Az eddigi, vártnál halványabb magyar szereplés után az utolsó versenynap meghozta az első és egyetlen magyar érmet a budapesti kadet és junior női kard és férfi tőr világkupa-versenyen. A Bácskay Kincső, Csonka Dorottya, Rácz Brigitta, Szabó Polli összeállítású válogatott nagyon szépen teljesített, és tulajdonképpen kérdés sem fért a bronzérméhez. A Bulgária elleni nyolcaddöntő sem ígérkezett sétagaloppnak, aztán az lett belőle (45:26). Majd a negyeddöntőben jött a „nagy durranás” az Egyesült Államok ellen. Elvégre a szombati egyéni versenyen az első és a második helyezett is amerikai vívó volt, míg a mi négyesünkből senki sem jutott a legjobb 16 közé. Ám a vívás nem matek, és ez ismét beigazolódott. A két „kicsi”, az első éves junior Bácskay Kincső és Rácz Birigitta végig harcosan és jól vívott, a „korelnökké” előlépett Csonka Dorci pedig biztosan tette fel az i-re a pontot – 45:33 lett a vége.

Fotók: Nekifor Zsolt
Az elődöntőben az ugyancsak esélyesebb olaszok ellen a remekül sikerült kezdés után a közepén beleszaladtunk egy-két pofonba, és onnan már nem volt visszaút (37:45). A bronzéremért viszont végig vezetve, nagyon magabiztos teljesítménnyel verték a lányok 45:27-re Franciaországot, és teljes joggal ünnepelhették a harmadik helyüket. „Jó napot zártunk, bár részemről akadtak kisebb-nagyobb hullámvölgyek. Az komoly, hogy az amerikaiakat ilyen simán vertük, és annak is örülök, hogy az elvesztett elődöntő után ilyen szépen összeszedtük magunkat” – nyilatkozta honlapunknak Csonka Dorottya.

Bácskay Kincső egész nap jól vívott.
„Minden lánynak és edző kollégámnak gratulálok, és köszönöm Gulácsi Ferenc segítségét a kispadon. Az amerikaiak elleni győzelmet tartom a legnagyobb fegyverténynek. Reméljük, hogy ez az érem lendületet ad, és a szezon világversenyein is jól szereplünk majd.” – nyilatkozta Kovács Laura, a válogatott edzője.
A férfi tőrözőknek az egyéni után a csapatverseny sem sikerült. Pedig a Bodor Áron, Grósz Roland, Rózsa Csanád, Zsögön Andor összeállítású válogatott sokra hivatott, de ezt majd legközelebb tudja bizonyítani. Vasárnap előbb a nyolcaddöntőben Kanadától (39:45), majd a hátsó ágon Németországtól szenvedtek vereséget (44:45), végül Ukrajna és Lengyelország legyőzése jelentette a 13. helyezést.

Eredmények. Junior férfi tőrcsapat világkupaverseny, Budapest, 23 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Kanada 39:45 (Zsögön +1, Bodor -1, Grósz -6).
A 9-16. helyért: Magyarország-Németország 44:45 (Grósz +6, Bodor +1, Rózsa -3, Zsögön -5).
A 13-16. helyért: Magyarország-Ukrajna 45:27 (Grósz +10, Rózsa +7, Bodor +5, Zsögön -4).
A 13. helyért: Magyarország-Lengyelország 45:30 (Grósz +8, Rózsa +3, Zsögön +2, Bodor +2).
Végeredmény: 1. Kanada, 2. Franciaország, 3. Olaszország, …13. Magyarország (Bodor Áron, Grósz Roland, Rózsa Csanád, Zsögön Andor).
Junior női kardcsapat világkupaverseny, Budapest, 17 induló.
Nyolcaddöntő: Magyarország-Bulgária 45:26 (Rácz +10, Bácskay +5, Csonka +4).
Negyeddöntő: Magyarország-Egyesült Államok 45:33 (Rácz +6, Bácskay +5, Csonka +1).
Elődöntő: Magyarország-Olaszország 37:45 (Bácskay +7, Szabó 0, Rácz -7, Csonka -8).
A 3. helyért: Magyarország-Franciaország 45:27 (Csonka +9, Rácz +7, Bácskay +2).
Végeredmény: 1. Kína, 2. Olaszország, 3. Magyarország (Bácskay Kincső, Csonka Dorottya, Rácz Brigitta, Szabó Polli, válogatott edző: Kovács Laura, edzők: Kocsis Zsolt, Kósa Miklós. KVSE edzői csapat, Gárdos Gábor).

