Gyorsan elment… Szinte most kezdődött – egészen pontosan október végén – és máris befejeződik sportágunk 2025/26-os világkupa-szezonja, hogy aztán kövesse a két legrangosabb esemény: a júniusi Európa-, majd a júliusi világbajnokság.
A „búcsúversenyekre” legerősebb két szakágunkban, kardban és párbajtőrben kerül sor, két-két helyszínen, és három kontinensen. Ezúttal a kardozók utaznak többet, különösen a hölgyek. A férfiak Kairóban, a nők Limában vívnak, egyéniben és csapatban egyaránt. A férfiaknál nyolc magyar lép pástra, nem lesz köztük Gémesi Csanád és Bíró Huba. Előbbi várhatóan ebben az évben nem szerepel a világversenyeken, utóbbi viszont a hazai ranglista negyedik helyéről marad távol. Rossz hír, hogy a fiatal kardozó műtött térde nem működik jól, reméljük, elkerülhető lesz az újabb beavatkozás. Így is erős lesz a „magyar sor”, élén Szilágyi Áronnal, Szatmári Andrással és Rabb Krisztiánnal.
Női kardozóink a világ túloldalán, Peru fővárosában, Limában versenyeznek. A „teljes csapattal” utaznak a mieink, természetesen figyelembe véve azt, hogy Katona Renáta és Márton Anna továbbra is lábadozik, információink szerint ősszel már újra a páston látjuk világbajnokainkat. Most a főszerepben Battai Sugi, Szűcs Luca, Spiesz Anna és Pusztai Liza lesz egyéniben és csapatban egyaránt.
Párbajtőrben, egész pontosan női párbajtőrben olyan eseményre készülünk, amelyre talán még nem volt példa a magyar vívás történetében! Kun Anna doppingvétség miatti két éves eltiltását követően tér vissza! A körülmények emlékezetesek, budapesti Grand Prix-arannyal, a világranglista harmadik helyéről búcsúzott – szerencsére csak átmenetileg. Sosem doppingolt, a „holléti nyilvántartással” hibázott háromszor, ezért kapta a súlyos, de szabályos büntetést. Anna még harminc éves sincs, „előtte az élet”, nagyon szurkolunk Plásztán Attila tatai tanítványának. No meg a további tizenegy magyarnak, élén azzal a Muhari Eszterrel, aki a napokban vehette át diplomáját amerikai egyetemén, gratulálunk!
A végére hagytuk olimpiai bajnokainkat, azaz a férfi párbajtőrözőket. Ők hagyományos helyszínre, Bernbe utaznak, igaz, a korábbi években a szezon elején rendezték a svájci vk-versenyt, most az idény végére került. Ebben a fegyvernemben nincs hiányzó: a legjobbak kivétel nélkül pástra lépnek, és a tét is nagyobb valamivel, mint kardban, ugyanis a nőknél és a férfiaknál ebben a fegyvernemben ez a verseny zárja a hazai válogatást is.
Úgyhogy lesz izgalom bőven, és reméljük lesznek magyar sikerek is! A lebonyolítás a szokásos, péntek mindenütt az egyéni selejtezőket, szombaton a főtáblát és a döntőket, vasárnap pedig a csapatversenyeket rendezik. Természetesen mindenütt: hajrá, magyarok!

