Minden is volt, bronz a vége

ápr 3, 2026 | Hírek, Kiemelt hírek

Egy igazán drámai versenynap után bronzérmet nyert a magyar junior női kardcsapat (Csonka Dorottya, Domonkos Emese, Komjáthy Boglárka, Kónya Csenge) a riói világbajnokságon, gratulálunk! A férfiak a hatodik helyen végeztek. 

Vívóink, sőt, talán a vívóvilág java része nem tudja, hogy azokon a négyzetmétereken törekszik a legtöbbre a napokban a magyar küldöttség, amelyeken tíz évvel ezelőtt többek között Kevin Durant, Carmelo Anthony és Kyrie Irving pattogtatott. A riói korosztályos világbajnokságot ugyanis abban a Carioca Arena1-ben rendezik, ahol a 2016-os olimpián a kosárlabda-mérkőzéseket tartották. Mást nem is kívánhattunk a pénteken pástra lépő junior kardcsapatainknak, minthogy szerepeljenek úgy a Cariocában, mint a fenti világklasszisok. Akik az aktuális amerikai Dream Team-mel gyakorlatilag megszorítás nélkül lettek aranyérmesek. 

Domonkos Emese főszereplője volt a bronznapnak. Fotók: Bizzi Team

Aztán úgy hozta a sors, pontosabban a világranglista állása, amely alapján táblára kerültek a junior kardcsapatok, hogy a dobogó felé vezető úton, a negyeddöntőben, a férfiak és a nők is az amerikaiakkal kerültek szembe. Igaz, a két tengerentúli válogatottnak sok köze nem volt a Dream Team-hez. Ráadásul nem is tűntek verhetetlennek, annak ellenére, hogy a nők a világranglista első, a férfiak a második helyén álltak. Ne ugorjunk át azon sem, hogy a nyolcig mindkét magyar válogatott magabiztosan jutott el. A férfiak (Berkeszi Dániel, Papp Zsadány, Szalai Zalán, Vajda Oszkár) Szaúd-Arábiát (45:37), majd Kazahsztánt (45:27), a nők (Csonka Dorottya, Domonkos Emese, Komjáthy Boglárka, Kónya Csenge) Spanyolországot (45:28) és Lengyelországot (45:38) verték az odáig vezető úton. 

Érthető éremöröm!

A két, USA elleni derbit az említett csarnok két, ellentétes végében rendezték, egyszerre lehetetlen volt szurkolni mindkét válogatottunknak – legalábbis „testben” ez semmiképp sem volt megoldható, lélekben természetesen igen. Minkét mérkőzés rendkívül fordulatosan és izgalmasan alakult, gyakorlatilag párhuzamosan és egyidőben jutottunk el 39:39-ig. Aztán a vége a hölgyeknek sikerült, az uraknak nem… Domonkos Emese egész nap kimagaslóan vívott – egyetlen asszó kivételével, de erről majd később -, Kónya Csenge nagyon hasznos tagja volt a csapatnak, és Csonka Dorottyára is végig lehetett számítani. Egységesek és ügyesek voltak a lányok, ám az ellenfél sem volt akárki – lásd még világelső a rangsorban -, ráadásul a kispadon „beerősÍtettek” a szakág korábbi klasszisával, a kétszeres egyéni olimpiai bajnok Mariel Zagunis-szal, aki a 2012-es olimpián az amerikai küldöttség zászlaját vitte a megnyitó ünnepségen. 

Világbajnoki bronzérmesek: Csonka Dorottya, Komjáthy Boglárka, Domonkos Emese, Kónya Csenge. Bravó!

Azonban ez sem volt elég a mieink ellen, mivel Emese 44:44-nél kristálytiszta tussal biztosította a négy közé jutást, és máris egy kupacban ünnepelhettek a lányok – volt mit… Aztán a Kína elleni elődöntő izgalmai tán még a negyeddöntőét is felülmúlták, már ha lehet. Csak hát a befejezés, az alakult másként… Öt meccs után nyolc tussal is vezettek a kínaiak, ám ekkor megint csak jött Emese, és egy fantasztikus 13:2-vel fordított. A többiek pedig ettől kezdve tartották, mi több, növelték az előnyt. És akkor következett az utolsó asszó, amikor viszont a riói kadet és junior egyéni világbajnok Pan sztárhoz méltó teljesítménnyel fordítani tudott (44:45). 

Tán jó, hogy volt egy nagyobb lélegzetvételnyi szünet a Japán elleni bronzmeccs előtt, így a csalódottságot felválthatta az érem iránti vágy. És ismét kiderült, hogy igaz az a mondás, mely szerint néha a bronznak jobban lehet örülni, mint az ezüstnek, elvégre győzelemmel ér véget a nap. Valóban, a Japán elleni, tulajdonképpen végig kézben tartott bronzmeccs végén 45:39-re nyertünk. A négy lány pedig érthető örömtáncot járt Kovács Laura válogatott edzővel közösen a meccs után, a magyar küldöttség első világbajnoki érmét követően. Gratulálunk a hölgyeknek, a válogatott edzőnek, no meg valamennyi érintett mesternek. 

