Hét kardozó van karanténban Budapesten

márc 20, 2021 | Hírek

Három japán, egy görög, egy francia, egy marokkói és egy venezuelai kardozó tölti karanténban napjait a budapesti  Vk után. Közülük a görög produkált tüneteket. A francia Patrice-szal beszélgettünk.

Honlapunk utánanézett annak, hogy miként vannak, és hogyan töltik napjaikat azok a kardozók, akik pozitív koronavírustesztet produkáltak a múlt hétvégi Világkupán, és ezért nem utazhattak haza, hanem kötelező karanténba kerültek. Információinkat Pócs Róberttől kaptuk, aki rendezvényszervezőként a COVID-tesztekért volt felelős a Világkupán.

“A nyolc pozitív eset tulajdonképpen nem is nyolc, hanem hét. A kazah vívó ellenőrzőtesztje ugyanis negatív lett, majd az azóta elvégzett két vizsgálat is negatív eredményt hozott. Így ő holnap reggel már haza is repülhet. A többiek a magyar törvényeknek megfelelően tíznapos karanténba kerültek. Ha ezt követően negatív lesz a tesztjük, akkor utazhatnak haza. Ez nagyjából 23-ra, vagy 24-re tehető. Ha továbbra is pozitívak lennének, akkor az első negatív tesztig kell maradniuk.”

A hét vívó közül három japán, egy francia, egy marokkói, egy venezuelai és egy görög. Mint megtudtuk, egy budapesti szálloda elkülönített emeletén vannak, a reggelit, az ebédet és a vacsorát a hotel éttermének étlapjáról rendelhetik. Pócs Róberten keresztül pedig bármilyen egyéb élelmiszert, illetve nem alkoholos italt ugyancsak kérhetnek a szobájukba. 

“A csoki, a chips, és a kóla a legnépszerűbb. Szerencsére egy kivétellel mindenki teljesen jól van. A hat sportoló közül kettőnek volt egyik este hőemelkedése, egyébként valamennyien teljesen tünetmentesek. Egyedül a görög kardozónő lázasodott be, illetve produkált egyéb tüneteket.” – tudtuk meg Pócs Róberttől. 

A junior világbajnoki ezüstérmes francia kardozó, Sebastian Patrice jól van.

Pócs Róbert délutáni látogatásakor, a segítségével, telefonon tudtunk beszélni a talán legnevesebb “karanténlakóval”, korábbi junior világbajnoki ezüstérmes, 21 esztendős francia Sebastian Patrice-szal. 

“A hazatérés előtti tesztem lett pozitív, de sem előtte, sem azóta semmiféle problémám sincs. Fogalmam sincs, hogyan fertőződtem meg, azt viszont tudom, hogy a hazaérkezést követően két csapattársam és a válogatott mestere, Jean-Philippe Daurelle is pozitív lett. Tünetmentes vagyok, mindent megkapok, amit kérek, semmi okom a panaszra, csak hát nem sok mindent tudok csinálni. Vívni jöttem, sem könyveket, sem laptopot nem hoztam magammal, egyedül a telefonom van nálam. Sorozatokat nézek, beszélek a szüleimmel, és bepótolom az alváshiányomat. Remélem, a tíz nap elteltével negatív lesz a tesztem, és szerdán vagy csütörtökön hazamehetek. Odahaza alapos kardiológiai vizsgálat vár rám, ha ennek megfelelő az eredménye, akkor kezdhetem újra az edzéseket.” – nyilatkozta honlapunknak Sebastian Patrice. 

Sztárok a páston

Kapcsolódó hírek

Sikeres vizsgák, bronzok, tőrözők a Várban

A hétvégi válogató versenyekről már beszámoltunk. De többfelé is zajlott a vívóélet, szatellit versenyről bronzzal tért haza Horváth Lotti, illetve Kovács Gergely, nemzetközi bírói vizsgát tett Nagy Martin és Schuster Vencel, veterán tőrünnepet tartottak a Várban.

Főszerepben a Vasas és a Decsi-család

A férfiaknál és a nőknél is vasasos kardozó nyakába került az aranyérem a junior kard Magyarkupa-fordulóban Drobni Botond és Csonka Dorottya révén. Három hét múlva már világkupa-versenye következik a korosztálynak.

Gróf győzött, Mészöly duplázott

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a zalaegerszegi Gróf Domonkos, a nőknél Mészöly Regina duplázni tudott, szombat után vasárnap is győzött, gratulálunk!

Popescu és Mészöly sikere

A kadet tőrözők válogatóját, egyben Magyarkupa-fordulóját rendezték szombaton a Gerevich-csarnokban. A férfiaknál a szigetszentmiklósi színekben vívó romániai Rarea Popescu, a nőknél Mészöly Regina győzött, gratulálunk!

„Vívás a jövőért”

A fejlődést, az innovációt, az új lehetőségeket vitatták meg a FIE taskenti konferenciáján, melyen az előadók között szerepelt Tamás Henriette, a szervezet alelnöke. A magyar szövetséget Csampa Zsolt elnök képviselte.

Élő eredmények

Közelgő események