Férfi párbajtőr: majdnem száz százalék!

okt 15, 2026 | Hírek, Kiemelt hírek

328 induló, 8 magyar, és heten a 64-es főtáblán! A casablancai férfi párbajtőr világkupaverseny selejtezőjében a négy kiemelt olimpiai bajnokunk mellé Kovács Gergely, Keszthelyi Zsombor és Fenyvesi Csaba is továbbjutott, bravó!

Azért az sokatmondóan jelzi a magyar férfi párbajtőrvívás erejét, hogy az idei, szerényebb világ- és Európa-bajnoki eredmények ellenére továbbra is a tizenhat kiemelt közé tartozik a legnagyobb létszámú fegyvernemben négy olimpiai bajnokunk, Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid és Siklósi Gergely. Klasszisaink így mentesültek a 328 indulós (!) casablancai világkupaverseny selejtezői alól, és majd szombaton, a 64-es főtáblán lépnek pástra. 

A kiemeltek mellett Fenyvesi Csaba (képünkön), Kovács Gergely és keszthelyi Zsombor is a főtáblára jutott. Fotók: Bizzi Team

Mellettük további négy vívónk indult el a marokkói szezonnyitó világkupa-versenyen, és közülük a legutóbbi hazai válogatót megnyerő Kovács Gergely nagyszerűen teljesített, veretlen csoportköre után csatlakozott a „nagyokhoz”. A többieknek igen hosszúra nyúlt a napja, mivel csaknem tizenkét óra alatt értek véget a selejtezők. Viszont este mindenki elégedetten térhetett nyugovóra! Keszthelyi Zsombor három, Fenyvesi Csaba és két direkt kieséses asszót nyert, és ezzel ők is a legjobb 64 közé jutottak. Keresztes Ádám is egy asszóra volt ugyanettől, ám ez végül neki nem sikerült.

Folytatás pénteken a női selejtezővel, hajrá, magyarok!

Eredmények. Férfi párbajtőr egyéni világkupaverseny, Casablanca, 328 induló. A csoportmérkőzéseken: Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid és Siklósi Gergely kiemelt, Kovács Gergely 6 győzelem/0 vereség (a legjobb 64 közé jutott), Fenyvesi Csaba 5/1, Keresztes Ádám 5/1, Keszthelyi Zsombor 3/3 (továbbjutottak).

A legjobb 160 közé jutásért: Keszthelyi-Han (koreai) 15:9.

A legjobb 96 közé jutásért: Keresztes-Cuomo (olasz) 15:13, Fenyvesi-Gurov (orosz) 15:12, Keszthelyi-Ng (hongkongi) 15:13.

A legjobb 64 közé jutásért: Fenyvesi-De La Cal Guijarro (spanyol) 15:10, Keszthelyi-Jü (kínai) 15:6, Keresztes-Sztankevics (ukrán) 10:15. 

Szombaton a legjobb 32 közé jutásért: Andrásfi-Onyiscsuk (orosz), Koch-Guszev (orosz), Nagy-Xiao (kanadai), Siklósi-Sztankevics (ukrán), Kovács-Tobias (észt), Keszthelyi-Jamada (japán), Fenyvesi-Backström (svéd).

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Szép bronzérem női tőrben

Újabb érmet, bronzot nyert a junior női tőrcsapat (Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao) az Aix-en-Provance-i világkupa-versenyen, gratulálunk!

Vasas és MTK aranyérem a junior párbajtőr csb-n

hogy az lenni szokott: izgalmas csaták, nagy meccsek, és meglepetések is tarkították a junior párbajtőrözők országos csapatbajnokságát. A végén a férfiaknál a Vasas, a nőknél az MTK ünnepelhetett, bravó!

Tizedik hely Dormagenből

A tizedik helyen végzett a Berkeszi Dániel, Fabó Ákos, Farsang Bernát, Godó Vilmos összeállítású férfi kardcsapat a dormageni junior világkupa-versenyen.

Bronzérmes búcsú Budapesttől

A Bácskay Kincső, Csonka Dorottya, Rácz Brigitta, Szabó Polli összeállítású női kardcsapat bronzérmével zárult a budapesti korosztályos vk-hétvége a BOK Csarnokban. Gratulálunk!

Debreceni és pasaréti arany

A junior párbajtőr országos bajnokságon a férfiaknál a vasasos Antal Máté, a nőknél a debreceni Sárvári Rita győzött, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások