Fontos elnökségi határozatok

nov 27, 2020 | Hírek

Elektronikus úton hozott döntéseket a héten az elnökség. Megválasztották az év sportági legjobbjait, döntöttek arról, hogy a  hazai versenyek csoportbeosztásait a verseny előtti napon kell elkészíteni

On-line szavazással hoztak lényeges döntéseket a héten a Magyar Vívó Szövetség elnökségének tagjai. A testület a 2020-as, “csonka esztendőre” is meghatározta az MTI hagyományos, sportágankénti Év sportolója jelöltjét. A férfiaknál Szilágy Áronra, a nőknél az ugyancsak kardozó Pusztai Lizára, csapatban az olimpiai részvételt emlékezetes körülmények között kiharcoló női tőrcsapatra (Kondricz Kata, Kreiss Fanni, Lupkovics Dóra, Pásztor Flóra) esett a választás. 

Az elnökség elfogadta, hogy a jövőben a más feladatokat (többek között a Testnevelési Egyetem kard oktatását) ellátó Nemcsik Zsolt helyett Nagy József vezeti szövetségi kapitányként a kerekesszékes válogatottat. 

Fontos döntés született a versenyek rendezésével kapcsolatosan. A nemzetközi trendhez hasonlóan ezentúl idehaza is az eseményt megelőző nap délutánjáig el kell készíteni a nevezések alapján a csoport- és pástbeosztást, illetve a lebonyolítási módot. A helyszínen már nem lehet nevezni, illetve a nevezést visszavonni, csak betegség, illetve sérülés esetén tekinthető elfogadottnak a hiányzás. Ebben az esetben a DT-nek a nemzetközi szabályok alapján kell a helyszínen módosítania a csoportbeosztást. 

Az elnökség továbbá döntött többek között az iskolai vívás és az egyesületi kezdőcsomagok elbírálásáról, valamint a kerekesszékes vívás mestereinek és versenyzőinek támogatásáról. A döntések véglegesítésére a következő, tényleges elnökségi ülésen kerül majd sor. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Szép bronzérem női tőrben

Újabb érmet, bronzot nyert a junior női tőrcsapat (Haroni Agapi, Kollár Anna, Simon Borbála, Zhou Xinyao) az Aix-en-Provance-i világkupa-versenyen, gratulálunk!

Vasas és MTK aranyérem a junior párbajtőr csb-n

hogy az lenni szokott: izgalmas csaták, nagy meccsek, és meglepetések is tarkították a junior párbajtőrözők országos csapatbajnokságát. A végén a férfiaknál a Vasas, a nőknél az MTK ünnepelhetett, bravó!

Tizedik hely Dormagenből

A tizedik helyen végzett a Berkeszi Dániel, Fabó Ákos, Farsang Bernát, Godó Vilmos összeállítású férfi kardcsapat a dormageni junior világkupa-versenyen.

Bronzérmes búcsú Budapesttől

A Bácskay Kincső, Csonka Dorottya, Rácz Brigitta, Szabó Polli összeállítású női kardcsapat bronzérmével zárult a budapesti korosztályos vk-hétvége a BOK Csarnokban. Gratulálunk!

Debreceni és pasaréti arany

A junior párbajtőr országos bajnokságon a férfiaknál a vasasos Antal Máté, a nőknél a debreceni Sárvári Rita győzött, gratulálunk!

Élő eredmények

Közelgő események

Invitations
Versenykiírások