Majdnem érem, értékes negyedik hely

jan 6, 2026 | Hírek, Kiemelt hírek

Negyedik helyen végzett a Gachályi Gréta, Kozma Laura, Nagy Emma, Rózsás Júlia összeállítású női párbajtőrcsapat az udinei junior női világkupán. Kétszer egy tus választotta el a mieinket az éremtől.

Kétszer egy tus választotta el a magyar junior női párbajtőrcsapatot a finálétól, illetve a bronzéremtől. Már ez remek teljesítménynek mondható egy olyan eseményen, jelesül az udinei világkupán, amelyen a világ legjobbjai szinte kivétel nélkül ott voltak. És, ha ehhez hozzátesszük, hogy Nagy Blanka és Horváth Lotti nélkül érték ezt el a lányok, akkor bátran kijelenthetjük: jól áll ez a szakágunk…

Gachályi Gréti vezéregyénisége volt a magyar válogatottnak.

Ettől kezdve beszéljünk a főszereplőkről! Gachályi Gréta, Kozma Laura, Nagy Emma és Rózsás Júlia egyaránt, kivétel nélkül minden dicséretet megérdemel! Spanyolország nyolcaddöntős legyőzése (45:40) sem volt egyszerű feladat, majd a négyért az egészen sima, 45:33-as siker a franciák ellen, kifejezetten bravúrosnak tekinthető. A folytatásban hajszálon múlott a még nagyobb eredmény! Az elődöntőben a későbbi aranyérmes Kínától 42:41-re, a harmadik helyért Ukrajnától 45:44-re kapott ki a magyar kvartett, amely igazán megérdemli a gratulációt – László István válogatott edzővel együtt!

Eredmények. Junior női párbajtőrcsapat világkupa, Udine, 22 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Spanyolország 45:40 (Gachályi +4, Nagy +1, Kozma 0, Rózsás 0).

Negyeddöntő: Magyarország-Franciaország 45:33 (Gachályi +7, Kozma +6, Nagy -1). 

Elődöntő: Magyarország-Kína 41:42 (Rózsás +3, Gachályi +2, Kozma -6).

A 3. helyért: Magyarország-Ukrajna 44:45 (Gachályi +5, Kozma -1, Nagy -1, Rózsás -4). 

Végeredmény: 1. Kína, 2. Egyesült Államok, 3. Ukrajna, 4. Magyarország (Gachályi Gréta, Kozma Laura, Nagy Emma, Rózsás Júlia). 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

A Pást Legendái – Szalay Gyöngyi

Folytatjuk tavaly kezdett sorozatunkat, melyben leghíresebb, elhunyt nagyjaink pályafutását idézzük fel, rendhagyó módon. Ezúttal egy tragikusan fiatalon elhunyt nagyszerű egyéniségről, a hétszeres világbajnok és egyéni olimpiai bronzérmes párbajtőrözőről írunk – Szalay Gyöngyi.

Sikeres vizsgák, bronzok, tőrözők a Várban

A hétvégi válogató versenyekről már beszámoltunk. De többfelé is zajlott a vívóélet, szatellit versenyről bronzzal tért haza Horváth Lotti, illetve Kovács Gergely, nemzetközi bírói vizsgát tett Nagy Martin és Schuster Vencel, veterán tőrünnepet tartottak a Várban.

Főszerepben a Vasas és a Decsi-család

A férfiaknál és a nőknél is vasasos kardozó nyakába került az aranyérem a junior kard Magyarkupa-fordulóban Drobni Botond és Csonka Dorottya révén. Három hét múlva már világkupa-versenye következik a korosztálynak.

Gróf győzött, Mészöly duplázott

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a zalaegerszegi Gróf Domonkos, a nőknél Mészöly Regina duplázni tudott, szombat után vasárnap is győzött, gratulálunk!

Popescu és Mészöly sikere

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a szigetszentmiklósi színekben vívó romániai Rarea Popescu, a nőknél Mészöly Regina győzött, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események