A feledhetetlen 2019! (3. rész)

A magyar vívás 2019-ben egészen különleges évet zárt. Rendeztünk először is egy olyan világbajnokságot, melyen minden elképzelhető rekord megdőlt. 118 nemzet sportolója lépett pástra – ennyi még sosem volt. 1071 vívó nevezett a 6 egyéni versenyszámra – ennyi még sosem volt. A kilenc versenynapon számításaink szerint mintegy 20 ezren szurkoltak a BOK-csarnokban, impozáns körülmények között – ilyen még sosem volt. Természetesen mindez akár feledésbe is merülhetett volna, ha versenyzőink nem szerepelnek rendkívül eredményesen a budapesti vb-n. De úgy szerepeltek…!

Ám nemcsak erről szólt 2019! Az év során hat világbajnoki aranyérmet szereztek vívóink. Kettőt kadetban, kettőt juniorban, egyet felnőttben, egyet kerekesszékes vívásban. Ilyen “aranyos” mérleggel még sosem bírtunk, ám természetesen ezt a rekordot nem “puffogtatjuk”, elvégre évtizedekkel korábban jóval kevesebb vb-aranyérmet osztottak ki egy évben, mint most. De azért remek eredmény, különleges csúcs ez is! A karácsony előtt rendezett Magyar Vívás Napján Csampa Zsolt, szövetségünk elnöke 95 olyan vívót (beleértve vívócsaládunk veterán és kerekesszékes tagjait) és vívómestert díjazott, aki 2019-ben, egyéniben vagy csapatban érmet nyert Európa-vagy világbajnokságon!

Ne feledkezzünk meg a legfiatalabbakról sem! A Sulivívó programunknak köszönhetően, a tavaszi diákolimpián 3200-an léptek pástra, ugyancsak a BOK Csarnokban. A létszám évről évre nő, elnökségünknek ezért a versenyrendszert is meg kellett reformálnia, idén már regionális viadalok előzik majd meg az országos döntőt. 

A kivételesen sikeres esztendőre a Magyar Olimpiai Bizottság is felfigyelt. Így aztán, mielőtt belevágunk a hasonlóan dolgos, fontos, és remélhetőleg sikeres 2020-ba, még egyszer emlékezzünk 2019-re! A MOB által gondozott, “Sport 2019” című évkönyvben sosem látott terjedelemben (megint egy rekord…) foglalkoznak a szerkesztők a magyar vívással. Idézzük fel e kötet alapján az évet, fenti, kicsit hosszúra sikerült, de okkal büszke bevezetés után jöjjön négy írás a kötetből. Egy áttekintés 2019-ről, egy visszaemlékezés a budapesti vb-re, és egy-egy interjú az óesztendő két főszereplőjével, Siklósi Gergellyel és Szatmári Andrással!

“Az eszével aláírná a tokiói ezüstöket, a szívével nem

Tán meglepő, de kardvívásban Szatmári Andrásnál jobb egyéni világbajnoki teljesítménnyel az elmúlt ötven esztendőben egyedül Nébald György dicsekedhet. Férfi kardozónk a júliusi budapesti világbajnokságon ezüstérmet nyert (egyébként csapatban is…), és mivel két éve, Lipcsében aranyat szerzett, így káprázatos mérleggel büszkélkedhet legpatinásabb és legeredményesebb olimpiai sportágunkban. Az MTK 26 éves sportolójával a beszélgetésünket mégsem ezzel kezdtük…

• Az edzőtáborokban és a versenyeken egy szobában laksz Szilágyi Áronnal. Szóba került köztetek, hogy miért te lettél a budapesti vb kampányfilmjének szereplője, és nem a kétszeres egyéni olimpiai bajnok?
• Nem. Én nem akartam kérdezni erről, ő pedig nem beszélt róla. Persze, meglepődtem, amikor engem kértek fel erre a szerepre, és egészen őszintén mondom, hogy a mai napig nem tudom, miért én lettem a kiválasztott… De amikor úgy döntöttem, hogy elfogadom a felkérést, azt is elhatároztam, hogy nem a miérttel foglalkozom, hanem azzal, hogy minél jobban megálljam a helyem a forgatáson.
• Sikerült?
• Szerintem igen. Két éjszakán át tartott, számomra idegen, de nagyon érdekes világba csöppentem, melyben mindenki szeretettel fogadott. Egész más volt a kampányfilm, mint a hat évvel ezelőtti, ami szintén a budapesti vébére készült, és aminek Áron volt a főszereplője. Az bizonyosan látványosabb volt, megkockáztatom, nekem is jobban tetszett, de itt más volt a koncepció. És ez az én egyéniségemhez közelebb állt, elégedett voltam a végereredménnyel. 
• Egyébként milyen a kapcsolatod Áronnal?
• Korábban klubtársak voltunk a Vasasban, és semmit sem változtatott a viszonyunkon az, hogy én az MTK-ba igazoltam, sőt… A világbajnokság előtti két hónapból hét hetet együtt, összezárva töltöttünk, és semmiféle konfliktus nem volt közöttünk. 
• Akkor sem, amikor a düsseldorfi Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében egyetlen tussal legyőzted őt?
• Akkor sem. Az természetesen nem elvárható, hogy a mindig győzelemre törő vívó a 15:14-es vereség után azonnal a legnagyobb örömmel üdvözölje a másikat. Nem is tartanánk itt, ha ilyenek lennénk. De a verseny végén már közösen vacsoráztunk, és semmiféle összezördülést nem okozott köztünk az az asszó sem, persze, ez természetesen Áron intelligenciájának is köszönhető. Összességében azt gondolom, hogy baráti a kapcsolatunk, akkor is, ha a vívástól független napokon nem járunk össze esténként.
• Említetted, hogy a kampányfilm végeredményével elégedett voltál. Gondolom, a budapesti világbajnokság két ezüstérme okán sem vagy csalódott…
• Természetesen nem. Ugyanakkor közvetlenül a döntők után mind a kétszer azt éreztem, hogy összejöhetett volna az arany, és, ugye, mindig ez a cél… De a két második helyezés, és az a talán soha vissza nem térő hangulat, ami körülvett bennünket a világbajnokság alatt a BOK Csarnokban, örökre felejthetetlen emlék marad. 
• Elcserélnéd a világbajnoki aranyérmeddel is…?
• Ezt még nem kérdezték tőlem… Szerencsére nem is kell cserélgetnem, mert mindkettőt megszereztem. De azért a lipcsei aranyat többre tartom. Ha azt nem nyertem volna két évvel ezelőtt, akkor talán még nagyobbra értékelném a mostani második helyet. Ezzel kapcsolatosan valahogy azt érzem: szakmailag az a nagy teljesítmény, hogy ebben az elképesztően erős és kiegyenlített mezőnyben, két év után ismét világbajnoki döntőt vívtam…Szatmári András két ezüstérmével a budapesti világbajnokság főszereplője lett.
• …Amelyet 9:5-ös vezetésről vesztettél el Oh Szanguk ellen. Mi történt?
• Viszonylag egyszerű a válasz. Ami addig bejött, az utána nem. A koreai olyan, mint egy gép. Hihetetlen fizikummal, gyorsasággal és robbanékonysággal. Valószínűleg kicsit rövidebbek lettek a kihúzásaim, mentálisan és fizikálisan is elfáradtam, ő pedig csak jött és jött előre… Az időt is próbáltam húzni, a végén ismét feljöttem egy tusra, de fordítanom már nem sikerült. 
• Azt hallottad, hogy Allisher Uszmanov, a nemzetközi szövetség nagyhatalmú milliárdos elnöke ennek okán másnap besétált a bírói értekezletre, és leszúrta az illetékeseket, hogy miért engedték az időhúzásodat?
• Hallottam, de ezt inkább dicséretként fogom fel… Tudatosan tördeltem az asszót a végén, amennyire engedte a bíró, annyira próbáltam időt nyerni. Fáradt is voltam, ki is akartam zökkenteni a koreait a ritmusából. Ez valamelyest sikerült, de mint mondtam, a győzelemhez nem volt elég. A taktikázás a kardvívás szerves része, mindenki megpróbálja kihasználni az ezzel kapcsolatos lehetőségeket a sportszerűség határain belül. 
• Ne csak a döntőbeli vereségedről beszéljünk! Elvégre nagyon nehéz ágon, világklasszisokat legyőzve jutottál el a fináléig. Hogyan emlékszel vissza a versenynapra?
• Igazából nem voltak csúcspontok. Viszont minden egyes állomás másért és másért volt különleges. Örültem annak, hogy sok idő volt az asszók között, a mesteremmel, Gárdos Gáborral félre tudtunk vonulni, alkalomadtán napközben is videóztunk, minden meccsemet próbáltam tudatosan felépíteni, és egyik sem volt könnyű… A 64 között, még a kisteremben vívtam a grúz Mardelaisvilivel. Ott az volt a nehézség, hogy kötelezőnek éreztem a győzelmet, és a “reggeli gátat” nem volt egyszerű áttörnöm. A következő körben a nálam akkor jóval magasabban rangsorolt, világranglista-hetedik koreai Kim Junho következett, aki a szezon során nálam jobban teljesített. Most szerencsére nem. Szünet után volt egy hullámvölgyem, de hoztam a meccset, és akkor már éreztem, hogy jó formában vagyok. A nyolcaddöntőben az orosz Resetnyikov következett. Ő nyerte hat éve Budapesten a vébét, és júniusban az Európa-bajnokságot, rutinos, kiváló kardozó. Az ő legyőzése tovább erősített. Végül az esti programért, a teltházas fináléért és az éremért a világranglistaelső amerikai Dershwitz jött. Persze, tudtam, hogy ő vezeti a rangsort, nagyon jó és kellemetlen kardozónak tartom, mégis azt éreztem, hogy őt már csak a szakág becsülete okán is le kell győznöm, ne hogy már ő legyen a világelső… Aztán az elődöntő megint más sztori volt. Ott meg az motoszkált a fejemben, hogy ha már idáig eljutottam, akkor az ötezer szurkoló előtt kutya kötelességem legyőzni az iráni Abedinit. Szerencsére az simán összejött, a döntőről meg már beszéltünk. Ilyen a mi sportágunk, minden meccs egy külön fejezet, és erre testben-fejben egyaránt így is kell felkészülni…
• A lipcsei világbajnoki aranyérmed után ez valahogy mégsem sikerült. Utólag, hogy idén végül minden ilyen szépen alakult, mivel magyarázod azt, hogy az akkori siker után egy másfél éves mélyrepülés következett a pályafutásodban?
• Valóban voltak nehéz időszakok, de ma már ezt is másként értékelem. Lipcse előtt váltottam edzőt, Szabó Bencétől nagyon sokat tanultam, majd amikor új és jelenlegi mesteremmel, Gardos Gáborral kezdtem dolgozni Pézsa Tibor segítségével, akkor gyorsan jöttek az eredmények, megkoronázva a világbajnoki aranyéremmel. Kicsit talán túl gyorsan is történt mindez, a kardvívás egyébként sem a tinédzserek sportja. Ahogy az lenni szokott, a baj csőstől jön, később utolértek a balszerencsés sérülések, de hittem magunkban, és az elvégzett munkában. Ez, persze, utólag közhelyesen hangzik, de ha egyszer így van…Egyéni világbajnok és egyéni világbajnoki ezüstérmes. Jöhet az első olimpiája…
• Sokak szerint az Európa- és a világbajnokság csapatversenyein is egy másik, érettebb Szatmári Andrást láttunk. Szerinted is?
• Ezt nyilván nem nekem kell megítélnem, de nagyon örülök, hogy aránylag jól ment a vívás csapatban. Korábban, amikor nem voltak jó egyéni eredményeim, könnyebb volt a csapatra koncentrálni, akadtak is értékes meccseim. Természetesen az egyéni világbajnoki aranyérmem után legalább ugyanúgy akartam a csapatsikert, mint korábban. De meg kellett tanulnom, miként lehet és kell egy végigvívott egyéni nap után, fejben és testben rendbe tennem magam. Mára úgy érzem, ez is sikerült, megvan a recept, és őszintén hiszem, hogy egységes és remek csapatunk van, amely harcban lesz az olimpiai aranyéremért Tokióban. 
• Budapesten sem voltatok messze az aranytól… Egyetlen tussal kaptatok ki Koreától a döntőben, sokak szerint kétes körülmények között. Te hogy érezted a történteket?
• Különleges meccs volt. Sem mi, sem a koreaiak nem vívtak szerintem ilyen kivételes hangulatban, és a bírók sem dolgoztak még ilyen nyomás alatt. A közönség fantasztikus volt, ám a kardvívás nem egyszerű, sokszor olyankor is méltatlankodtak, amikor valóban nálunk voltak a találatok. Ez, persze, érthető, mi több, számunkra fantasztikus segítséget és élményt jelentett ez a sportágunkban egyedi miliő, de megértem, hogy ettől összezavarodtak a bírók. Tévedtek néhányszor ide vagy oda, de bizonyosan nem csaltak egyik fél javára sem. Azóta sem néztem vissza a döntőt, lehet, hogy nem is fogom. Úgy volt felejthetetlen élmény számomra ez a világbajnokság, ahogy megtörtént.2019-ben is megvolt a "nagy ugrás".
• A vívókra leginkább az olimpia évében és tükrében esik rivaldafény. Téged egyéni világbajnokként, a két hazai világbajnoki ezüstérmed után felismernek az utcán?
• Nem, természetesen nem állítanak meg úton-útfélen, de ezt egyáltalán nem is bánom. Közvetlenül a világbajnokság után persze rengeteg interjúra hívtak, akadt, amelyet élveztem is, de számomra ez egyáltalán nem presztízskérdés. Szerencsére Siklósi Geri is nyert egy káprázatos aranyérmet, így gyorsan megoszlott a figyelem ezen a téren. Aztán, amikor nem sokkal később, az úszó világbajnokságon jött a káprázatos “Milákrekord”, akkor minden a megszokott mederbe került, és ez így is van jól. Én pedig leköltöztem menyasszonyommal és a kutyánkkal a Balatonra, ahol nagyon boldog és nyugodt időszakot töltöttem. Erre szükségem is volt a tíz hónapos folyamatos edzés-versenyzés után. Persze, olyan a mi világunk, hogy a végén már alig vártam, megint elkezdődjön a következő tíz hónap, az újabb edzés-versenyzés, melyet remélem a tokiói olimpia zár majd. 
• Ahol aláírnád, ha ugyanúgy két ezüstéremmel zárnál, mint Budapesten?
• Az eszemmel igen, a szívemmel nem. Tudom, hogy az egyéni és a csapat ezüstérem óriási eredmény lenne. De már többször mondtam: igazából az aranyról szól minden, persze, hogy arra vágyom!”