Kovács Laura válogatott edző így nyilatkozott a verseny után: „Szerintem nagyon szerethető csapatunk van. Nagyban nehezítette a felkészülést, hogy Emese Amerikában, Csenge Svédországban tanul, illetve él jelenleg, Bogi két korosztályban versenyez, a ‘hagyományos’ junior állapotot egyedül Dorci képviselte. Így, együtt szinte csak a versenyeken találkoztunk, ennek ellenére összetartó és jó csapatot alkottunk. Válogatott edzőként két éve várok erre az éremre, nagyon örülök, hogy megszereztük!”

Hatodik helyen végzett a férfi kardcsapat.

A férficsapatot az amerikaiak elleni 39:39-nél engedtük el. A végén az egész meccsen jól vívó, hat napja Budapesten felnőtt világkupát nyerő, junior vb-ezüstérmes Morrillal szemben nem volt ellenszer. 45:41-re győzött az Egyesült Államok – amely később meg sem állt az aranyéremig -, így az 5-8. helyért jöhetett a folytatás. A Románia elleni 45:43 kifejezetten értékes sikernek számított, ám az 5. helyért az esélyesebb oroszokat nem tudtuk meglepni (30:45). Hatodik helyen zártak ezzel a mieink, abszolút vállalható a teljesítmény, mégis, a tehetséges korosztály okán akadhat bennünk némi hiányérzet. 

A korosztályos világbajnokság középső szakasza a tőrözők versenyeivel folytatódik, szombaton a junior egyéni viadalok következnek. Hajrá, magyarok!

Eredmények. Kadet és junior világbajnokság, Rio de Janeiro. 

Junior férfi kardcsapat, 38 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Szaúd-Arábia 45:37 (Vajda +9, Papp 0, Szalai -1).

Nyolcaddöntő: Magarország-Kazahsztán 45:27 (Berkeszi +8, Vajda +6, Papp +4).

Negyeddöntő: Magyarország-Egyesült Államok 40:45 (Papp +6, Vajda -5, Berkeszi -6).

Az 5-8. helyért: Magyarország-Románia 45:43 (Papp +6, Szalai 0, Vajda -4).

Az 5. helyért: Magyarország-Oroszország 30:45 (Papp -2, Berkeszi -3, Vajda -4, Szalai -6).

Végeredmény: 1. Egyesült Államok, 2. Kína, 3. Törökország, …6. Magyarország (Berkeszi Dániel, Papp Zsadány, Szalai Zalán, Vajda Oszkár).

Junior női kardcsapat, 33 induló. A legjobb 16 közé jutásért: Magyarország-Spanyolország 45:28 (Domonkos +8, Kónya +6, Csonka +3).

Nyolcaddöntő: Magyarország-Lengyelország 45:38 (Domonkos +6, Kónya +1, Csonka 0).

Negyeddöntő: Magyarország-Egyesült Államok 45:44 (Domonkos +5, Kónya +2, Csonka -6).

Elődöntő: Magyarország-Kína 44:45 (Domonkos +5, Kónya -3, Csonka -3).

A 3. helyért: Magyarország-Japán 45:39 (Domonkos +5, Kónya +2, Csonka -1).

Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Kína, 3. Magyarország (Csonka Dorottya, Domonkos Emese, Komjáthy Boglárka, Kónya Csenge, válogatott edző: Kovács Laura, edzők: Kósa Miklós, Sárközi Gergely, Boros György, Riba Ferenc, Kónya Balázs).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Három férfi tőrözőnk folytathatja

A kiemelt Szemes Gergő mellett további két vb-bronzérmesünk, Tóth Gergely és Mihályi Andor jutott a 64 közé az isztambuli tőr világkupa-versenyen. Dósa Dani sérülés miatt nem indult. 

Konvencionális hétvége – hiányzókkal

Tőrben világkupával, kardban Grand Prix-val folytatódik a szezon – gyakorlatilag megállás nélkül. A mezőnyök szinte teljesek, éppen magyar részről hiányzik egy-egy nagy név Isztambulból, illetve Koreából. 

Ötödik hely a végére, öt éremmel zártunk

Az ötös lett a kulcsszám a Cagliariban rendezett U23 Európa-bajnokságon. A zárónapon legjobban a férfi párbajtőrcsapat szerepelt, amely az ötödik helyen végzett, a magyar válogatott pedig öt éremmel zárta az Eb-t, gratulálunk!

Meghívó-MVSZ éves rendes KözgyűlésRE

Tisztelt Egyesületek! A Magyar Vívó Szövetség elnöksége 2026. április 23-i elnökségi ülésén,  18/2026/2. számú határozatával elfogadta az éves rendes közgyűlés kiírására vonatkozó előterjesztést, mely szerint 2026. május 26-án, kedd 17.30...

Elhunyt Szlovenszky István

Életének 78. évében meghalt Szlovenszky István. A magyar tőrvívás egyik nagy edző egyénisége, a Vasas „örökös tagja”, a portugál tőr legjobb eredményét elérő mester, hosszú betegség után hunyt el. Emlékét örökké őrizni fogjuk. 

Élő eredmények

Közelgő események