Boczkó Gábor: Félig tele a pohár

jún 23, 2026 | Hírek, Kiemelt hírek

Egy arany-, egy ezüst és két bronzéremmel, további nyolc egyéni helyezéssel (5-8. helyek) zárult Antonyban az Európa-bajnokság, ezzel a magyar válogatott az éremtáblázat harmadik helyén végzett, gratulálunk!

Valamennyi színű éremből jutott a magyar vívóválogatottnak Antonyban. Aranyat nyert a férfi kard-, ezüstöt a női párbajtőrcsapat, harmadik lett Muhari Eszter és Szatmári András, ezzel Olaszország és Franciaország mögött, Oroszországgal holtversenyben a harmadik helyen végzett Magyarország az éremtáblázaton. Boczkó Gábor (címlapképünkön) szövetségi kapitányt kérdeztük arról, miként értékeli a történteket azok után, hogy az Eb előtt úgy nyilatkozott: három csapatéremmel lenne igazán elégedett.

Fotók: Bizzi Team.

„Félig tele a pohár, avagy egyik szemem sír, a másik nevet. Valóban a csapatversenyek a kiemelt fontosságúak a számomra, és ott a bravúrok mellett akadtak halványabb szereplések is. A női kardozók negyedikek lettek, de nagyon közel volt a jobb eredmény. Férfi párbajtőrben pedig dolgoznunk kell azon, hogy ismét minden a régi kerékvágásba kerüljön. Tőrben mindkét negyeddöntős meccset hozhattuk volna, ezúttal nem sikerült, a férfiak utána az ötödik hellyel javítottak. Ugyanakkor a másik két fegyvernem ‘helyrerakta’ ezt az Európa-bajnokságot, elvégre valamennyi érmünk férfi kardban és női párbajtőrben született. Szilágyi Áronék az elmúlt hét Európa-bajnokságon ötször állhattak a dobogó tetejére, ez egészen kivételes! Női párbajtőrben pedig egyre határozottabban haladunk a közvetlen világelit felé, remélem, a vb után oda is érünk. A fő célunk változatlan, szeretném, ha a Los Angeles-i olimpiára négy csapatunk kvalifikálna.”

.

A szövetségi kapitány hangsúlyozta, hogy az egyéni számokban a két érmes mellett további nyolc magyar jutott a negyeddöntőbe, ami nem „hangos siker”, de szakmailag nagyon fontos mutató. Ráadásul akadt két eset, amikor hajszálon – vagy egy bírói ítéleten… – múlott az újabb medál. Miként az ugyancsak lényeges, hogy megőriztük a helyünket a kontinens élvonalában, ami azért is értékes, mert az oroszok legerősebb összeállításukban tértek vissza a vívóvilágba. Boczkó Gábor külön kiemelte két tőröző, az újonc Papp Jázmin, illetve Mihályi Andor egyéni szereplését. 

Mindössze egy hét pihenőt kapnak a csapatok – jövő héttől máris megkezdődik a világbajnoki felkészülés. A vb július 22-én kezdődik Hongkongban, tehát háromhetes „gyorstalpalóval” kell ráfordulni az eseményre. „Továbbra is vallom, hogy a világbajnokság a szezon legfontosabb versenye, ennek megfelelően állunk hozzá. Az Európa-bajnokságon szereplő válogatott legfeljebb egy-két helyen módosulhat, a végleges csapat a következő napokban alakul majd ki. A felkészülési program természetesen már kész, minden feltétel adott, kardban és párbajtőrben ismét a NEKA lesz a főhadiszállás, a tőrözők pedig Olaszországban edzőtáboroznak majd.”

A világbajnokság lebonyolítása visszatér a korábbi vb-ken, így a 2019-es budapestin megszokotthoz. Azaz az első három napon rendezik az egyéni selejtezőket, a következő 3-3 napon pedig előbb egyéniben, majd csapatban osztanak érmeket. A részletes programról, és a magyar válogatott pontos összeállításáról természetesen beszámolunk. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Juniorok – minden szinten

Különleges hétvége következik junior vívóink számára. Valamennyi fegyvernem számára rendkívül fontos esemény következik a válogatás szempontjából. Kiemelkedik a programból a férfi tőrözők és a női kardozók versenye, ők ugyanis idehaza, a BOK Csarnokban vesznek részt világkupán. Hajrá, magyarok!

Kortársak, klubtársak, kupagyőztesek

A férfiaknál Dallos Benedek, a nőknél Spiesz Anna nyerte a kardozók szombati Magyarkupa-fordulóját. Mindketten 21 évesek, mindketten a Vasasban vívnak, és mindketten Kósa Miklós tanítványai. Gratulálunk!

Honi kardoskodások

Ezen a hétvégén nemzetközi megmérettetések nem lesznek, kardban rendeznek a Vasas vívótermében válogató Magyarkupa-fordulót szombaton – hat világbajnokkal a pástokon.

Szavazzatok Zsuzsira!

A 13-szoros paralimpiai érmes Krajnyák Zsuzsanna bekerült az idei Prima Primissima díj sport kategóriájának három jelöltje közé, gratulálunk! A közönségszavazás megkezdődött, a primaprimissima.hu oldalon keresztül lehet voksolni! Krajnyák Zuszsi a műtétje után már jobban van, és nagyon hálás az elismerésért.

Ezüstérem Hammametből

Nagyszerű ezüstérmet nyert a tunéziai junior női tőrcsapat világkupa-versenyen a Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao összeállítású válogatott, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások