Egy ifi olimpiai bajnoki miniinterjú!

A doppingvizsgálatra várva értük el telefonon újdonsült ifjúsági olimpiai bajnok párbajtőrözőnket, Esztergályos Patrikot. Mestere, az MVSZ elnöke és Patrik “tiszteletbeli nagypapája” is nyilatkozik. Ja. és Patrik holnap, kedden lesz 17 éves. Megajándékozta magát egy ifi olimpiai arannyal, boldog születésnapot!!!

 

Patrik légiveszélyben! 
 
Esztergályos Patrikot a doppingvizsgálatra várva, helyi idő szerint este tízkor értük el telefonon, és kértünk tőle ifjúsági olimpiai bajnoki miniinterjút. 
 
 Patrik, a bajnok!
 
– Olyan simán nyerted az aranyérmet, hogy felvetődik az emberben a kérdés: egyszerűbb volt a győzelem, mint a doppingvizsgálat?
– Na, azért ezt nem mondanám! Annak ellenére sem, hogy lassan egy órája ülök itt, és még nem érzem az esélyét annak, hogy ezúttal is sikerrel járok… De azért a páston csak nehezebb volt. Főleg az elején! A csoportban valamiért feszültebb voltam, és jól jött, hogy a Mesterem kicsit helyre tett menet közben. Utána felszabadultam, és végig koncentráltan, fegyelmzetten tudtam vívni. 
 
– Azért a nyolcaddöntőben nagyon meleg pillanatokat élhettél át, hiszen hosszabbításban nyertél…
– Igen, ugyanezzel az olasszal vívtam a vébé negyeddöntőjében is. Ott simább volt, most nagyon szoros. De a hosszabbítás előtt éreztem, hogy nyerni fogok, még azt is átgondoltam, hogy milyen akcióval adjak tust. Bejött.
 
– És mi történt utána? Ettől kezdve megszúrni is alig tudtak.
– Tényleg. Pedig a negyeddöntőben azzal a német fiúval vívtam, akivel Szombathelyen tíz napig együtt edzőtáboroztunk, és felemás volt a mérlegem vele szemben. Az elődöntőben legyőzött orosz pedig a vb és az ifi olimpia csoportmérkőzésén is megvert…  Ezeket, és valamennyi külső körülményt azonban teljesen félre tudtam tenni, csak addig izgultam, amíg pástra nem léptem, utána már minden rendben ment. A döntő is viszonylag simán alakult, és aranyérmes lettem! Elmondhatatlan érzés, és köszönöm mindenkinek, aki hozzásegített!
 
– Hogyan fog ünnepelni egy ifi olimpiai bajnok? Mi lesz a késő esti program?
– Előbb legyünk túl a doppingvizsgálaton… Fantasztikus napja volt a magyar küldöttségnek, négy aranyat nyertünk, ez úton is gratulálok a többieknek! Gondolom, az olimpiai faluban ezt közösen meg is fogjuk ünnepelni, és ebből természetesen vívó csapattársaimat sem hagyjuk ki! 
 
patriköröm1
 Így örül egy ifjúsági olimpiai bajnok!
 
Partali Csaba, az ifi olimpiai bajnok párbajtőröző Mestere: “Nehéz szavakba ölteni azt, amit érzek. Patrik kadet világbajnoki aranyérménél nem tudtam ott lenni, most viszont együtt hallgathattuk a Himnuszt, ami felejthetetlen élmény marad. Döcögősen indult a nap, a csoportmérkőzések után kicsit talán helyre is kellett tenni Patrikot. Utána viszont fantasztikusan vívott. A nyolcaddöntő ráadásában előre eltervezett, gyönyörű tussal nyert, később meg kétség sem férhetett a sikeréhez, pedig kemény ellenfelekkel találkozott. Az elődöntő előtt annyit mondtam neki, hogy még egy asszót nyersz, és akkor rendben a jövőd, elvégre az ifi olimpia dobogósai gyakorlatilag bármilyen magyarországi egyetemre bejuthatnak. Úgy éreztem, Patrik ezt felfogta, megértette, ez is motiválta őt. A hangulat egyébként itt leírhatatlan, a körülmények a tapasztaltabbak szerint teljesen megegyeznek a nagyok olimpiájéval. Ez szerencsére Patrikot egyáltalán nem nyomasztotta, sőt a jelek szerint feldobta… Boldog vagyok, és köszönöm mindenkinek a sok gratulációt. Küldöttségünk egységes és remek, nagyszerű közösséget alkotunk, öröm együtt lenni a fiatalokkal!”
 
patrikpartali1 Nanjingi vidám csendélet: Mester, tanítvány, aranyérem, magyar zászló, dobogó, öt karika
 
Plásztán Attila, a Tata elnöke, válogatott vívómester, Partali Csaba nevelőedzője, azaz “Esztergályos Patrik nagypapája”:
“A junior női párbajtőrözőkkel edzőtáborozunk Tatán, úgyhogy együtt ünnepeltünk, örültünk, sikítoztunk, amikor érkezett Nanjingból a hír. Most pedig sokáig azért nem voltam elérhető, mert lefagyott a telefonom, annyian gratuláltak szóban és üzenetben egyaránt. Plovdivban, a világbajnokságon én voltam ott Patrikkal, most a Mestere, Partali Csabi. A jelek szerint így is, úgy is működik a dolog. Elmondhatatlan büszkeség és öröm ez számunkra, csak tiszta szívből gratulálni tudok Nekik innen a messzi távolból. Fantasztikus ez a szezon, nekem pedig olyan érzéseim vannak, mint egy büszke nagyapának, elvégre a tanítványom tanítványa lett ifjúsági olimpiai bajnok. Nagyon várjuk őket haza, gondoskodunk a fogadtatásukról!”
 
Patrik egyik látványos találata a sok közül!
 
Csampa Zsolt, a Magyar Vívó Szövetség elnöke: “Ez volt a megkoronázása az eddigi nagyszerű magyar utánpótlás-szezonnak. Büszke vagyok fiatal vívóink és Mestereik eredményére! Természetesen kiemelkedik a sorból Esztergályos Patrik, aki egyéni kadet világajnoki aranyérme után most ifi olimpiai aranyat nyert, ez fantasztikus! Mint ahogy a férfi párbajtőr utánpótlás szakág idei teljesítménye is az. Szeretném hozzátenni, hogy ismét egy vidéki vívóműhely produkált maradandót, és ez feltétlenül köszönhető a sportágfejlesztési programnak is. Szívből gratulálok Patriknak és Mesterének, és ez úton hadd kívánjak sok sikert minden további, pástra lépő magyarnak az ifjúsági olimpián!”  

2014. augusztus 18.

hírek

Amerikai fölény, két magyar bronz

Az 1300 indulós, budapesti kadet kard és párbajtőr európai körverseny első napján négy amerikai aranyérem született. Női kardban Felföldi Szonja, és a magyar női párbajtőrcsapat harmadik lett, gratulálunk!

Veteránok vébéje következik

Dubajban rendezik péntektől, hat napon keresztül a veterán világbajnokságot. A nyitányon túl is vagyunk, hajrá, magyarok!

Legek kadet versenye Budapesten

Egy helyszínen (a BOK Csarnokban), két nap alatt, nyolc kadet európai körversenyt rendezünk szombaton és vasárnap. Mindezt kardban és párbajtőrben, rekordmezőnnyel.

Kijelölték a válogatott edzőket

A szakmai testület javaslata alapján a szövetség elnöksége kijelölte a következő két plusz két évre a fegyvernemek válogatott edzőit a felnőttől a kadet korosztályig.

Ludovikás aranyak a Ludovikában

A férfiaknál Bagdány Albert, a nőknél Polonyi Petra nyerte a junior tőrözők vasárnap Mk-fordulóját, válogatóját. Sok minden történt a pástokon, és azokon kívül egyaránt…

Élő eredmények

Közelgő események

LIVESTREAM

XXXIII. Nyári Olimpiai Játékok Párizs – Vívás 2024. július 27 – augusztus 04.