar Vívó Szövetség gálavacsora keretében gratulált a vívócsalád valamennyi olyan versenyzőjének és edzőjének, aki érmet szerzett az esztendő világversenyein. Több mint száz díjat oszthattunk ki, ami méltón példázza, miként sikerült 2025…

Országos bajnokság – sztárparádéval

Három napon át vetélkednek, tizenkét felnőtt országos bajnoki címért a legjobb magyar vívók. Hiányzó szinte alig akad, a világ legjobbjai közé tartozó sztárjaink kivétel nélkül ott lesznek a BOK Csarnokban – gyere Te is, a belépés ingyenes!

Élő eredmények

Közelgő események