Arany- után ezüstérem női párbajtőrben

Szász Emese káprázatos egyéni aranyérme után a válogatott is remekelt. A barcelonai női párbajtőrcsapat Világkupán az Antal Edina, Révész Julianna, Szász Emese, Tóth Hajnalka összeállítású kvartett ezüstérmes lett úgy, hogy a döntőben egyetlen tussal szenvedett vereséget Oroszországtól. Gratulálunk!

Azért az igazsághoz az is hozzátartozik – ha már az egy tusokról beszélünk -, hogy ugyanekkora különbséggel nyertek a mieink a nyolcaddöntőben, ahol rendkívül kemény ellenféllel, Franciaországgal kerültünk szembe. Ezt követően a szerencse végre a hölgyek mellé állt, mármint abban a tekintetben, hogy erősebbnek tűnő riválisaink vereséget szenvedtek, így a negyeddöntőben Svájc, a négy között az Egyesült Államok jött – az Észtország, Kína duó helyett… Persze, a magas labdát le is kell csapni, ez a mieienknek előbb simán, majd egy picit nehezebben, de sikerült. Következett a döntő, Oroszországgal szemben. Az újabb taktikai csata végén a hosszabbítás utolsó perce döntött – ezúttal nem a mi javunkra. Ugyanakkor az ezüstérem remek eredmény, a válogatott megerősítette helyét a világranglista negyedik helyén, sőt ha csak ennek a szezonnak az eredményeit számítjuk, akkor a második helyen állnak a magyarok!

 

barcelonacsapat[1]
 Csupa ezüstös mosoly (balról): Antal Edina, Mincza Ildikó, Tóth Hajni, Révész Julianna, Szász Emese és Kovács Iván.
 
A verseny után Kovács Iván fegyvernemi vezetőedzőt kértük meg, hogy értékeljen a helyszínről. “Remek hétvégét zártunk, természetesen nagyon elégedett vagyok. Emese bravúros egyéni szereplése után a franciák ellen Tóth Hajni vívott nagyszerűen, plusz kilenccel zárt, és az utolsó asszóban Emese feltette az i-re a pontot. Végre volt egy kis szerencsénk is az águnkon, és ezt kihasználva jutottunk el a fináléig. Itt a hosszabbítás döntött. Először nálunk volt az előny, azonban Sutova három másodperccel a vége előtt fordított, és Emese már nem tudott egyenlíteni. Úgy lett második a csapat, hogy igazán jól egyedül Hajni vívott, de a többiek is hozzá tudtak tenni a fontos pillanatokban, és ez nagyon lényeges. Most következik egy kis pihenő, ami igazán ránk fér, a júniusi Európa-bajnokságig már csak egy csapatverseny, a Rio de Janeiró-i van hátra.”
 
barceldobogo[1]
 A dobogó második fokán is nagyszerűen mutatnak a párbajtőröző hölgyek.
 
Eredmények. Női párbajtőrcsapat Világkupa, Baecelona, 26 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Franciaország 32:31.
Negyeddöntő: Magyarország-Svájc 45:26.
Elődöntő: Magyarország-Egyesült Államok 38:35.
Döntő: Magyarország-Oroszország 18:19.

Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Magyarország (Antal Edina, Révész Julianna, Szász Emese, Tóth Hajnalka), 3. Románia. 

2014. március 09.

hírek

Tőrbravúrokra várva

Az esztendő utolsó egyéni, illetve csapat olimpiai kvalifikációs Grand Prix-, illetve Világkupa-versenyeit rendezik világszerte, hat fegyvernemben. Időrendben haladunk, a tőrözőkkel fejezzük be beharangozónkat.

Távoli, de nagyon fontos párbajtőr hétvége következik

Az esztendő utolsó egyéni, illetve csapat olimpiai kvalifikációs Grand Prix-, illetve Világkupa-versenyeit rendezik világszerte, hat fegyvernemben. Időrendben haladunk, a párbajtőrözőkkel folytatjuk beharangozónkat.

Imre Géza – apaszerepben a sportkonferencián

A négyszeres világbajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes párbajtőröző, elnökségi tagunk, Imre Géza ezúttal szülői szerepéről nyilatkozott párjával, Kökény Beatrixszal az utanpotlassport.hu konferenciáján.

Veterán országos bajnokokat avattunk

A hét végén az UTE vívótermében rendezték a veterán országos bajnokságot. 161 vívó indult az egyéni versenyeken, míg vasárnap 27 csapat lépett pástra a három fegyvernemben.

Ünnepek előtti “vívónagyhét” következik

Az esztendő utolsó egyéni, illetve csapat olimpiai kvalifikációs Grand Prix-, illetve Világkupa-versenyeit rendezik világszerte, hat fegyvernemben. Időrendben haladunk, a kardozókkal kezdjük beharangozónkat.

Élő eredmények

Közelgő események