Versenystop idehaza, elnapolt döntés a junior vb-vel kapcsolatosan

márc 17, 2021 | Hírek

Ülésezett az elnökség. A hazai versenyeket április 15-ig felfüggesztették. A kairói kadet és junior vb indulásával kapcsolatosan még több szakember bevonásával, csütörtök este, on-line ülésen döntenek

Az ülés elején Csampa Zsolt elnök, Kamuti Jenő alelnök és Tamás Henriette főtitkár számolt be a hétvégi, budapesti kard Világkupa-verseny tapasztalatairól. A szakmai részhez természetesen ez úton is gratulált az elnökség, amely úgy ítélte meg, hogy jelen helyzetben mindent megtett a szövetség a biztonságos és magas színvonalú rendezésért. A nemzetközi szövetség a visszajelzések alapján “mintaversenyként” tekint a BOK Csarnokban lezajlott eseményre. Természetesen, akad amin lehet és kell változtatni, elvégre ez volt a járvány miatti nemzetközi “újranyitás” első eseménye, ám összességében sokkal több pozitívumról lehet beszámolni, mint negatívumról. Elhangzott az is, hogy valamennyi koronavírussal fertőződött vívó jól van, mi több, egy már elhagyhatja a karantént. 

A testület úgy döntött, hogy az itthoni koronavírus-járvány helyzetben április 15-ig felfüggeszti a hazai versenyrendszert. Ezt az elnökség egyhangúlag megszavazta. Egyben azt is kéri az egyesületektől, gondolják meg, hogy jelen helyzetben miként szervezik meg a klubedzéseket. Az iskolai oktatás beindítása esetén az elnökség felülvizsgálja a döntését. 

A kairói, április 3. és 11. közötti kadet és junior világbajnokság indulásával kapcsolatosan hosszas beszélgetés alakult ki. Végezetül Csampa Zsolt azt a javaslatot tette, hogy csütörtökön az iroda további információkat, állásfoglalásokat próbáljon beszerezni a körülményekkel kapcsolatosan. Csütörtök estére on-line elnökségi ülést hívott össze, melyre szakembereket, orvosokat, sportorvosokat, és a lehető legtöbb elnökségi tagot vár majd, hogy alapos és konszenzusos döntést hozhasson a testület. A nevezési határidő péntek, úgyhogy ez a halasztás belefér, lényeg, hogy a lehető legfelelősségteljesebb döntés szülessen. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Flóra és Eszter folytathatja – egymás ellen

A nők selejtezőjével folytatódott Takamacuban a tőrözők világkupa-hétvégéje. Magyar részről a kiemelt Pásztor Flóra mellett Wolf Eszternek sikerült a legjobb 64 közé jutás.

Férfi párbajtőr: majdnem száz százalék!

328 induló, 8 magyar, és heten a 64-es főtáblán! A casablancai férfi párbajtőr világkupaverseny selejtezőjében a négy kiemelt olimpiai bajnokunk mellé Kovács Gergely, Keszthelyi Zsombor és Fenyvesi Csaba is továbbjutott, bravó!

Három magyar „légiós” folytatja Oranban

A kiemelt Rabb Krisztián mellett két fiatal kardozónk, Bíró Huba és Vigh Benedek jutott a legjobb 64 közé. Klasszisaink a korai időpont miatt nem indultak, de nagyon erős mezőny jött össze az orani világkupa-versenyen.

EFC belépés és parkolás

A Kadét EFC belépés és parkolási infomrációiról az alábbi dokumentumokból tájékozódhatnak: - BELÉPÉSI TÁJÉKOZTATÓ - PARKOLÁSI TÁJÁKOTATÓ

Válogatottak a főtáblán

A kiemelt Dósa Dániel mellett két válogatottbeli társa, Mihályi Andor és Tóth Gergely jutott a legjobb 64 közé a takamacui férfi tőr egyéni világkupaversenyen. Folytatás pénteken a nők selejtezőjével.

Élő eredmények

Közelgő események