Juniorok kezdik az évet – idehaza is

jan 3, 2020 | Hírek

Ennyi volt a pihenő! 2020 első hétvégéjén máris páston a junior vívóvilág. Valamennyi fegyvernemben Vk-versenyt rendeznek, ebből férfi és női kardban idehaza, Budapesten. Idén is: hajrá, magyarok!

Sportágunknak a január minden esztendőben az egyik legforgalmasabb hónapja, és nem lesz ez másként 2020-ban sem! Az esztendő első hétvégéje a junioroké, majd a következő a felnőtteké – hatalmas téttel… Így aztán a szilveszter környékét egyetlen válogatottunk sem tölthette mulatozással, már az év első napjaiban nagyon komoly feladatok hárulnak vívóinkra. 

Maradjunk egyelőre a mostani víkendnél, ami a húsz éven aluliak számára jelent “teljes készültséget”. Számunkra fókuszban leginkább a szombati junior férfi és női kard Világkupa-verseny lesz, melynek a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok ad otthont. A két egyéni viadalt egyaránt szombaton rendezzük meg, a négyes döntők délután fél 6-kor kezdődnek majd – remélhetőleg magyar résztvevőkkel… A viadalon hagyományosan a nagyszerű mester, Gerevich György emlékének adózunk. 

A mezőnyökről! Ebben a fegyvernemben és korosztályban lassan évek óta a gyengébbik nem az erősebb, a hölgyek a női kard történetében először, tavaly csapatban junior világbajnoki aranyérmet nyertek! Igaz, az akkori kvartettből ketten hiányoznak. Bérczy Dóri “kiöregedett”, jelenleg Amerikában tanul. Klasszisunk, Pusztai Liza pedig már jövő hétvégi, felnőtt feladatára készül. Így is akadnak esélyeseink, többek között a világbajnok csapat másik két tagja, Battai Sugár és Nagy Valentina, valamint a kadet egyéni világbajnok, az ősszel a juniorok között is nagyszerűen szereplő Szűcs Luca személyében. 

Tavaly Pusztai Liza vehette át az első helyért járó díjat a FIE képviseletében Jacek Bierkowskitól, illetve ifjabb Gerevich Györgytől (a kép előterében).

A férfiaknál elsősorban Liza melletti másik ifi olimpiai bajnokunkban, Rabb Krisztiánban bízhatunk, aki természetesen ott lesz a nagyon erős mezőnyben. Ugyanakkor a többiek számára is nagyon fontos lesz a minél jobb szereplés, mivel a verseny természetesen része a válogatási sorozatnak, amely lassan a célegyenesébe fordul. A versenyre ezúttal is szinte mindenhonnan érkeznek fővárosunkba, a sportág nagyhatalmai közül egyedül az amerikaiak, a franciák és a koreaiak hiányoznak majd, de itt lesznek az oroszok, az olaszok, a németek, és még hosszasan sorolhatnánk. 

A másik négy fegyvernem részére az észak-olaszországi Udine jelent igen fontos állomást. A női tőr kivételével valamennyi szakág számára a hazai válogatásba is számító Világkupát rendeznek. Itt is egyéni számok lesznek, a mieink érthetően a pontszámításunkban érdekelt három viadalra koncentrálnak. Legjobbjaink közül itt is lesz hiányzó, női tőrözőinken kívül nem lesz ott Muhari Eszter sem, kadet világbajnok párbajtőrözőnk ugyancsak jövő heti felnőtt feladatára készül. Az év eleji időpont okán ritka időrendben versenyének majd a húsz éven aluli vívók: szombaton a férfi tőrözők, vasárnap a női tőrözők és a női párbajtőrözők, hétfőn a férfi párbajtőrözők szerepelnek. 

Természetesen mindkét helyszínen: hajrá, magyarok!  

 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Három férfi tőrözőnk folytathatja

A kiemelt Szemes Gergő mellett további két vb-bronzérmesünk, Tóth Gergely és Mihályi Andor jutott a 64 közé az isztambuli tőr világkupa-versenyen. Dósa Dani sérülés miatt nem indult. 

Konvencionális hétvége – hiányzókkal

Tőrben világkupával, kardban Grand Prix-val folytatódik a szezon – gyakorlatilag megállás nélkül. A mezőnyök szinte teljesek, éppen magyar részről hiányzik egy-egy nagy név Isztambulból, illetve Koreából. 

Ötödik hely a végére, öt éremmel zártunk

Az ötös lett a kulcsszám a Cagliariban rendezett U23 Európa-bajnokságon. A zárónapon legjobban a férfi párbajtőrcsapat szerepelt, amely az ötödik helyen végzett, a magyar válogatott pedig öt éremmel zárta az Eb-t, gratulálunk!

Meghívó-MVSZ éves rendes KözgyűlésRE

Tisztelt Egyesületek! A Magyar Vívó Szövetség elnöksége 2026. április 23-i elnökségi ülésén,  18/2026/2. számú határozatával elfogadta az éves rendes közgyűlés kiírására vonatkozó előterjesztést, mely szerint 2026. május 26-án, kedd 17.30...

Elhunyt Szlovenszky István

Életének 78. évében meghalt Szlovenszky István. A magyar tőrvívás egyik nagy edző egyénisége, a Vasas „örökös tagja”, a portugál tőr legjobb eredményét elérő mester, hosszú betegség után hunyt el. Emlékét örökké őrizni fogjuk. 

Élő eredmények

Közelgő események