Hetedik hely a párizsi tőr vk-ról

jan 11, 2026 | Hírek, Kiemelt hírek

A Dósa Dániel, Mihályi Andor, Szemes Gergő, Tóth Gergely összeállítású férfi tőrcsapat a hetedik helyen végzett a párizsi világkupán. Közel volt az elődöntő…

Micsoda különbség! Egy évvel ezelőtt, ilyenkor azon izgultak a magyar férfi tőrvívás kedvelői, hogy a nyolcaddöntőben melyik tőr nagyhatalommal kerülünk majd szembe, és jön-e majd a bravúr. Aztán jött a bravúr, nem is egy, nem is kettő, és mostanra odáig jutottunk, hogy az év legerősebb világkupa-versenyén, Párizsban, a Dósa Dániel, Mihályi Andor, Szemes Gergő, Tóth Gergely összeállítású csapat Bahrein, majd Kanada ellen vívhatott a nyolc közé kerülésért. 

Tóth Gergely, Szemes Gergő, Mihályi Andor, Dósa Dániel. Fotók: Bizzi Team

Ennyit számított az előző szezon, pláne a világbajnoki bronzérem. A fiúk pedig simán hozták a fent említett mérkőzéseket, Bahreint 45:15-re, Kanadát 45:30-ra verték. A vb-n nagy bravúrral Japánt is sikerült a nyolc között legyőzni, most nem… A négyért a hatodik asszóban fordítottak az ázsiaiak, éppen Dósa Dani ellen. Aki aztán az utolsó asszóban 39:44-ről jött fel 43:44-re, de a befejezés, sajnos, nem jött össze. Az 5-8. helyért előbb a visszatérő, nagyon erős oroszoktól 45:41-re kikaptunk, viszont a végén Kínát 45:35-re sikerült legyőzni, és ezzel a hetedik helyen végzett a válogatott – megőrizve jó pozícióját a világranglistán. 

Eredmények. Férfi tőrcsapat világkupaverseny, Párizs, 35 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Bahrein45:15 (Tóth +11, Dósa +11, Mihályi +8).

Nyolcaddöntő: Magyarország-Kanada 45:30 (Szemes +10, Dósa +4, Tóth +3, Mihályi -2).

Negyeddöntő: Magyarország-Japán 43:45 (Szemes +6, Dósa -2, Tóth -6). 

Az 5-8. helyért: Magyarország-Oroszország 41:45 (Dósa +8, Tóth 0, Szemes -5, Mihályi -7).

A 7. helyért: Magyarország-Kína 45:35 (Szemes +12, Tóth +6, Mihályi -3, Dósa -5).

Végeredmény: 1. Hongkong, 2. Egyesült Államok, 3. Japán, …7. Magyarország (Dósa Dániel, Mihályi Andor, Szemes Gergő, Tóth Gergely). 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Főszerepben a Vasas és a Decsi-család

A férfiaknál és a nőknél is vasasos kardozó nyakába került az aranyérem a junior kard Magyarkupa-fordulóban Drobni Botond és Csonka Dorottya révén. Három hét múlva már világkupa-versenye következik a korosztálynak.

Gróf győzött, Mészöly duplázott

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a zalaegerszegi Gróf Domonkos, a nőknél Mészöly Regina duplázni tudott, szombat után vasárnap is győzött, gratulálunk!

Popescu és Mészöly sikere

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a szigetszentmiklósi színekben vívó romániai Rarea Popescu, a nőknél Mészöly Regina győzött, gratulálunk!

„Vívás a jövőért”

A fejlődést, az innovációt, az új lehetőségeket vitatták meg a FIE taskenti konferenciáján, melyen az előadók között szerepelt Tamás Henriette, a szervezet alelnöke. A magyar szövetséget Csampa Zsolt elnök képviselte.

Felgyorsulva – páston és időben

„Villámedzőtáborral” készült hétfőtől szerdáig a kadet és junior kardválogatott Dunavarsányban. Vasárnap már válogatót rendeznek, öt hónap múlva pedig korosztályos Eb-t. Kérdés, hogy hol. De a vb helyszínét legalább már tudjuk.

Élő eredmények

Közelgő események