Szász-Kovács Emese a folytatásról

jan 21, 2019 | Hírek

Az utóbbi időben számos információ látott napvilágott olimpiai bajnoknőnk, Szász-Kovács Emese további pályafutásával kapcsolatosan. Most Emese tisztázza a helyzetet - miként is alakulhat a folytatás.

Olimpiai bajnok női párbajtőrözőnk egykori mestere, Kulcsár Győző szeptemberi halálát követően bejelentette, hogy abban az esztendőben, 2018-ban már nem lép pástra. Most 2019 eleji terveiről is beszámolt Szász-Kovács Emese a hunfencing.hu-nak. 

“Ami bizonyos, hogy a következő versenyeket még kihagyom. Azaz nem indulok ezen a hét végén, a dohai Grand Prix-n, majd a február eleji barcelonai Vk-n sem. Tervezem a folytatást, ám ez függ az egészégi állapotomtól is, most csak könnyített edzéseket végezhetek. Miként az napvilágot látott, valóban egyeztettem arról, hogy a jövőben Peterdi Andrással készüljek. Ő ugyancsak Kulcsár Győző tanítványa volt, és már edzőként is dolgozik, jól ismerjük egymást, és egymás stílusát. Ugyanakkor ez az együttműködés csak akkor működhet, ha nem megy Andris versenyzői pályafutása kárára, elvégre tavaly ő is a világbajnoki csapat tagja volt. Ám most első az egészségem, egyelőre kisebb sérülésem miatt késik a visszatérésem.”

Szász-Kovács Emese tusörömére még egy kicsit várni kell.

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Női kard: ötös!

Öt világbajnok női kardozónk indult az orani szezonnyitó világkupa-versenyen – valamennyien bejutottak a legjobb 64 közé. Márton Anna közel két és negyed év után tért vissza – eddig sikerrel, bravó!

Flóra és Eszter folytathatja – egymás ellen

A nők selejtezőjével folytatódott Takamacuban a tőrözők világkupa-hétvégéje. Magyar részről a kiemelt Pásztor Flóra mellett Wolf Eszternek sikerült a legjobb 64 közé jutás.

Férfi párbajtőr: majdnem száz százalék!

328 induló, 8 magyar, és heten a 64-es főtáblán! A casablancai férfi párbajtőr világkupaverseny selejtezőjében a négy kiemelt olimpiai bajnokunk mellé Kovács Gergely, Keszthelyi Zsombor és Fenyvesi Csaba is továbbjutott, bravó!

Három magyar „légiós” folytatja Oranban

A kiemelt Rabb Krisztián mellett két fiatal kardozónk, Bíró Huba és Vigh Benedek jutott a legjobb 64 közé. Klasszisaink a korai időpont miatt nem indultak, de nagyon erős mezőny jött össze az orani világkupa-versenyen.

EFC belépés és parkolás

A Kadét EFC belépés és parkolási infomrációiról az alábbi dokumentumokból tájékozódhatnak: - BELÉPÉSI TÁJÉKOZTATÓ - PARKOLÁSI TÁJÁKOTATÓ

Élő eredmények

Közelgő események